Hónapok óta nem látott zsibongás, élet töltötte be tegnap Sepsiszentgyörgy főterét, és nem volt olyan szeglete a városközpontnak, ahol ne kecsegtetett volna valami gyermekprogram vagy érdekes foglalkozás. Igaz, hogy nagyon hiányzott a napsütés, ám mosolyban, örömökben bővelkedett a nap, maszatos vagy éppen csinosra festett gyermekarcokban sem volt hiány, unatkozni pedig esélytelen volt, sőt, még felnőttek számára érdekes tennivaló is akadt a szürke felhők uralta városközpontban.
Ha igaz, a telefon lépésszámlálója szerint négy óra alatt nyolcezer lépést tettünk meg a fényeiket villogtató csendőrségi autóktól egy toronymagas ugrálóvárig. Közben kipróbáltuk egy vadonatúj kukásautó minden vezérlőkarját, megtanultuk az elsősegélynyújtás legfontosabb mozzanatait, felmásztunk a tűzoltók mentőcsónakjába és ámultunk a fellegek közelébe emelkedő mentőkosár láttán.
Beültünk egy rendőrautóba, majd megsimogattuk Nérót, a végtelenül szelíd rendőrkutyát, aki szemmel láthatóan élvezte a szabad napot és rendületlenül tűrte a simogatást, s akiről egyébként kiderült: jó érzékkel fedezi fel a csempészett cigarettát. Mögöttünk közben megállás nélkül szóltak a készenléti autók hangjelzései, napestig lehetett szirénázni és rendőrkalapban fényképezkedni, s az élet úgy alakította, hogy közvetlen közelről láthattuk, amint éles bevetésre indult egy tűzoltóautó és egy rohammentő csapata. Sorban álltunk, hogy falat másszunk, ám rövid idő alatt megtapasztaltuk, nemcsak az obeliszknél, a főtér több pontján is sorok kígyóztak fagyiért, friss kürtőskalácsért vagy lángosért, egy mókás arcfestésért, színes lufiért. És lehetett krétával rajzolni vagy színes festékkel mázolni, táncolni és énekelni, kézműveskedni és kiskutyákat simogatni, ebéd helyett kukoricát majszolni, nyalókával elnyomtatni, barátokkal találkozni, vásárfiát válogatni, a buja zöld labirintusban fogócskázni, a park fái közt lovagolni.
Aztán felkerestük az idei gyermeknap új és izgalmas helyszínét, ahol a jelek szerint egész nap élénk volt a forgalom. Nem csoda, hiszen a TeleTárban mesélő telefonok elevenítették fel a világszép nádszálkisasszony történetét, írógépen írtunk és tárcsás telefonról telefonáltunk, egy kis tévén fekete-fehér mesefilmet néztünk, kipróbáltuk a videójátékot, elindítottunk egy lemezjátszót, de bekapcsoltuk az egykoron díjnyertes Pacsirta rádiót és megcsodáltuk a katonai adó- és vevőkészülékeket is.
Némi fáradtságot legfennebb mi, felnőttek érzékelhettünk, de pajkos, jókedvű gyermekeink minden bizonnyal ma és minden egyes napon lankadatlan energiával vennék birtokukba és hódítanák meg a főteret. Talán nekünk is jót tenne néhanapján példát venni tőlük, s egyszerűen csak örülni egy-egy szép pillanatnak.
