Az első állandó és a mai napig aktív franciaországi huszárezred, a Bercsényi-ezred ma is büszkén viseli az alapító ezredtulajdonos, székesi gróf Bercsényi László nevét és címerét. Az ezred alapításának háromszázadik évfordulóján, tavaly jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja honlapján Tóth Ferenc, a Történettudományi Intézet tudományos tanácsadójának Vivat Hussar! – 300 éves a franciaországi Bercsényi-huszárezred című ismeretterjesztő anyaga – ebből közlünk részleteket.
A magyar huszárság kezdetei Franciaországban
A feljegyzések szerint a birodalmi seregekben szolgáló magyar könnyűlovas egységeket az 1634. évtől kezdve alkalmazták a Rajnán túli területeken is. A török háborúkban edződött magyar huszárok kiválóan megállták a helyüket a nyugat-európai hadszíntereken is. A Rajnán túli területeken először 1635-ben jelentek meg az első magyar huszáregységek, ez valóságos szenzációnak számított a korabeli közvéleményben, amint erről a több korabeli forrás is beszámol.
A huszárok népszerűségét jól jelzi a korabeli divat is, ebben az időszakban igen népszerűvé vált egy magyaros öltözék, az hongroline viselete. A sujtásokkal és keleti mintákkal ellátott, hosszú prémmel bélelt és szegélyezett kabátszerű ruhadarab valószínűleg a harmincéves háború során Európán keresztülvonuló magyar és horvát lovascsapatok közvetítésével került Franciaországba, és innen kapta a magyar eredetre utaló nevét. (…)
Egy, a romantikus francia huszárság történetére vonatkozó összefoglaló munka szerint XIII. Lajos király és Richelieu bíboros már 1635-ben kezdeményezte kisebb magyar huszáregységek francia szolgálatban való alkalmazását. A török elleni háborúkban harcedzett magyar könnyűlovasság franciaországi sikerét jól jelzi, hogy a francia hadseregben már ekkor megjelentek kisebb magyar lovascsapatok, de ezek a harmincéves háború végére nyomtalanul eltűntek.
Az újabb huszáregységek franciaországi megjelenésére a törökellenes magyarországi háborúkban szolgáló francia katonatisztek pozitív tapasztalatai nyomán és a Thököly Imre vezette függetlenségi küzdelmek bukása után kerülhetett sor a 17. század végén. A francia királyi hadsereg első önálló huszárezredét végül a felkelés bukása után, a pfalzi háború során kívánták létrehozni részben a császári hadseregben már aktívan harcoló magyar huszárezredek ellensúlyozására, részben pedig a császáriaktól átállt magyar dezertőrök alkalmazása céljából. A történeti hagyomány szerint az ezredet a neves francia hadvezér, Luxembourg marsall kezdeményezésére hozták létre.
Az 1692-ben megalapított első francia huszárezred nem bizonyult hosszú életűnek, és ebben nem kis szerepe volt az ezredtulajdonos és parancsnok személyének, bizonyos Cornberg bárónak. A kétes hírnevű kalandor katonatiszt korábban a császári hadseregben szolgált, ahol már megismerhette az 1686 óta létező magyar eredetű huszárezredeket. 1693 elején már két kompániát is sikerült felállítani, és két magyar kapitány – Szakmári István és Benyovszky Pál – is szolgált bennük. Ugyanakkor az ezred további gyarapodásának lehetőségét alaposan elvágta Croneberg báró játékszenvedélye, mivel 1693-ban a parancsnokságára bízott ezred zsoldpénzét szerencsejátékon elveszítette, és hamarosan a Bastille-ba zárták.
Az elajándékozott ezred
A spanyol örökösödési háború során a legtöbb császári szolgálatban álló magyar huszáralakulat a Rajna mentén vagy az itáliai fronton tevékenykedett. 1701-ben a francia hadvezetés a magyar dezertőrökből két, huszonöt főből álló kompániát állított fel. A következő évben a létszámuk már megduplázódott és folyamatosan emelkedett. Az újabb kompániákhoz viszont már megfelelő tisztekre és egy azokat ezredbe szervező személyiségre volt szükség. Amikor 1705-ben Deák Pál ezredes francia fogságba esett, felajánlották neki az újonnan felállítandó huszárezred parancsnokságát, amit ő el is fogadott. Az általa 1705. szeptember 25-én alapított huszárezredben négyszáz, zömében magyar huszár szolgált.
Deák Pál – a francia forrásokban Poldéack – a későbbiekben megbánta e döntését, és a Magyarországon hagyott családja, illetve vagyona iránti aggódástól vezetve 1706-ban visszatért a császári szolgálatba. A parancsnok távozása ellenére az ezred tovább szolgált, immár új parancsnokok, a német Filtz ezredes (1706–1707) és a francia Monteil gróf (1707–1709) irányítása alatt, egészen 1709-ig, amikor is XIV. Lajos az ezredet a spanyol királynak, V. Fülöpnek ajándékozta.
Nem sokkal később egy újabb francia alapítású huszárezred is létrejött 1705. november 6-án Strasbourgban Versailles márki parancsnoksága alatt. A Versailles-ezred a későbbiekben több alkalommal is kitüntette magát a rajnai és flandriai hadműveletekben.
Szintén a Rajnán túlról érkező magyar dezertőrök fogadására hozták létre 1706-ban a harmadik francia huszárezredet, amely a parancsnokáról a „Saint-Geniès” nevet kapta. Érdemes megjegyezni, hogy a dezertőrökön kívül számos, korábban a Corneberg és Monteil ezredekben szolgált huszár is belépett ebbe az ezredbe. 1707. december 14-től a magyar Ráttky György vette át az ezred parancsnokságát, akit II. Rákóczi Ferenc fejedelem a francia királyi udvar egyetértésével küldött Franciaországba azzal a céllal, hogy megszervezzen egy magyar huszárokból álló ezredet.
A Bercsényi-ezred megszervezése
A 18. század elején alapított ezredek nem bizonyultak hosszú életűnek. Az első állandó huszárezred megalapítására a háború után, 1720-ban került sor. A Rákóczi-szabadságharc bukása és az azt követő török háború befejezése (1718) utáni időszakban igen sok magyar katona távozott Franciaországba, hogy az ott alapított huszárezredekben szolgáljon. Ezek a háborúban edződött, tapasztalt katonák igen keresettekké váltak a nyugat-európai zsoldospiacon.
A 18. századi harcászatban divatos volt az úgynevezett kisháborús taktika. Az akkori harcászati szakirodalom előszeretettel ajánlotta a magyar lovasok alkalmazását a tipikusan kisháborús manőverekben, mint például a portyázás, a felderítés vagy a cselvetés. Mint ismeretes, a Rákóczi-szabadságharc során a kurucok az összes fontos csatát elveszítették, ugyanakkor a portyázó hadműveletekkel hosszú évekig sikeresen ellenálltak a fegyelmezettebb és jobban felszerelt császári hadaknak. A bujdosó kurucok egy része a francia huszárezredek tisztikarában kapott elég fontos pozíciókat. A francia királyság a békeszerződést követő években is hajtott végre olyan hadműveleteket, amelyekben a frissen feltöltött magyar eredetű huszárezredeinek is komoly hasznát látta. 1719-ben a francia királyi seregek hadjáratot indítottak Spanyolországba, amelynek célja az volt, hogy megbüntessék a békét Szardínia és Szicília megszállásával megszegő V. Fülöp spanyol uralkodót. A hadjáratban fontos szerepet játszott a zömében magyarokból álló Ráttky-huszárezred, amelynek sikerei nyomán felmerült a lehetőség egy újabb magyar eredetű huszárezred megalapítására. Bercsényi László ekkor fordult a versailles-i udvarhoz, elsősorban Le Blanc hadügyi államtitkárhoz, hogy egy saját, magyarokból álló huszárezredet hozhasson létre, amelynek felállításához külföldi toborzóútra kívánt menni. Bercsényi a rodostói magyar emigránsok körében próbálkozott, ahol a száműzött fejedelem környezetében található kuruc harcosokat igyekezett francia szolgálatba beléptetni. Mikes Kelemen 1720. november 18-i levelében meg is emlékezett a látogatásáról: „Nem elég azt megírni kédnek, hogy Bercsényi úrfi ideérkezett még septemberben, mert azt már régen tudja kéd, hanem azt kell megírni, hogy miért jött ide. A francia király megengedvén, hogy egy magyar regyimentet állítson fel, azért idejött, hogy magyar katonákot gyűjthessen.”
Bercsényi sikeres toborzóútját követően az újoncait Franciországba küldte, ahol őket a marseille-i pestisjárvány idején rendfenntartó feladatokkal bízták meg.
Az ezredalapító
Székesi gróf Bercsényi László (1689–1778) kétségkívül a legismertebb személy a hajdani franciaországi magyar emigránsok közül. Fia volt Bercsényi Miklósnak, aki II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghíresebb hadvezére volt. A szabadságharc bukása után Franciaországba emigrált, ahol a francia királyi hadsereg soraiban harcolt. Az ezredalapítási engedélyt 1720-ban kapta meg a királytól, ezt követően utazott Rodostóba ezredébe újoncot toborozni.
A későbbi Bercsényi-huszárezred a leghíresebb franciaországi magyar alapítású ezreddé vált, amely a mai napig őrzi emlékét. Az ezrede élén Bercsényi részt vett az összes jelentős 18. századi háborúban, és nagy szerepet játszott a magyar eredetű huszárság franciaországi elterjedésében. A lengyel örökösödési háborúban a németországi hadszíntéren tüntette ki magát, az osztrák örökösödési háborúban pedig különösen a csehországi és flandriai hadjáratokban játszott fontos szerepet. A huszárság főfelügyelőjeként, később a marsalli cím egyetlen magyar viselőjeként a magyar emigráció vezetőjének is tekinthetjük. Számos magyar neki köszönhette megélhetését. Catherine Wiet-Girard-ral 1726. május 16-án kötött házasságából 12 gyermek született, de közülük csak hat érte meg a felnőttkort.
Bercsényi László a kuruc mozgalmak és a Rákóczi-szabadságharc hagyományának következetes őrzője és továbbéltetője volt. A meg nem alkuvó szabadságharcos soha nem tért vissza hazájába, és elutasította a szatmári megegyezés kompromisszumait. Következetes, hagyománytisztelő és családszerető ember volt. Luzancyi kastélya a magyar emigráció fontos központjává vált. A szigorú katonaember művelt és olvasott személyiségként is ismertté vált. Gazdag könyvtárában megtalálhatóak voltak a korabeli szépirodalmi, történelmi és hadtudományi művek legfontosabb példányai. Jó barátságot ápolt számos magyar, francia és lengyel főúrral.
Noha Bercsényi László eddigi tudásunk szerint nem írt huszársággal kapcsolatos hadtudományi munkát, mégis e csapatnem legmarkánsabb képviselőjének tarthatjuk.
Tóth Ferenc
