A családon belüli bántalmazás nem új keletű jelenség, azonban továbbra is tabutéma, pedig a nők elleni erőszak, a nők elleni diszkrimináció legszélsőségesebb formája. Rengetegen azért nem lépnek ki bántalmazójuk karmai közül, mert ami a családban történik, az ott is marad. De a családon belüli bántalmazás nem magánügy, hanem társadalmi betegség. A rosszindulatú pletyka, megvetés, szánalom és ujjal mutogatás félelme miatt nem lépnek időben a nők, vagy nem merik elmesélni a történetüket. Azonban egy lelkileg erős, háromgyermekes édesanya úgy döntött, hogy megosztja történetét a nyilvánossággal azért, hogy cselekvésre biztassa azokat, akik hasonló helyzetben voltak és vannak.
Interjúalanyunk 19 évig élt bántalmazó házasságában, azonban pár évvel ezelőtt azt mondta, eddig, és ne tovább, így elvált férjétől. Elmondása szerint gyermekei miatt nem lépett ki hamarabb a kapcsolatából. Évekig biztatta magát, hogy ha ennyit kibírt már, a többi évet is kibírja, csak gyermekei ne szenvedjenek. Reméli, hogy története segíteni fog azoknak a nőknek, akik nem tudnak kiszakadni vagy nem mernek kilépni bántalmazó kapcsolatukból.
Az erőszakhoz vezető út általában hosszú, nem egyik napról a másikra jelenik meg. A családon belüli erőszaknak több formája létezik, nem kizárólag a fizikai erőszakot lehet bántalmazásnak tekinteni. A tettlegességig fajuló erőszakhoz vezető út a lelki, gazdasági, szóbeli bántalmazással kezdődik. Házasságuk elején nem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet vele, azonban amikor férje elkezdett inni, elkezdődtek a problémák. Interjúalanyunk a történtekre visszatekintve elmondta, akkor érezte először, hogy nincs minden rendben a házasságukban, amikor a férje nem adott elég pénzt a konyhai kiadásokra, így neki kellett megkeresnie a legszükségesebbekre valót. Ha mégis pénzt kért, a férje rögvest kapott az alkalmon, hogy vitát robbantson ki kettejük között.
Ezután a szóbeli bántalmazással kellett szembenéznie. Bántalmazója minden tettében csak a hibákat látta, amelyeket fel is rótt neki, és odáig fajult a dolog, hogy mások előtt is megalázó megjegyzéseket tett feleségére. „A mai napig nehezen tudok elaludni. Sokszor a fülemben csengenek szavai” – meséli.
„Amikor józan volt, bevásárolt, virágokat hozott nekem. Fogadkozott, hogy megjavul s józan lesz. Ezt hosszabb ideig be is tartotta. Majd egyszer, amikor részegen jött haza, szerelmes sms-eket találtam a telefonjában.” Ez egy tipikus visszatérő jelenség egy erőszakos kapcsolatban, amikor a bántalmazó megjavul egy ideig, de utána még nagyobb hatalommal tér vissza az erőszakhoz.
A bántalmazott édesanya minden erejével arra törekedett, hogy megfeleljen az anyai és háziasszonyi kötelességeinek, de köszönet helyett megalázást kapott, és ez önbizalomhiányhoz vezetett. „Amikor tudtam, hogy ivott, mindig igyekeztem, hogy mire hazaér, legyen megterítve az asztal a vacsorával. Utána pedig kimentem, hogy ne kössön belém a gyerekek előtt”, mesélte. Az első fizikai bántalmazás éppen ruhateregetés közben történt. Volt férje a ruhákkal teli tálat felrúgta, és amikor szóvá tette, hogy ezért sokat dolgozott, hiszen kézzel mosta ki őket, beszorította a tusoló alá és ütlegelni kezdte. Nem mert segítségért kiáltani, nehogy a gyerekei meghallják. Ezután csak romlott a helyzet, amikor a pénz felett veszekedtek, késsel támadt rá, a nyakához szorította és fenyegette. Ebben az esetben apósa állította meg, de csak annyit mondott, hogy hagyja abba a fia.
Ha a társadalmi közeg (vagyis ebben az esetben a család) nem segít a bántalmazotton és nem utasítja el a családon belüli erőszakot, akkor ez a viselkedés állandósul. Interjúalanyunk felelevenítette azt az esetet is, amikor törvényszéki orvoshoz fordult egy súlyos testi bántalmazás után, és feljelentést tett a helyi rendőrségnél. Viszont a hatóság nem vette komolyan az ügyet, sőt, az első kérdésük az volt, hogy visszavonja-e a feljelentést. Volt férje, de a szülei is úgy gondolták, hogy megszokott, elfogadható, ha a férj néhányszor veréssel fegyelmezi a feleségét. Ekkor kezdődött el az önmarcangolás, hogy talán benne van a hiba, hisz mindenki normálisnak tekintette a történteket.
Míg ő dolgozott, a volt férje és szülei ellene fordították a gyerekeit. A nagyszülők hatására már a főztjét se ették meg, édesapjuk pedig pénzzel befolyásolta a gyermekeket. A válás után az idősebb gyerekek édesapjuk mellett akartak maradni, amikor édesanyjuk tiltakozott, volt férje megfenyegette, hogy anyagi helyzetének köszönhetően a legkisebb gyereket is el tudja venni. „Aztán ők azt mondták, hogy édesanyám, mi akkor maradunk apuval, amikor tudunk, akkor meglátogatunk. De sajnos még jobban eltávolodtak tőlem. Örvendek, ha telefonon tudunk beszélgetni, ha egy kicsit megnyílnak, máskor azonban hárítanak és nem beszélünk. A törvényszéki határozat szerint kéthetente kellene hozzám jönniük, de gyakran elmaradnak. A kicsi pedig minden második hétvégén megy az édesapjukhoz. Hát ez most egy nehéz helyzet, egyedül maradtam, és ebbe is bele kellett edződnöm” – mondta elcsukló hangon. Jelenleg a kislányával a szüleinél lakik, mivel a válás során nem történt vagyonelosztás, ahhoz egy másik bírósági eljárásra lenne szükség, de azt most anyagilag nem engedheti meg magának.
Van segítség?
A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság pszichológiai tanácsadója olyan kérdésekre válaszolt, melyek interjúalanyunkat is érintették, például mi játszódik le érzelmileg egy bántalmazott nőben, miért mentegeti a bántalmazóját, milyen lelkiállapot kell ahhoz, hogy kilépjen a kapcsolatból. Elmondása szerint egy bántalmazott nő a bántalmazás kezdetén nem fogja fel, hogy pontosan mi történik vele, elsősorban azért, mert zavart. Ahogy a bántalmazás visszatérő lesz, elkezdi keresni az okát, magát hibáztatja, próbál mindenben jobban megfelelni azért, hogy elkerülje a konfliktust, ahogy az interjúalanyunk is tette. Ennek kiváltó oka pedig a félelem és a rettegés.
A pszichológiai tanácsadó szerint a bántalmazott nő azért mentegeti bántalmazóját, mert meg akarja védeni magát, illetve a felépített közös életüket. Ahhoz, hogy képes legyen kilépni a kapcsolatból, fel kell ismernie, hogy milyen kapcsolatban él, szembe kell néznie a gyengeségeivel. A felismerés pedig az első szakasza a gyógyuláshoz vezető útnak. Abban a pillanatban, amikor nem hibáztatja többet magát és rájön, hogy bármit tesz, a bántalmazás nem szűnik meg, elkezdődik a felismerés folyamata. Amikor megtörténik a felismerés és ki szeretne lépni a kapcsolatból, külső támaszt keres. „Mivel ez egy társadalmilag elfogadott jelenség, elsősorban gyakran társadalmi probléma. Szinte általános, hogy amikor már kilépne, nem kap támaszt, megerősítést a barátok, család részéről, hisz ők mást látnak, mint a valóság, vagy ők maguk is hasonló helyzetben élnek. A bántalmazás egy modell, amit a gyerek a környezetéből vesz át. Általában vagy ők maguk voltak bántalmazva, vagy szemtanúi voltak szülői bántalmazásnak. Ez egy ismert, eleve elfogadott viselkedési forma” – mondotta a pszichológus.
A következőkben arra a kérdésre válaszolt, hogy milyen lelkiállapot kell ahhoz, hogy egy nő ki merjen lépni az erőszakos kapcsolatából, még akkor is, ha ezáltal veszteség éri. „A nők többsége többször is megpróbál kilépni a bántalmazó kapcsolatból, a statisztika szerint átlagban hétszer, több nekifutás szükséges ahhoz, hogy végleg el tudják hagyni a bántalmazót. Az eltökéltség érzete, hogy nincs visszaút, vagy már egy napot sem bírtam volna tovább, jellemző lelkiállapotukra. Ha már kibírhatatlan számukra a kapcsolat, úgymond életmentő lépést kell tenniük. Amikor kilépnek, akkor vannak a legnagyobb veszélyben, és ezt ösztönösen is érzik. Segítőként az elsődleges feladatunk felmérni a helyzet veszélyességét és védelembe helyezni a nőt és gyerekeit. Abban az esetben, ha gyerekét nem tudja magához venni, továbbra is nagyon kiszolgáltatott helyzetben marad, hisz a gyerek az első számú zsarolási eszköze a bántalmazónak. Azért is marad hátra a gyerek, mivel így a nőt továbbra is hatalma alatt tudja tartani a férfi.”
Mindegy, milyen bántalmazásról van szó, lehet az testi, szellemi vagy verbális, a végeredmény mindig a nő önbizalmának, önértékelésének és a saját képességében való hitének sérülése. A pszichés bántalmazás az egyik legsúlyosabb és leghosszabb ideig tartó, gyógyulást igénylő bántalmazási forma.
„A kapcsolat vége olyan, mint a gyász folyamata” – fogalmazott a pszichológus. Indoklása szerint hasonló ahhoz, amikor az egyik szerettünket veszítjük el. A folyamathoz elsődleges a felismerés, a feldolgozás és az elfogadás. „Magányosnak, kiszolgáltatottnak és reményvesztettnek érzik magukat. Nem tudják, merre irányuljanak, elképzelni sem tudják, hogyan fognak boldogulni. Lassan, lépésekben lehet várni a gyógyulást, fontossági sorrend felállítása szükséges. Közben a képességek megerősítése, a segítő személyek megtalálása, a lehetőségek reális felismerése.”
A családon belüli erőszak nem magánügy, így a külső szemlélőt is felelősség terheli, ha nem vesz róla tudomást. Bárki tehet bejelentést, aki ilyen esetről tud. Amennyiben ön áldozata vagy külső szemlélője egy családon belül elkövetett bántalmazásnak, segítségért fordulhat a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatósághoz. Többféle szolgáltatással tudnak segíteni azoknak, akik ki szeretnének lépni bántalmazó kapcsolatukból. Biztosítani tudnak védett lakást, sürgősségi befogadó központtal is rendelkeznek. Mindezek mellett pszichológiai és jogi tanácsadásuk is van, az utóbbira a válási és gyermekelhelyezési pernél, illetve távolságtartási végzés elintézésekor lehet szükség.
A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság székhelye Sepsiszentgyörgyön a Sajtó utca 8/A szám alatt található. Mobilszámuk: 0722 328 593, telefon/fax: 0267 314 660. E-mail-címük: monitorizare@protectiasociala.ro.
Ungvári Szende Etelka
