Szokatlan módon vertek át legalább egy sepsiszentgyörgyi lakost ismeretlenek: az idős hölgyet a néptelen utcán szólították meg, bizalmába férkőztek, ajándékot ígértek neki, és végül ellopták a megtakarított pénzét. Történetét azért kívánta nyilvánosságra hozni, hogy mások tanuljanak belőle.
Vasárnap délben hazafelé tartottam (a templomban voltam, utána pedig kis időre felléptem egy barátnőmhöz), amikor megállt mellettem egy fekete autó, és kiszóltak belőle, hogy merre kell Kovásznára menni – meséli. – Habár ezen a szemerjai utcán nincs mit keresniük a városon átmenőknek, nem fogtam gyanút, feleltem, mire lelkendezni kezdtek, hogy mennyire örülnek, hogy magyar vagyok, ők Svájcból jöttek, és annyira boldogok, hogy megajándékoznak egy edénykészlettel. Mondtam többször is, hogy nem kell, de addig-addig erősködtek, hogy végül igent mondtam. Na de ez nehéz, hazavisznek, ne cipeljem – mondták, mert közben azt is kiszedték belőlem, hogy özvegy vagyok, egyedül élek a közelben.
Nem a ház előtt álltak meg, de még akkor sem gyanakodtam, sőt, hátrazártam a kutyát, mert azt mondták, hogy félnek tőle. Az utcán egy lélek sem volt, bejöttek, kezdtek kipakolni, az egész ágyat megtöltötték edénnyel, egy evőeszközkészletet is hoztak, s kezdték kihordani a dobozokat, mert az nekik kell. Két férfi volt (a harmadik, akiről azt mondták, hogy orvosprofesszor, kint maradt a kocsiban), látták, hogy nehezemre esik ingyen elfogadni bármit, és az egyik szólt, hogy üzemanyagra adhatnék valamit. Elővettem a fiókot, ahol a pénzt tartom, három-négy ötvenlejes volt benne, nekik az nem jó. Nagy bután kivettem a tartalékot is, amit a nyugdíjamból két év alatt félre tudtam tenni, euróra váltva. Az egyikük belemarkolt, kivett 4 darab 200 eurós bankjegyet, a másik megfogta az ötödiket, de amikor mondtam, hogy azért gyűjtöttem, hogy baj esetére legyen mihez nyúlni, visszaadta azzal, hogy ő egy szegény nyugdíjas asszonyt nem akar kifosztani. És elmentek.
Utólag gondoltam rá, hogy fejbe is üthettek volna, de főleg azon csodálkozom, hogy miképpen lehetek ennyire naiv, hogy tudtak ilyen könnyen becsapni! Igaz, a sok edény itt maradt, a lányom szerint elég jók, bár 800 eurót nem érnek meg, főként, hogy szükségem sem volt rájuk. Később hallottam, hogy a „svájciak” más idős sepsiszentgyörgyi lakost is megkörnyékeztek, de az határozottan el tudta utasítani őket, nem úgy, mint én. Nem is a pénzt bánom, én gyűjtöttem, én vesztettem el, nem pusztulok bele – a saját hiszékenységem bosszant a legjobban. De most már csak annyit tehetek, hogy felhívom a figyelmet erre a társaságra, hátha valahol még elejét tudom venni a bajnak. (demeter)
