Kedvtelésből fotózik – állítja szerényen –, de a fényképek mást mutatnak. A természet ismerete, a fotózási technikák kitűnő használata mellett rengeteg munkával, erdő- és mezőjárással, megfigyeléssel készülnek képei. De a Csákány-természetfotók értékéről – hiszen itt már nem „jó” képekről, hanem a természet kincseit megörökítő, dokumentumértékű fényképekről beszélünk – legjobban a National Geographic tanúskodik. Csákány László természetfotói több alkalommal szerepeltek a világhírű természettudományi lap címoldalain.

Erdészetet tanult majd természeti világörökséget, utána környezettudományokat is. Hobbija pedig a természetfotózás. „Gyakorlatilag a hobbim a munkám is, mindkettő a természethez kapcsolódik” – mondta el bevezetőként.

– Mikor kezdte a fotózást?
– Gyerekkoromban, valamikor a 80-as évek elején, tizenhárom évvel idősebb nővéremtől kaptam az első fényképezőgépemet – egy szovjetunióbeli utazásáról hozta. Egy Smena volt. Akkoriban látogattam az iskola fotóklubját. Édesapám barátja volt a nagynevű Nyilas János fotós, aki fél karral fotózott, ő tanítgatott az alapokra. Líceumban padtársam volt egy másik, ma már nagynevű fotóművész, Czintos Ödön – jelenleg Magyarországon él –, akivel sokat fotózgattunk. A 90-es évek elején megszereztem az erdészdiplomámat, és én voltam az egyedüli, aki nem kapott fegyverviselési engedélyt – ez együtt jár az erdészeti szak elvégzésével, de a rendszerváltás előtt a katonaság elvégzéséhez kötötték. Édesapám volt a városban az egyik leghosszabb időt letöltött politikai elítélt, nővérem külföldön élt, így a sorozás pillanatában furcsán néztek rám. Édesapám akkor már hetvenen túl volt, édesanyám látássérült, ezért inkább itthon hagytak családfenntartónak. Ha nem, ’89-ben kellett volna bevonulnom katonának. Így a szakmámat fegyver nélkül kezdtem, egy külföldi vadásztársaságnak dolgoztam először, holott gyakorlatilag nem voltam vadász. Akkor kezdtem a vadfotózást.

Együtt fejlődött a fotótechnikával

– Ezek szerint a fényképezőgép volt a fegyvere…
– Szó szerint kell érteni, akkoriban fotópuskát használtam. Zenit márkájú gépem volt, hatalmas objektívvel, géppuskaválltámasszal, pisztolymarkolattal – utóbbiak töltötték be a stabilizátor szerepét. Ez még analóg gép volt, filmtekercs kellett hozzá. Volt ugyan itthon egy kis előhívó szobám, de inkább a Köntés fényképészettel dolgoztam, nekik már akkor voltak korszerű gépeik a fényképek előhívásához. Az első komolyabb Olympus gépemet is nővéremtől kaptam, ez is analóg volt, de jelentős felszereltséggel, fókuszvisszajelzővel, motoros filmelővitellel, stabilizátorral.

– Most már digitális technikával dolgozik.
– Igen, ez hatalmas előrelépés. Régen, amikor a 24 kockás filmmel dolgoztunk, sokat spóroltunk, hogy potyára ne exponáljunk. Sokkal költségesebb volt, de megvolt a maga varázsa is, vártuk, milyen lesz a kép. Ma már azonnal látjuk, ha nem tetszik, megy a kukába. Rengeteg képkockát rögzítek, ez a szakmám miatt is fontos, ezzel dokumentálok. Együttműködési szerződésünk van a Babeș–Bolyai Tudományegyetem környezettudományi szakával, újabban a Sapientia erdőmérnöki karával is. A terepgyakorlatok során nagyon sok érdekességgel találkozunk, így didaktikai céllal is fotózok. Bemutatóimon, előadásaimon csak saját fotóimat használom, ez ad egy plusztöltetet a mondandónak.

Pénzjutalomra nem vágyik

– Hobbifotósként jellemzi magát, holott a fényképek – rajtuk vadakkal, növényekkel, madarakkal, a természet minden csodájával – más színvonalat mutatnak.
– Azt mondják, gyakorlat teszi a mestert, a sok-sok kattogtatás meghozta az eredményt. Kívülállók szerint látványosan fejlődtek a képeim. Ezt én nem látom, mert nekem minden képem kedves. Minden képnek megvan a maga sztorija, nem tudok különbséget tenni közöttük. És valóban, nem csak vadakat fotózok, hanem a természet egészét, a növény- és állatvilágon át a különleges geológiai alakzatokig.

– Nevezett már versenyekre fotóival?
– Igen, az utóbbi időben éreztem azt, hogy valahová tartoznom kell, így tagja vagyok a TransNatura Természetfotós Klubnak. Évente szerveznek két-három helyi kiállítást, de országos, nemzetközi tárlatokon is részt veszek. A klubon belül állítottam eddig ki, egyéni bemutatkozásom még nem volt.

– A legjobb eredmény?
– Nagyon sok képem kapott kedvező elbírálást, például a National Geographictól. Több képem elnyerte a nap képe címet. Díjakra, pénzjutalmazásos megmérettetésekre szándékosan nem pályázom, nem ez a célom. Van, aki ezt megélhetési céllal űzi, szakmájának tekinti a természetfotózást. Én nem.

Nincs kedvenc fotó, sztori azonban igen

– Az előbb azt mondta, minden fotója egyformán kedves. Mégis, azért csak akad egy-kettő, amely mondandójával, a hozzá fűződő történettel más, mint a többi. Így van?
– Nem, nekem mindenik kedves, de tapasztalatom szerint a közönség által leginkább kedvelt fotóknak mindig van érzelmi töltetük. Nagyon érdekes, most felborzolta a kedélyeket Artúr medve esete. Artúrt azért személyesítették meg, mert így jelentősebb pszichológiai hatást tudtak elérni, mint ha egy átlagos egyedről lenne szó. Ezt látom én a fotóim visszatükröződésében. Ha egy gondoskodó anyaállatot tudok bemutatni, akkor annak sokkal nagyobb az emocionális hatása, mintha csak egy állat lenne a fotón. De mondom, minden fotóm kedvenc fotóm.

– Jó, de akkor legalább mesélje el egy fotója történetét, és persze tegye lehetővé, hogy a kép lapunkban is megjelenjen.
– Az utóbbi időben a legkelendőbb, a National Geographicban a nap fotójaként megjelent fényképem egy bocsos anyamedvét ábrázol. Gyakorlatilag ennek az anyamedvének az ellésénél jelen voltunk. Öklömnyi koruktól követtük a bocsok fejlődését. Ezt az állatot többször is bemutatta a magyarországi National Geographic. Semmelweisről azt mondták, kora egyik leggyengébb orvosa volt, mégis, egy csodálatos megfigyelés folytán megváltoztatta az orvostudomány menetét. Nem áll módomban komolyabb laboratóriumi elemzés – talán nincs is szükség erre –, pusztán megfigyeléssel, az életszokásokra alapozva követtük, hogyan alakult a két medvebocs története. Különböző évszakokban fotóztuk őket, követtük fizikumuk alakulását, hogyan mennek neki a télnek, milyenek a tavasz folyamán. Ez a sorozat volt a „legmenőbb”.

– És egy másik sztori?
– A növényvilágból is került sikeres történet. A Babeș–Bolyaival közösen, terepgyakorlat során sikerült ökológiai mentést végeznünk – ezt szakkörökben úgy hívják: exitium mentés –, ez azt jelenti, hogy egy veszélyeztetett élettérből egy másik élettérbe mentettünk egy fajt. Ez a fekete kökörcsin. Sikeres akció volt, melynek következtében Szentgyörgy környékén ma már több ezer tőnyi fekete kökörcsin van. A fekete kökörcsin azért kedvenc témám, mert egy ilyen sikertörténethez társul hozzá.

Jogi kérdések a természetfotózás mentén

– A természetfotózást mindenki „természetesnek” véli, úgy gondolják, bárhol, bármit, bármilyen körülmények között lehet fotózni. Ez helyénvaló így?
– Ma mindenkinek van egy telefonkészüléke fényképezőgéppel, vagy elérhető áron tud fényképezőgépet vásárolni, és mindenki élményre vágyik. A természetfotózásban azonban hatalmas tiszteletre van szükség a természet iránt, és emellett meg kell lennie a szakmai tiszteletnek is. Én magam nem megyek a területemen kívül idegen területre úgy, hogy ne egyeztetnék az ottani vadgazdával, erdőgazdával. Sok esetben egy ártatlannak tűnő fotózással megzavarhatunk egy olyan folyamatot, mely esetleg az ottani élővilágra van később hatással. Nemrég ért véget a fajdkakas dürgése. Láttam egy anyagot – a Romsilva vadkamerás felvételét –, melyen a fotós dürgő fajdkakast akar fotózni. De ezt úgy tette, hogy közben futkározott az erdőben, zavarta a fajdok párzását. Egy megzavart párzás eredménye lehet az is, hogy a várható szaporulat arra az évre a nullával lesz egyenlő. Ezért szükséges ilyesfajta ismeret, ha az erdőben fotózunk. Ezt különben a vadászati törvény is szabályozza, leszögezi, hogyan lehet fotózni egy vadat. Azt mondja: csak a kijelölt turistaösvények mentén. Ezzel szemben ma mindenki mindenhol fotóz. A másik érdekessége a dolognak, hogy Erdély-szerte nagyon sok Natura 2000-es terület van – ezek valamilyen szinten a természeti világörökség részei. Ezeken a területeken is törvény szabályozza a fotózást, kimondja, kereskedelmi céllal nem szabad ott fotózni. Viszont nincs letisztázva, mit jelent a kereskedelmi fotózás. Én fotózok a természetvédelmi területen, valahol megjelenik, így utólag kereskedelmi rendeltetést kap, mert valaki felkapja, meg szeretné jelentetni. Én előre nem tudhatom, hogy lesz-e belőle kereskedelmi jellegű fotó, így jogi problémák következhetnek. Orvosolni kellene a jogi hézagokat ezen a téren is, a fotós és a természet szempontjából egyaránt. Sehol nem merül fel ez a téma, az, hogy hobbinkkal ne ártsunk a természetnek. Mielőtt a gépet kezünkbe vesszük, döntsük el, mit szeretnénk, tájékozódjunk, nézzünk utána az illető fajnak, csak azután menjünk ki a természetbe.