Nem finomkodott a szavakkal Kelemen Hunor, amikor Kolozsvárról Nagyváradra, ott is személyesen Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnöknek üzent.
Az RMDSZ vezetője „előre bejelentett kulturális gyilkossági kísérletnek” nevezte Bolojan vitatott ötletét, hogy a gazdaságosság ürügyén összevonná a nagyváradi kulturális intézmények egy részét. Mi több, Kelemen, a miniszterelnök-helyettes rátett még egy lapáttal, és azt is hozzáfűzte: „Meg kell akadályoznunk ezt a merényletet. Önálló és jól működő intézményekre szükségünk van. Azokról nem mondunk le, nem adjuk fel”.
Bolojan vitatott kulturális „reformja” egy hónapja téma Nagyváradon és az országban egyaránt, ki is verte a biztosítékot, nem csupán a médiában – erdélyi magyar és román színházak, művelődési intézmények körében is számosan tiltakoztak ellene. Noha nagyváradi, hagyományos magyar kulturális intézmények kerültek a megyevezető liberális politikus célkeresztjébe, szándéka ismert román művelődési intézményeket is érint. Nem csupán magyar ügyről van szó tehát, a korábban még kormányfőesélyesként is emlegetett Bolojan Pandóra szelencéjét nyitogatná, ugyanis a kultúra állami, illetve önkormányzati támogatása rendkívül kényes kérdés, nem csupán az erdélyi magyarság körében, hanem országos viszonylatban is. Legalábbis addig a pillanatig, ameddig ragaszkodunk az alkotók függetlenségéhez, s mérceként tekintünk a megteremtett művészi értékre. Amennyiben ezt az elvet felülírják más szempontok, például a gazdaságosság – a kultúrát civilizált országokban nem anyagi hasznot termelő ágazatként támogatják, hanem értékteremtő jellege miatt, elismerve a műveltség és az alkotó emberek meghatározó szerepét a társadalomban –, könnyen elindulhat a lavina, s maga alá temetheti a kultúrateremtők többéves, akár évtizedes munkáját.
Az ambíciós Bolojan – politikai szerepvállalását tekintve egyértelmű, hogy szűknek érzi már Nagyváradot, illetve Bihar megyét – valójában hét intézményt vonna össze, miután korábban megszüntette a Várad és a Familia kulturális folyóiratok önállóságát. A könyvtár részlegévé átszervezett lapkiadók után most a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát szervezné közös intézménybe. Mivel mindkét színházban bábtársulat és néptáncegyüttes is működik, az érintett társulatok száma hétre kerekedik. Nem alaptalanok tehát Kelemen Hunor sarkos szavai, mert Bolojan a tűzzel játszik, és könnyen precedenst is teremthet: ma Nagyvárad, holnap pedig egy újabb város következhet. Hiszen példájából kiindulva egy lendületes, ám félművelt város- vagy megyevezető könnyen gondolhatja azt, mégis igaza lehet a váradi liberális politikusnak, mert a kulturális intézmények csak nyelik a pénzt, s hozzá hasonlóan „költséghatékony” megoldásért kiáltanak, noha Romániát nem az országos sikkasztások és a megépítetlen autópályák tették elismertté Európában, hanem, sok más dolog közt leginkább kulturális intézményei. Hónapok alatt szét lehet zúzni ezeket, ám örökre elvesznek, újjá már nem építhetők, így nem lehet elég hangosan kiáltani: állítsátok meg Bolojant!