A Forró Nyár Ünnepére
leúsznék a fenekére.

Cirógatnám sok szép halát,
biztatnám a békák karát.

Cimboráznék a csiborral,
kínálgatnám mézzel, borral.

Fésülném a habok fodrát,
ugratnám a vízibolhát.

Hínár-karosszékben ülvén
rák ollóját köszörülném.

A sás között, ahogy lóg ott,
bámulnám a vízipókot.

Ha ez a tó enyim lenne,
nap, hold szebben menne benne!

Kék hajnalon, opál estén
a titkait mind kilesném

Dédelgetném én naphosszat:
– boldog lenne minden moszat!

Zelk  Zoltán: Gólya, gólya

Gólya, gólya, hosszúláb,
hol kezdődik a világ?

– A tó szélén ring a nád,
ott kezdődik a világ...

Gólya, gólya, hosszúláb,
hol ér véget a világ?

– Ha az a tó enni ád,
egy tóból áll a világ.

Osvát  Erzsébet: Gólya a réten

Tágas réten egymagába,
mintha volna rét királya,
fehér tollú gólya lépked –
keres, kutat eleséget
két éhes kis kelepének.
Csőrében a csemegével
nagy kevélyen tekint széjjel.
Egy szarkaláb mosolyog
rá kék szemével.

Gazdag  Erzsi: Hol lakik a halacska?

Hol lakik a halacska?
A lakása tavacska.

Tenger, folyó, kis patak,
lent lakik a víz alatt.

Vízben alszik, vízben kel,
vízi nótát énekel.

Vízből van a párnája,
buborék a labdája.