Fekete Réka
Közel másfél év alatt egyetlen olyan nap sem telt el a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban, hogy az orvosok, asszisztensek, takarító és egyéb ellátó személyzet egy részének ne kellett volna tetőtől talpig védőruhába öltöznie. A koronavírus tavaly februárban jelent meg az országban, egy Gorj megyei lakos volt a nulladik fertőzött. Háromszéken március közepén bukkant fel, előbb két, később még két kovásznai lakosnál állapították meg a fertőzést, akiket a kolozsvári járványkórházban kezeltek.
A megyei kórház esetében 2020. március 21. volt a fordulópont, amikor egy alkalmazottjuk teszteredményét pozitívként igazolták, ami a szülészet-nőgyógyászat és az újszülöttosztály azonnali lezárásához vezetett. Néhány nap múlva az intenzív osztályt helyezték karanténba, április első hetében pedig már húsz fölött volt a koronavírussal kezelt betegek száma az intézményben. Azt követően kisebb-nagyobb számban és hullámban érkeztek a fertőzöttek, átszervezések következtek, a megyei kórházat kinevezték a brassói intézmény háttérkórházának, a fertőzőosztályon egy adott időszakban két emeleten is kizárólag koronavírussal diagnosztizált betegeket ápoltak. Három hullámban tarolt a koronavírus, sok volt a súlyos eset, sokan bele is haltak a szövődményekbe, a karantént azonban azok is megszenvedték, akiknek a járvány miatt maradt el fontos kezelésük, műtétjük vagy nem jutottak időben szakorvoshoz. De eljött a nap, amikor egyetlen koronavírusos beteget sem ápolnak a megyei kórházban – erről számolt be az intézmény vezetősége szerdán. De hihetjük vajon, hogy fellélegezhetünk? Vagy mégsem?
A harmadik hullám áprilisi tetőzése után visszaszorulóban lévő fertőzési ütem az elmúlt hetekben annyira lelassult, hogy országosan napi ötven új eset körül jelentettek – ez a járvány csúcsán az ország legkisebb megyéje esetében is több volt 24 óra alatt –, de az elmúlt napokban a csökkenés leállt, szakemberek szerint újból gyorsul a vírus terjedése.
Vajon nem tanultunk eleget a veszteségekből? Túlságosan felszabadultunk a korlátozások alól? Minden bizonnyal nem erről van szó, hisz a szabadságvágy az ember legtermészetesebb igénye, csupán azt kellene mindenkinek megértenie, hogy nem a vírussal állunk harcban, hanem saját magunk korlátaival, amikor elutasítjuk a védőoltást. A vakcina nem a vírustól véd meg, hanem a tünetes, illetve súlyos megbetegedéstől, a nyájimmunitás pedig a vírus eltűnéséhez vezethet, ezért kell beoltatnunk magunkat. Látva az európai országokban ismét növekvő számokat, az új vírusmutációk megjelenését és azok fokozottabb terjedését, valamint számolva a szabadságolási, nyaralási időszaknak megfelelő, tömegeket vonzó helyek zsúfoltságával, senki sem dőlhet nyugodtan hátra. Hiába tűnik úgy, hogy vége, s reméljük mindannyian, hogy most már mindent szabad, egyelőre sem a kórházak, sem a lakosság nem szabadult meg a koronavírustól. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, akkor számolnunk kell a következményekkel.
