Az Életigen központi témája a hiány érzete, a halál és az ehhez kapcsolódó félelmeink. A szerző, O. Horváth Sára bevallása szerint egy új színpadi formával kísérletezett, amikor megírta ezt a darabot, melynek szereplői különböző terekben és élethelyzetekben jelennek meg, de történeteik és gondolataik rezonálnak egymásra közvetetten és közvetlenül is. „Hasonló dolgok történnek velünk, olykor egy életen belül is ismétlődnek különböző sémák. Azt érzem, hogy közösek a történeteink, csak nem tudunk róla. A valóság komplexitását próbáltam megmutatni” – idézi a színház ajánlója a fiatal magyarországi drámaírót, aki rendezői szakot végzett Marosvásárhelyen, Bocsárdi László osztályában.

A rendező, Kiliti Krisztián most végzős, ugyancsak Bocsárdinál. Mint elmondta, rendkívül izgalmasnak tartja ezt a szokatlan, epikus formát, mely inkább témákat, mint helyzeteket vonultat fel, ezért választotta ezt a darabot megrendezésre. Bár a szöveg meglehetősen komor témákat feszeget, az alkotók igyekeztek megtalálni a derűt a bemutatott sorsokban. Mindig van remény – üzenik –, de csak akkor lehet túllendülni a nehézségeken, ha felvállaljuk, és nem próbáljuk letagadni ezeket: az élet igenlése csak a halál tükrében tud igazán erőssé válni.

Kiliti Krisztián Veszprémben született, Balatonfüreden töltötte a gyermekkorát. Veszprémben reál gimnáziumba járt, ott kezdett el diákszínjátszással foglalkozni, majd egy ideig az éneklés töltötte ki az életét egy musicaltársulatban. Többször sikertelenül felvételizett a budapesti színművészeti egyetem színész szakára, aztán a marosvásárhelyi művészeti egyetem teatrológia szakán próbált szerencsét, ahová bejutott. Két év után abbahagyta a teatrológiát, és átiratkozott az egyetem színész szakára, ahol lediplomázott, utána pedig a rendező szakot is elvégezte. Az Életigen című előadás rendező szakos vizsgaelőadása is egyben.

A fiatal rendező lapunknak elmondta, hogy a szentgyörgyi színészek közül Korodi Janka és Pignitzky Gellért évfolyamtársai voltak a színész szakon, Pál Ferenczi Gyöngyivel pedig készített már egy online vizsgát, tehát nem volt neki teljesen idegen a társulat, amikor elkezdte itt a munkát. Tudja, hogy olyan emberekkel dolgozik, akiknek rengeteg színházi tapasztalata van, sokat tanult is tőlük, és hálás nekik azért, hogy türelmesek voltak hozzá, támogatták az ő rendezői elképzeléseit. Mint mesélte, jó hangulatú próbafolyamat előzte meg a bemutatót, és különösen Kónya-Ütő Bence munkája nyűgözte le, aki szerinte „fantasztikus zenész és színházi ember, és valami egészen rendkívüli dolgot tett hozzá ehhez az előadáshoz”.

A nyolcvanas évek népszerű svéd zenekara, az Abba slágerdalai foglalják keretbe a produkciót, mely a rendező szerint minden szempontból kísérleti előadásnak számít. „Lesz benne éneklés és tánc, közös jelenetek és hosszú monológok, erős érzelmek és interjúszerű tárgyilagosság, magány és egymásra hangoltság” – áll a színház ajánlójában. Ezenkívül fontos eleme a darabnak a hit, a szakralitás. A dráma központi alakja Meryl Streep amerikai színésznő, az ő személyisége és a szereplők hozzá való viszonyulásai alkotják a darab jelentős részét. Mindenki a saját sorsát éli, saját szólamát énekli, de egy átfogó szimfóniává szeretnék formálni az előadást, mely életünk legfontosabb kérdéseit foglalja magába.