Ez az elvárás talán a legvitatottabb a cserkész életében. Nyugtalanná, idegessé teheti azokat, akik be akarják tartani, ha úgy telik el a napjuk, hogy nem akadt semmi lehetőségük teljesíteni a jótettet.
Olykor humorosan is elsülhet a fogadalomhoz való mindenképpeni ragaszkodás. Középiskolás korunkban történt meg – egyike a napi jótetteknek –, hogy az óránkra némi késéssel igyekvő számtantanárunk (akit Péknek neveztünk, mert mindig fehér köpenyben jött tanítani) kalapja sietségében a földre esett. Az első padban ülő örökös tréfamester, Ny. Á. ugrott ki, és az egyszer felvett kalapot visszaejtette, majd a másodszor felvett kalapot úgy porolta le, hogy a kalap elvesztette eredeti formáját. A tanár zord „köszönöm”-jére a padjába visszatérő fiú nevetésre ingerlő arcjátékával felelt. A történetet nem cserkész provokálta: számukra a zebrán átkelő idős embereknek nyújtott segítség volt a talán leggyakoribb jótett.
Kis könyvünk ugyan mivel segít megérteni a napi jótettet? Idézzünk belőle.
Prohászka püspökhöz, mint esztergomi teológiai tanárhoz, mialatt a szerkesztői munkáját végezte, beállít egy szegény ember és segítséget kér tőle. „Most semmim sincs” – mondotta nagy elfoglaltságában, eleinte oda se figyelve. Látogatója már menni készült, amikor a püspök homlokára ütve megállította. „Mégis van valamim!” Elővette nemrég kapott díványpárnáját, s gazdag rojtozatát lefejtve a szegénynek nyújtotta: „Adja ezt el, de vigyázzon, be ne csapják, mert arany.”
Petőfi, ha szegényebb írótársai tőle kölcsönt kértek, igen bosszankodott, és azt mondta: „Kölcsönt nem adok, mert úgyis tudom, hogy nem adod meg. Hanem ajándékkal szolgálhatok.” Ha aztán mégis valamelyik megadta az összeget, örvendve jegyezte meg: „Mennyit javult a világ! Az emberek nem csak tartozásukat, hanem az ajándékot is visszafizetik.”
Gr. Kemény József és Mikó Imre nevét, Erdély Széchenyijeit nagy adományuk teszi híressé, amellyel megalapították a kolozsvári egyetem fontos pillérét képező Erdélyi Múzeum Egyletet. Gr. Kemény 15 ezer kötetnyi könyvtárát és több ezer kötetnyi kéziratát és okmánytárát, gr. Mikó pedig a mai Mikó utcai emeletes palotáját és annak tízholdas kertjét adományozta e nemes közcélra. Ezek nélkül lehet, hogy nem lenne ma egyetem...
Gr. Vigyázó Ferenc egész vagyonát – mintegy 36 millió pengőt – a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, s ezzel akkor a világ leggazdagabb akadémiájáva tette. Ezáltal lehetővé vált a legkiválóbb művek megjelentetése és a tudományos irodalom fellendülése. Ezt a példát követve jelenleg mintegy 2600 kötetes könyvtáramat – halálom után – unokám révén a dániai magyar könyvtár megalapozására szánom.
