Bűnvádi eljárás folyik a kutyatámadás miatt

2021. június 15., kedd, Közélet

Tizenöt juhászkutya él a Benedek-mező fölötti esztenán, és mindegyik be van oltva, de nem tudni, hogy az is közöttük van-e, amelyik május 15-én délben megtámadott két, a jelzett túraösvényen haladó turistát, egyiküket pedig meg is harapta.

  • Fotó: Realitatea de Dambovita
    Fotó: Realitatea de Dambovita

A történtekről az áldozat, Sz. M. beszámolója alapján május 28-ai lapszámunkban írtunk (Kutyatámadás a túraösvényen). Akkor megkerestük a rendőrséget is, kíváncsiak voltunk, hogy mennyire jutottak az ügy kivizsgálásával, jogtanácsosunk, Balogh Klára szerint ugyanis a vonatkozó kormányrendelet értelmében a kutyatámadás bűntény, amelyért a pásztor viseli a büntetőjogi felelősséget (neki kötelessége vigyázni arra, hogy kutyái ne támadjanak emberekre). A büntetés lehet pénzbírság, de 6 hónaptól három évig terjedő börtön is.

Kétszeri érdeklődésünkre a rendőrség június 4-én válaszolt. A Radu Stroe szóvivő által aláírt levélben az áll, hogy a május 15-én nyilvántartásba vett panasz után azonosították az esztena tulajdonosát, és megállapították, hogy 15 kutyát tart; ezek naprakész oltási könyveit június 3-án a tulajdonos be is mutatta. Emellett a rendőrség bűnvádi iratcsomót nyitott, és a veszélyes vagy agresszív kutyák tartásával kapcsolatos kormányrendelet megszegéséért, illetve a kutya tulajdonosának vagy ideiglenes gazdájának a mulasztásáért folytat vizsgálatot (a mulasztás abban áll, hogy nem tett semmit a kutyatámadás megelőzésére). A válaszlevél arra is kitér, hogy idén más kutyatámadásról nem érkezett panasz.

A megharapott hölgy azonban továbbra sem tudja, hogy az őt megsebesítő kutya be volt-e oltva: a helyszínelés ugyanis elmaradt, vagy nélküle tartották meg. Elmondta: habár már a támadás napján panaszt tett, a rendőrségről csak akkor keresték meg, amikor esete már az újságban is megjelent. Akkor azt mondták neki, hogy a kutya azonosítására be fogják hívni, de ez nem történt meg; legutóbb azt közölték vele, hogy ügyét átadták az illyefalvi rendőröknek. Ennek már egy hete, azóta ismét csend van. Pedig lenne még néhány kérdés: a nyáj mellett tartható kutyák száma is tisztázatlan, és az is, hogy kell-e koloncot viselniük. Azt sem érti, hogy miért nem testi sértésért indult nyomozás, hiszen ez a legsúlyosabb következménye a gazda vagy a juhász gondatlanságának.

A fejleményekre még visszatérünk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1233
szavazógép
2021-06-15: Közélet - Iochom István:

Új rendeltetést kapnak az egykori kazánházak (Kézdivásárhely)

A kézdivásárhelyi városháza munkatársai a Fecske utca mögött lévő egykori kazánház épületének belső felújításán dolgoznak. Az épület ideiglenesen raktárként fog működni, oda szállítják át a városgazdálkodási szolgálat felszerelésének egy részét, amit eddig az egykori Székely Katonanevelde helyiségeiben tároltak. Ezen kívül idén még két egykori kazánház épületét újítják fel.
2021-06-15: Közélet - Hecser László:

Egyesület a közös ügy érdekében (Erdővidék)

Az erdővidéki önkormányzatok tavaly ERD Audit néven közösségi fejlesztési egyesület alapításáról döntöttek. A kezdeményezéshez csatlakoznia kell Barótnak is – mondotta Benedek-Huszár János polgármester a legutóbbi tanácsülésen –: ily módon sokkal kedvezőbb feltételek mellett tudnak eleget tenni a törvény által támasztott feltételeknek.