Nagy D. István
Szomorú és egyben vérlázító, de sajnos el kell könyvelnünk: a toleranciabajnok, vérbeli európéer Romániában mi, erdélyi magyarok, székelyek kénytelenek leszünk idén is a trianoni (nekünk) gyásznapot primitív, aljas provokáció, elvakult nacionalista hőzöngés háttérzajában tölteni, és a főszereplők ismét a pár órára az ünneplésnek álcázott balhé kedvéért távolból érkezők lesznek, akik a helyi románság védelmezőinek szerepében tetszelegnek.
Amint az sajnos borítékolható volt, a szolgálatos román nemzetféltők idén is gondoskodnak arról, hogy véletlenül se sikerüljön a gyászhoz illő, mégis jövőbe tekintő gondolatokkal, érzésekkel méltóan emlékeznünk a magyar nemzetet ért egyik legsúlyosabb csapásra. Békés elfogadás, megértés, türelem helyett kapunk a román nemzet, a román nyelv kizárólagosságát hirdető szólamokat, mitizált, elferdített történelmet, és természetesen fenyegetőzést, helyreparancsolást, hogy legyünk már szívesek egyszer és mindenkorra elfogadni, hogy ki az úr a háznál és meddig is terjed a közmondásos takarónk.
És mindezt újból csak a saját portánkon, úgymond hívatlan vendégek által az arcunkba csapva. A napokban az interneten szétszórtak tanúsága szerint ugyanis, akárcsak egy évvel korábban, a Nemzet Útja Egyesület és barátaik emlékezetesnek ígért ünneplésétől lesz ismét hangos Sepsiszentgyörgy. Ráadásul most állításuk szerint olyasmivel készülnek, ami bekerül majd a történelembe. Hogy ez pontosan mit takar, azt nem tudni, viszont az úzvölgyi hadi temetőnél történtekben is „elévülhetetlen érdemeket” szerzett Mihail Tîrnoveanu, az egyesület elnökének a holnapi eseményre toborzó üzenete is elegendő, hogy tiszta képet kapjunk, mily „nemes” célokkal érkeznek. Csak párat említünk: a helyi magyar elöljárókat végre-valahára „hozzászoktatnák” a trianoni döntés gondolatához, a magyar közösséggel meg akarják értetni, hogy mégiscsak Romániában él, megállítanák az „atipikus pszichológiai hadviselést”, ami a székely, valamint a partiumi megyékben élő románok ellen zajlik, felszabadítva őket a „magyar hipnózis alól”, és nem utolsósorban elejét vennék a területiautonómia-törekvéseknek, jó időben megüzenve: románok tízezrei akadályoznák meg, ha netán ilyesmire vetemednénk. Mindez természetesen pátoszos hazafias dalokat és költeményeket, zászlórengeteget, megindítónak szánt, összeesküvés-elméletektől, torzításoktól, sőt, ordas hazugságoktól hemzsegő szónoklatokat felvonultató kulturális eseménynek csomagolva.
Nyílt és szinte mértéktelen magyarellenességén túl Tîrnoveanuék e mostani megnyilvánulása (mint több korábbi is) végtelenül szánalmas is egyben. Siralmas látni, amint egy, a román nemzet szempontjából igencsak kedvező történelmi évfordulót is képesek lealacsonyítani a kicsinyes frusztrációk, irracionalitás és a zsarnoki mentalitás szintjére, csak hogy önigazolást nyerjen. Ezt nevezik ő és társai az utódok emlékezetére is méltó ünnepnek.
