Nemhiába kell időről időre beletörődnünk, hogy még igen sok víznek kell lefolynia a Dunán, amíg végre az ország megszabadul pár becsontosodott hagyománytól, melyek ugyan a lehetőségek paradicsomává változtatják, de egyben folyamatosan a lejtő irányába is taszítják.
Az egyik ilyen hagyomány a különböző tisztségekbe való kinevezéseké, melyek oly gyakran a szakmaiság, alkalmasság, rátermettség alapos mellőzésével, kizárólag lojalitás, viszonzásképp megtett szívesség alapján vagy netán némi „figyelmesség” hatására történnek. E csodálatos szokásvilág több ékes példáját már idén is láthattuk, egyebek mellett pincérnőből máról holnapra vízügyi szakértővé előléptetett és igen szépen fizető állást elnyerő hölgyről szerezhettünk tudomást, de egyik-másik minisztérium berkeiből is kiszivárogtak hasonló esetek. Tegnap viszont sikerült alaposan felülmúlni az eddigi példákat.
Lehangoló, de igaz: Viorica Dăncilă, a jó napjaiban is igencsak vitatható, mi több, esetenként silány teljesítményt felmutató exkormányfő, pártelnök, államfőjelölt – akiről nagy valószínűséggel legtöbbünknek a nyilvános megjelenésein elhangzott emeletes butaságai, kínos bakijai jutnak csak eszünkbe – nem kisebb személyiségnek fog stratégiai ügyekben tanácsokat adni, mint a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu.
Annyit el kell ismerni, hogy ez a szerepcsere visszatérésnek egyáltalán nem utolsó, ha belegondolunk, Viorica Dăncilă legutóbb azzal keltette fel a sajtó figyelmét, hogy „egyszerű halandóként” egy bevásárlóközpontban a kosarát tologatta a pénztár irányába, mostantól pedig állítólag fenntarthatóság és zöld energia terén okítja majd a romániai jegybak elnökét. Hogy erre mi is teszi alkalmassá, arra fentebb már kitértünk, a felsoroltak közül Dăncilă esetében valószínűleg viszontszívességről lehet szó, a kormányzó nem feledte a pillanatot, mikor az ő jegybanki trónja védelmében a kormányfő még az akkori főnökével, az azóta is dutyiban üldögélő Liviu Dragneával is szembement. Feltételezhető továbbá, hogy egy szintén mélyen meggyökerezett további hagyomány is ott húzódik a háttérben, miszerint a kiszolgált, leszerepelt politikusokat előbb-utóbb „besegítik” valamilyen jól vagy egyenesen kitűnően fizetett, lehetőleg kényelmes állásba, hangzatos, de nagyjából „ártatlan” bársonyszékbe.
Álljon bármi is a nagy visszatérés mögött, kiötlőinek, megvalósítóinak egy további tényt is sikerült kétséget kizáróan igazolniuk: az eddig még viszonylag ép tekintéllyel bíró jegybank – a román állam majd minden meghatározó intézményéhez hasonlóan – távolról sem mentes a politikától, köze sincs ahhoz, amit önállóságukról, függetlenségükről többször is hirdettek. És ha az érdek éppen úgy kívánja, a jelek szerint a hozzáértést, tudást, rátermettséget esetükben is gond nélkül felülírja a sógorság-komaság-barátság.