Az Uzonkafürdőn szervezett Varázshegy irodalomtáborban részt vevő gyerekek arcán jól kivehető volt, örvendenek, hogy ott lehetnek. Hogy a téma tényleg érdekelte őket, nem meglepő: Borsodi L. Lászlót, Balázsolás és Regina című köteteit, valamint az azokat illusztráló Tomos Tündét ismerhették meg a baróti Gaál Mózes Általános Iskola olvasás és írás iránt elkötelezett diákjai.
Hogy egyikük milyen középiskolai tanár és költő, másikuk meg mennyire jó képzőművész, bábkészítő és díszlettervező, nem tudjuk, nem is a mi tisztünk megítélni, de hogy ismerik a gyermekek nyelvét, nem kétséges. A vakációs hangulatban zajló könyvbemutató előbb könnyed előadás volt – kicsoda Balázs és Regina, miként készülnek a gyerekek által is könnyen érthető, az ő alkotásaikhoz hasonló rajzok, mi a jó illusztráció ismérve, hogyan tördelik körbe szöveggel, milyen viszonyban van a szöveg és a kép, miként készül a borító –, majd kötetlen beszélgetéssé alakult.
Az elemista gyerekek nem fogták vissza magukat, mondhatni, szó szerint elárasztották kérdéseikkel az előadót, választ kértek – és kaptak – a legváratlanabb felvetéseikre is. A költő bácsi mindig is költő bácsi akart lenni? Ki mondja meg neki, hogy miről írjon? Van, aki megmondja neki, ha nem jó a verse? Van neki költő példaképe? Helyesírási hiba szokott a könyvbe kerülni? Szokott más költő hatására írni? És más segít-e neki az írásban? Gyerekeik mit szóltak ahhoz, hogy könyvben szerepelnek? Meg lehet élni csak a könyvek írásából? Milyen a jó vers? Szülei bátorították-e, hogy költő legyen? Milyen gyorsan ír meg egy verset? A versíráshoz élmény kell, vagy sokat gondolkodni? Fontos a rím, vagy figyelmen kívül lehet hagyni? És a költő bácsi szereti a rímet, vagy nem annyira? Milyen érzés híresnek lenni? Meddig, hány éves koráig szeretne még verset írni? A felnőtteknek is szokott írni, vagy csak gyerekeknek?
A költő bácsi pedig tapasztalt pedagógusként állta a sarat. Aránylag későn írta első versét, talán kilencedikes is volt már, amikor – hogy e tekintetben se maradjon le padtársától – papírra vetette valós műnek még nem nagyon nevezhető alkotását. Ekkor volt az a pillanat is, amikor a házi olvasmányokon kívül eső könyveket falni kezdte, majd József Attila hatására kicsit többet kezdett írni. Szüleitől arra vonatkozó bátorítást, hogy költő legyen, nem kapott, de arra igen, hogy azzal foglalkozzon, ami neki leginkább tetszik. Más költő hatására már írt verset, fontos az ihlet – vannak dolgok, amiket hamar le kell jegyzetelni, mert hanem tovaszáll a gondolat –, de hasonlóképp nem árt, ha a költő a fejét nem csak olykor használja. Feleségének és gyerekeinek fel-felolvas, akik véleményükkel nem feltétlenül kímélik, s olykor pályatársaival is megvitat ezt-azt, de azért a költő szabad ember, más nem mondhatja meg, miről, miként írjon. Amúgy a rímet nem annyira szereti, nem tudja, milyen híresnek lenni, azt sem, hogy milyen a jó vers, sok pénzt írással csak a nagyon szerencsések keresnek, ezért jó, ha a költőnek van „hátországa”, azaz biztos bevételt jelentő munkája. Legtöbben szerkesztőként dolgoznak, ő is volt, s szerette is, de az sem elvetendő, ha tanárként tevékenykedik az ember.
A hétvégén Uzonkafürdőn, Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész tanyáján táborozók megmutathatták verseiket – néhányuknak bátorítás is járt –, aztán ott helyben verset is kellett írniuk, Tomos Tünde vezetésével pedig kézműveskedtek is.
Egyed Ágnes tanítónő, a tábor szervezője úgy nyilatkozott, azért hozta létre a Varázshegyet, hogy az irodalom iránt érdeklődő fiatalok számára lehetőséget teremtsen olyan emberekkel találkozni, akik hatással lehetnek életükre. Meggyőződése, hogy a költőkkel, írókkal, az alkotó emberekkel való közvetlen kapcsolat jótékony hatással lesz fejlődésükre – lehet, hogy a holnap alkotója kibontakozásához járulnak hozzá általa.
Ma és holnap a felnőtteket szólítják meg a szervezők. Meghívottként vesz részt Egyed Emese költő, irodalomtörténész, dr. Reisinger János irodalomtörténész, Visky András József író, drámaíró, költő és Kiss László színművész.
