Ikafalvát ragaszkodással lakják ma is a régi nemes családok és azok leszármazottjai: a Beczők, akik 1591-ben kaptak nemesi levelet, a Dienesek – mint sok más család – 1602-ben esküdtek fel Rudolf király hűségére, a Dombiak 1614-ben ikafalvi előnévvel nyertek címeres levelet, de ide tartozik a Farkas, a Mátis família is. No, ha volt nemesi címer és melléje vagyonocska, erdő és földbirtok, olykor jobbágy is, akkor volt amire büszkének lenniük. „Csergő-bergő Csernáton, gőgös Ikafalva!”’ – ismeri mindenki a mondókát. A gőgös kifejezés ma is él, a falura céloznak vele.

A Nagyoláh család is ikafalvi. Nagyoláh Sándorral tartom ma is a kapcsolatot. A Mikó Kollégium padjaiban ültünk, rá éppen a gőgös jelző ellentéte volt jellemző és az ma is. Falujában és Kézdivásárhelyen járta osztályait, sikerrel felvételizett a Mikó kollégiumba, de IX. osztályos korában szüleit kuláklistára tették, őt pedig a kollégiumból eltanácsolták. Árva maradt, fiatalon a családi gazdaságban dolgozott, megküzdött a sorssal: könyvelő, mezőgazdasági líceumi diplomás, élelmiszer-értékesítő szövetkezeti igazgató lett a céhes városban. Özvegy maradt, két leány édesapja, már három dédunokája is van.

Millenniumi szilfatörzsek

Ki volt Ika, ki volt Póka?

Székely elődeink kevésbé jegyezték le a falu történéseit, egy-egy eseményre, személyre csak peres oklevelek világítanak rá. Ikafalva hagyott még éppen elég tisztáznivalót: homály fedi, hogy ki lehetett Ika, akiről nevét kapta a falu – s a csernátoni csonka torony is az Ikavára nevet, ahogy azt is, hogy ki volt Póka, akinek „sírhalmát” a Kapitánytagban most is látni lehet. A Csíki krónika homályos adatai szerint Ika a kisebb rabonbánok egyike volt. Ika, Póka király vezére, más változat szerint testvére volt, akit Bálványos várából elűztek, ide vonult, s itt épített magának várat, de egy véres csatában a mostani Ikafalva helyén megölték. E szerint Ikafalvát alapító hős volt, kinek véréből a ma is létező Furus forrása fakadt – válogattunk a legkülönbözőbb szájhagyományok között. Pókahalmának titkáról tudtunkkal eddig egy régész-történész sem nyilatkozott. Na de a székely szájhagyomány mindent megold, s így maga Orbán Balázs sem tehetett mást ittjártakor, mint azt, hogy azokat számunkra lejegyezte. A Póka név nagyon régi, az erdővidéki Bardocon éppen ő talált rá Pókafüldje helynévre. (Erdélyben van Póka és Pókakeresztúr is.) Egy másik rege szerint a két testvér a Csernáton és Torja közötti síkon vívott győztes csatát a székely vallás kiirtására küldött királyi hadakkal, de a diadal Póka életébe került, s őt nagy pompával temették el a harcosai által összehordott nagy halom alá, melyet azóta is Pókahalmának neveznek. Jómagam személyesen látogattam el Pókahalmához évekkel ezelőtt (neve már 1653-ban előfordul egy Ikafalvához kapcsolódó írásban). Szemmel látni, hogy mesterséges halomként emelkedik ki a medence síkjából, régészeti kutatás nyomaira nem leltem. Mondanunk sem kell, hogy egyre ritkább már az a mai ember, aki vajmi keveset is tudna erről a halomról. De felette szépek a legnagyobb székely, Orbán Balázs szavai egy másik regeváltozatról, s így helyénvalónak tartjuk, hogy idézzük; a többit a jövő történészeire bízzuk.

„A nép száján élő hagyomány közeliti meg leginkább a valót, miszerint az utolsó török harczok alkalmával a bodzai székely őrség árulás miatt a törökök által legyőzetvén, a pogányok dúló serge Háromszéket pusztitá, de csakhamar megjelentek a honmentő verescsákós huszárok Pókai ezredes vezetése alatt, s a dúló törökök felett fényes győzelmet arattak. Hanem a népet diadalra vezetett hős vezér is elesett, a hálás nép pedig a hazaért elvérzettet eltemette a nevéről nevezett halom alá, mely még most is naponta növekedik, mert az ott elmenők mindig megpihentetik lovaikat s követ vagy hantot dobnak oda, mondva: nyugodjék békével. Az ilyen sir, melyet a nép önkénytes kegyelete emel s nagyobbit naponta, a legnagyszerübb, legmaradandóbb siremlék, nagyobb és dicsőbb, mint a hizelgők által emelt érc vagy gránit-szobor. És ki hazáért, ki egy dicső eszmeért küzdve halt, kinek hamvai felett naponta százak, ezerek kötnek emlékfüzért, az elérte a legnagyobb földi jutalmat, az még e földön dicsőült.”

Mátis Izabella

Fatornyos Ikafalva

A Csernáton községhez tartozó Ikafalva már a 14. század elején templomos falu volt, katolikus papja Rómának adózott. Első lakói a Bodoki-hegység keleti gerincén eredő Furus-patak völ­gyében húzódtak meg, a jól védhető rejtett völgyet rég lakja már az ember. Roska Márton régész a falu területéről előkerült kerámiatöredékeket bronzkori­nak tartotta, de ismert innen négycsücskös római tál is, melyet a Székely Nemzeti Múzeumban őriznek. A falu régi katolikus temploma a Papok hegyén állt, s romjai alapján román kori és gótikus jegyeket őrzött, melyet később várfal övezett. A reformáció nem vonult el itt sem nyomtalanul, a régi romos templom helyett 1875-ben új református templomot építettek. Jeles papjairól többször megemlékeztek. A 20. század elején Torró Miklós református lelkész szerkesztette a Gyertyafény nevű belmissziós lapot. A helybeli katolikus kisközösség később kápolnát is szentelt Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére. Néhány forrás szerint Andrád Elek helyi református lelkész fiaként itt ringatták bölcsőjét Andrád Sámuel (1751–1807) medikusnak, írónak és anekdotagyűjtőnek, aki a magyar memoárirodalom egyik jeles művelője volt, akinek családja azonban barátosi eredetű. Anekdotakötete Bécsben jelent meg, verseit a Magyar Musa közölte. Ikafalváról származik, a Dienes családból I. Dienes Ödön (1874–1936) jogász, kézdivásárhelyi múzeum­alapító és lapszerkesztő, I. Dienes Jenő (1876–1946), aki jogász, képzőművész, iparművész és szerkesztő volt. Mátis Izabella kismonográfiájában közel negyven Ikafalvához kötődő jeles személyiségről emlékezik meg.

Szemelgessünk hát a falu turisztikai és honismereti látnivalóiból. A keresztény eklézsia régiségét bizonyítja az is, hogy az első világháború idején egy 1682-ben készült kis harangot áldozott fel a közösség a haza oltárán. A nemrég felújított haranglábon jelenleg is egy éles hangú, ritka típusú, Egry-féle kisharang szól, amit a kárpátaljai Kisgejőcön készítettek 1910-ben. Műkincs értékű a református templom 1891-ből származó orgonája: Kolonics István kézdivásárhelyi mester 185. műve, a hangszer felújításra-tatarozásra vár. Különleges értékű látnivaló az ikafalvi főúton a Nagyoláh Zoltán telke mellett álló két hatalmas millenniumi szilfatörzs, melyet emlékfaként tartunk nyilván, de öröm, hogy mindkettő mellett friss, új hajtások viszik tovább a két régi fa történelmi üzenetét. Az újkori fafaragászat terméke a helybeli iskola kis székely kapuja, ami dacol az idővel, tatarozásra vár, Kászoni Attila csernátoni faragómester munkája 1997-ből, szemrevaló a település bejáratánál álló nagy ácsolt székely falukapu is: csernátoni idős Kászoni Jenő és fia, Kászoni Sándor építették.

Az aranytartalék

Hajtások ők a régi tőkén

Emlékfrissítő utunk alkalmával sokadszor kopogtattunk be az ikafalvi elemi iskola impozáns épületébe, kerestük a régiek fiait, a helybeli aranytartalékot. Nagyoláh Ilonka tanítónő és fia, Nagyoláh Attila óvó bácsi szeretettel fogadott. Ott jártunkkor Nagyoláh Brigitta tanítónő – szintén a jeles pedagóguscsalád tagja – elmondta, hogy apad a gyermeksereg. Hagyományos oktatás szerint kezdték a tanévet, de novemberben itt is át kellett állniuk online oktatásra. Érdekes, hogy a gyermekek érdeklődéssel és kitartással végezték a feladatokat. Hamar megbarátkoztak az internetes programok használatával.

– Kis létszámú osztály vagyunk, így az online oktatás során is eredményesen tudtunk haladni. A gyermekek úgy szívták magukba a tudást, a közösségi élményt, mint korábban talán soha. Szeretnek mesét mondani, népdalokat hallgatni, a népi gyermekjátékokat is örömmel énekelik és jó kedvvel játsszák.

Látogatásunk idején tanévzáró műsorra készültek, a Rátóti csikótojás című népmese színdarabváltozatát gyakorolták. A csernátoni központi iskola vezetősége együttműködő és tudatában van a falu óhajának, hogy mindaddig, amíg van néhány gyermek, működhessen iskolájuk. A Suliház homlokát egy régi jeles néptanító portrédomborműve díszíti, az intézmény felvette bitai Szabó Lajos nevét, aki 1883 és 1920 között oktatta a falu gyermekeit. Arcmását Vargha Mihály szobrászművész domborműve őrzi az utókornak (2006). A mester síremléke a falu temetőjében van, családjából való a híres képzőművész, Gy. Szabó Béla is.
 

Tanítóról, tanítványról

Nagyoláh Ilonka már nyugdíjas tanítónő, a falu egykori krónikása, sokat olvas, most is az iskola gondjai foglalkoztatják, szívesen besegít a művelődési életbe, falusi vagy iskolai könyvtárt akar létesíteni, szabad idejében rövid verseket ír. Mátis Izabella – a tanítvány – Ilonka nyomába lépett. A humort most őreá bízzuk. Megkértük, hogy Ikafalváról szóló könyvéből osszon meg egy történetet olvasóinkkal: „Jóska három éve érkezett haza Bukarestből, ahol kitanulta a suszter mesterséget. A templom előtti padokon ültek a tereferélő vénasszonyok, kiknek illedelmesen köszönt. Olyan mutatós nyurga legény lett belőle, hogy a lányok is megfordultak utána. Trézsi néném odakiáltott. Jól kinőtted magad édes fiam, olyan magas lettél, mint egy szál tárkony! Hírként futott tovább az eset a faluban s szegény Jóskát élete végéig Tárkony Józsiként emlegették.”