Demeter J. Ildikó
A nyolcadikosok országos felmérője idén több szempontól is különbözik az előző évfolyamok megmérettetéseitől. Ez az első generáció, amely előkészítő osztállyal kezdte az iskolát, és amely új (elviekben könnyített) tanterv szerint tanult – ha volt miből, mert a tankönyvek kiadásával rendszeresen elkésett a minisztérium, olykor több hónapot is (az egyik évben annyira, hogy egy „összefoglaló” tankönyvpótlékkal rukkoltak elő), de a pedagógusképzés is le-lemaradt. Ezt Kallós Zoltán oktatási államtitkár fogalmazta meg, miután kiderült, hogy a magyar gyermekek a román próbavizsgákon rosszabbul teljesítettek a vártnál, az államnyelv elsajátításában az új, kisebbségeknek szánt tanterv sem hozott áttörést.
Megfejelte ezt a többéves küszködést a koronavírus-járvány és a bő egyéves távoktatás, amely a frankfurti egyetem friss tanulmánya szerint gyakorlatilag egy hosszú vakációval ért fel, és amelynek az első, számokban is mérhető következménye Romániában az, hogy százból 11 nyolcadikos be sem iratkozott a záróvizsgára. Összesen 16 500 kiskamasz áll bukásra jelenleg, és ez a szám akkor válik ijesztővé, ha tudjuk, hogy korábban összesen – tizenkét évfolyamról összesen! – morzsolódott le évente tizenötezer diák. Tehát már a járvány előtti esztendőkben is kisvárosnyi fiatalt ítélt tanulatlanságra, azaz szegénységre a romániai oktatási rendszer, most pedig még többet. Pedig nagyon meg kellene becsülni őket, hiszen az ország lakossága elöregedőben van. Nálunk azonban a döntéshozók rövidlátásánál csak önelégültségük nagyobb: Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter rendületlenül bízik a sikerben, mivel a próbafelmérőn az előző éveknél jelentősen magasabb volt az átmenési arány: 40 százalékról 65,6 százalékra ugrott. Hogy ez mennyire tükröz valós tudást közel három félévnyi online iskola után, az később fog kiderülni, nem a jövő heti eredményhirdetésen. Ezzel azonban láthatóan nem kíván szembenézni az állam.
Tanügyi reformot ígért ez a kormánykoalíció is, időnként beszélnek róla a politikusok, de aztán nem tesznek semmit. És ahol a 14–15 évesek 11 százalékát veszni hagyják, mert az állam képtelen gyermekbarát, gyakorlatias közoktatást kiépíteni, ott egy egész ország áll bukásra. Böjte Csaba szokta mondani, hogy Isten nem teremt selejtet – a román állam azonban sajnos képtelen felfedezni és értékesíteni a gyermekek tálentumait, és ez sokszor azokra is érvényes, akik valahogy átevickélnek a vizsgákon. A nemzetközi tantárgyversenyeken díjazott diákok nem ellensúlyozzák azt a szomorú tényt, hogy nemzetközi összehasonlításban az anyanyelvtől a matematikáig mindenféle tananyag megértésével meglehetősen rosszul állunk. És ez nagyon sokba kerül. Gabriel Liiceanu az államelnöknek is címzett írásában rámutat: éppen a tanulatlanság miatt nincsenek útjaink, szennyvízcsatornáink, iskoláink, kórházaink: mert 42 százalékos a funkcionális analfabetizmus, mert ezrével vannak kiskorú lányanyák, tízezrével iskolát elhagyó gyermekek, és a lopott doktorátussal ágálók, a saját anyanyelvüket sem beszélő politikusok, a kontraszelekcióval betöltött tisztségek száma is egyre nő. Ez utóbbiak irányítják a közügyeket és a közoktatást is. Várhatunk innen javulást?
