Ezen sorok megnyugvást jelentenek számunkra. Nyugodjunk meg, hogy akiknek emlékére állítottuk ezt az emlékművet, békében nyugszanak, megbékéltek magukkal és ellenségeikkel, számukra mindennek vége! Háromszék minden helységében emléket állítottak a II. világháború hősi halottainak. Itt, a megye székhelyén nem tették ezt. Most, a mai napon ezen adósságunkat rójuk le, kései bocsánatot kérve azon sepsiszentgyörgyi áldozatoktól, akik a legdrágábbat: életüket adták e kegyetlen háborúban. Ez az emlékmű abban különbözik a többitől, hogy nem csak a harcban elesetteknek állít örök emléket, hanem minden sepsiszentgyörgyi lakosnak, aki a háború idején elhunyt.

Mert ők a halálban egyek lettek. Hatvan évvel ezelőtt a katonák és civilek sorsa összefonódott. A halálban egyek voltak azok, akik a fronton, a csatatereken elestek, a fogságban, a fogolytáborokban elhunytak, gázkamrákban elpusztultak, bombázás miatt haltak meg, kivégzőosztagok előtt, tífuszban, vérhasban, fagyhalál vagy háborús éhínség végzett velük. A bűn elkövetőinek megbocsátani lehet, de az áldozatokat elfelejteni nem szabad.

A mai társadalom részben feledékeny, nagyobb részben megbocsátó, legnagyobb részben közömbösek az emberek. Mi — a leszármazottak, élettársak, szülők, gyermekek, unokák — zavartan állunk emlékük előtt. Miért kellett meghalniuk? Miért alusszák örök álmukat ismert vagy ismeretlen helyen, névtelenül, jeltelen sírban vagy temetetlenül? Volt-e értelme a tengernyi gyásznak, a borzalmas nemzeti tragédiáknak? Minden egyes halállal mi lettünk kevesebbek!

Tisztelt emlékezők! Felelősségre vonható-e a búzaszem, elítélhető-e azért, mert nem tud szabadulni a malomkövek szorításából? NEM! Ők is ilyen búzaszemek voltak, akiket felőröltek a történelem malomkövei. Emlékük az utókorra marad, mint a liszt, amelyből kenyeret sütünk, hogy táplálja hitünket, és példát adjon nekünk, utódainknak örök időkre. Legyen ez az emlékmű a különböző nyelven beszélő közösség összetartozásának oltára. Értük szóljanak a harangok, és lelkük megbékéléséért lobbanjanak fel a gyertyák lángjai!

Legyen emlékük örökké áldott!

Dr. Szőts Dániel

I. Harctéren estek el: Bagoly Gyula, Bagosi Ferenc, Bajka József, Balogh János, Bálint Béla, Bán József, Beke Árpád, Benedek István, Biszok Lajos, Bod Zsigmond, Bokor András, Bokor József, Bara Ignác I., Bara Ignác II., Bara István, Boreslav Cristache, Csákány József, Cséplő András, Czegő Zoltán, Dán János, Dimény Gyula, Domokos Béla, Duka Dénes, Fadgyas Gyula, Fazakas János, Gáll Lajos, Gocz István, Györgybíró Géza, Gyulai Zsigmond, Imreh István, Izsák Gábor, Kajcsa András, Katona István, Keresztes Ferenc, Kiss György, Kónya József, Kováts István, Kovács Sándor, Kozma Andor, Krausz József, Majos Elemér, Magyar Gábor, Magyari Sámuel, Mezei József, Peltán János, Racskai Sándor, Ráduly Dénes, Sándor Ferenc, Serester Elemér, Serester Ferenc, Simon András, Stefán Dávid, Schill Artur, Schutz Henrik, Szabó Lajos, Székely László, Szilágyi Mihály, Szövérfi József, Taisz János, Váradi Béla, Vízi István (Ütő Ferenc, Székely Zsigmond).

II. Hadifogságban: Bálint Lajos, Incze János (Földváron), F. Nagy Gyula, Váncsa Gyula, Veress József, Strélinger Iván.

III. Bombázáskor: Bács Béla, Berekméri József, Kovács István, Kovács Istvánné Banches Erzsébet, Kovács Katalin, ifj. Kovács István, Lichtfusz Ottó (Aranyi Imréné Keresztes Mária, Albert Lajos, Császár Mózes, Incze József, Nagy Lajosné Imreh Anna, Kernászt Gézáné Béres Anna, Ruzsa Zoltán, Voloncs Béláné Kocsis Ida).

IV. Munkaszolgálat: Ehrenwald Gyula, Féder Rezső, Kertész Jenő, Kertész György, Rozenberg Ernő, Menaszesz József.

V. Eltűntek: Bara István, Beke József, Bodola Mózes, Botos Dénes, Csákány György, Csutak Árpád, József Álmos, Kiss József, Márton László, Mititelu István Demeter, Nagy Mihály, Nyáguly András, Páldeák Pál, Szakács József, Szakács Mózes, Vass Béla, Voloncs Lajos.

VI. Szovjet katonák lőtték meg: dr. Nagy Dezső.

Elhangzott 2008. október 26-án Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomának kertjében, a II. világháború áldozatainak állított emlékmű avatásán