Farcádi Botond
Nehéz lenne meggyőzni a havi 700—800 lejt kereső pályakezdő tanárt, orvost vagy hivatalnokot, hogy béremelési követelése indokolatlan. Nem lehet könnyű eltántorítani attól a szándékától, hogy akár sztrájkkal vagy a tiltakozás bármely más formájával nyomatékosítsa kérelmét, felhívja a hatóságok figyelmét megélhetési gondjaira. Mert hiába a gazdasági szakértők figyelmeztetése, hiába a kormányfő szigorúsága, a gazdasági összeomlást, az infláció elszabadulását vizionáló elemzések, a 700 lej csak 700 lej marad. És abból megélni nem lehet, marad hát az elvándorlás — különösen az orvosok esetében elterjedt jelenség — vagy pedig a pályamódosítás — ez főként a tanügyet érintő probléma.
A követelések jogosságán túl azonban valami talán még sincs rendben a novemberi sztrájkhullámmal, amely immár a vasúttársaságot is elérte. Nincs rendben, mert éppen választások előtt áll az ország. És mert kampányban vagyunk, politikusaink egyetlen célra összpontosítanak: minél több voksot szeretnének szerezni. Ezért aztán fűt-fát megígérnek. A szakszervezeti vezetőknek azonban azon is kellene gondolkodniuk: az ígéretek tengerében vajon milyen halakat lehet fogni? Hiszen a béremelési követelések legelkötelezettebb támogatói az ellenzéki pártok, amelyek — nem lévén hatalmi pozícióban — semmit nem adhatnak, semmilyen felelősség nem terheli őket, mivel a pénzt nem nekik kell elosztaniuk. Eme pártok viszont értékes voksokat gyűjthetnek csak azzal, hogy nyilatkozataik szintjén a szakszervezetek oldalán állnak. Álláspontjuk azonban gyökeresen változhat, mihelyt nekik kell majd úgy gazdálkodniuk bizonyos mennyiségű pénzzel, hogy abból jusson a bérekre, de maradjon a fejlesztésekre is, és lehetőleg mindeközben az infláció mérsékelt maradjon, a munkanélküliség csökkenjen. Az ellenzéki pártok képmutató, felelőtlen magatartását mi sem tükrözi jobban, mint hogy éppen az a Szociáldemokrata Párt követeli leghangosabban a tanárok béremelését, amelynek kormányzása idején ugyanvalóst nem kényeztették el fizetésnövekedéssel a pedagógusokat.
A sztrájkra készülő, a kampányidőszakot fegyverként használó szakszervezeteknek tehát azzal is számolniuk kellene, hogy kétélű fegyverhez nyúltak. Előfordulhat ugyanis, hogy néhány hónap múlva újabb tiltakozó megmozdulásra kényszerülnek. És akkor azoktól követelhetik majd juttatásaikat, akik az ő segédletükkel kerültek hatalomra.
