Ehelyett mit látunk? A nagy garral beharangozott reformok el sem kezdődtek, a túlduzzasztott adminisztráció ma is a helyén van, a hivatali eljárások most is nehézkesek és átláthatatlanok – tegnap derült ki, hogy a galaci körgyűrű építése azért késik, mert 3500 oldalas dokumentációt kell lapról lapra lepecsételni, 3 példányban –, az egészségügyi ellátás nem javult (miközben az elhanyagolt betegek száma egyre magasabb), az oktatásé látványosan leromlott (még a minden évben esedékes tankönyvkiadást sem sikerült – idén sem – idejében rendezni, nemhogy a járvány negatív hatásait tompítani), a gazdák nem kapták meg a kártérítéseket, a magánvállalkozók a támogatásokat, az oltóközpontok személyzete és a tanári kar a túlórapénzt, az idősek és a munkavállalók pedig már megint azzal szembesülnek, hogy az árak gyorsabban emelkednek, mint a nyugdíjak és munkabérek. Csak a szeméthegyek nőnek jobban, mintha a szemetelés volna a fő iparág Romániában, szó szerint és átvitt értelemben is.

A kormány fő erejét és miniszterelnökét adó liberális pártban azonban mindezzel nem foglalkoznak. Ott most az első számú helyért küzdenek, és nem ám elvi szinten, programokat versenyeztetve, hanem személyeskedésektől és nem is igen rejtett személyi vagy csoportérdekektől zengő csaták közepette. A tét pedig nem az – amit a béka-egér harc nézésébe is beleunt polgár elvárna –, hogy a párt (és vele az ország) milyen irányt vesz, hanem az, hogy Ludovic Orban vagy Florin Cîțu holdudvara kerül-e közelebb a húsosfazékhoz. Orban az 1990 után kitanult politikus megszemélyesítője, aki ugyan megújulásról beszél, de valójában igen kevéssé különbözik az általa sokat szidott szociáldemokratáktól (ő is hozzá nem értő hívek kinevezésével és gyanús pártütőkkel építgette saját birodalmát), az újonc, a hatalomba éppen belekóstoló Cîțu pedig még túlságosan rózsaszín szemüvegen át látja a dolgokat, a problémákat sem hajlandó észrevenni, és azt sem, hogy szekértolói semmivel sem jobbak a másik táborénál. A leghangosabb Rareș Bogdan, Robert Sighiartău és Florin Roman nevéről nekünk elsőként a magyarellenesség jut eszünkbe, de a román közvélemény sem megváltóként tekint rájuk.

Jó lenne közömbösen legyinteni erre az egészre, csakhogy egy pártelnök kiléte nem belügy, főleg akkor nem, ha a vezető kormánypártról van szó – mert nem mindegy, hogy előre vagy hátra akarja-e mozdítani a dolgokat, és az sem, hogy képes-e rá, vagy egyáltalán komolyan gondolja-e. A már indulásból piszkos kampányból ítélve nem sok okunk van bizakodni abban, hogy a mindannyiunk sorsáról döntő román politikusi „elit” képes felnőni feladataihoz, és ez a most ellenzékből tüzelő szociáldemokratákra is igaz. Már rég úgy fest, hogy bárki nyer, mi veszítünk.