SepsiszentgyörgyBővülnek a sportolási lehetőségek

2021. július 20., kedd, Közélet

A meglévő sportpályák és létesítmények bővítése és korszerűsítése mellett újak létrehozását is tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ezek előkészületeiről közleményben számolt be a városháza.

  • Fotó: Városháza
    Fotó: Városháza

A már 2010-től épülő kisstadionban 2018-ban pénzügyi okokból szerződést kellett bontani – azóta áll a munka, de újraterveztették a hátralevő feladatokat és aktualizálták a beruházás költségvetését is (a teljes összeg megközelíti a 15 millió lejt), erre a helyi tanács csütörtöki, rendkívüli ülésén rá is bólintott, így már kiírható az új közbeszerzés, és várhatóan ősszel írják majd alá a kivitelezési szerződést; a munkálatok befejezését jelenleg 2023-ra valószínűsítik.

Ha elkészül, a kisstadionban multifunkcionális kültéri pályák (kosár- és kézilabda, tenisz, illetve minifoci) és edzőterem várja majd a mozogni vágyókat, akik a föld alatti parkolóban hagyhatják autóikat.

Szintén 2023-ra készül el az Állomás negyedi tó, amelynek környékén kosárlabda-, minifoci- és futópályákat alakítanak ki. Itt már a kivitelezési szerződés megkötésénél tartanak.

Két másik helyszínen a műszaki tervek véglegesítésén dolgoznak: a Csíki negyedben minifoci-, tollaslabda-, röplabda- és lábteniszpályákat, szabadtéri fitneszparkot építenek, és pingpongasztalokat is elhelyeznek majd, röplabdapálya nélkül, de hasonló sporttelep épül Szépmezőn is.

Megvalósíthatósági tanulmányokat rendelt az önkormányzat az Ág és a Gyár utca között elképzelt új sportpályák létrehozásához: itt kosárlabdázáshoz és lábteniszezéshez teremtik meg a lehetőséget, de sakkasztalok is lesznek. A Bánki Donát utcában, ahonnan a sportigazgatóság elköltözik, és a már elfogadott városrendezési terv alapján emeletes parkolóházat építenek, ennek tetejére terveztetnek foci- és kosárlabda-pályát, illetve egy edzőtermet, és – lakossági ötlet alapján – hasonló magaslati sportbázist alakítanak ki a Nárcisz, a Sport és az Orgona utca által határolt területen is, ahol egy másik emeletes parkolóház épül majd. – Idővel, itt ugyanis messzebbről, az övezeti rendezési terv elkészíttetésével kell nekifutni a fejlesztésnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1231
szavazógép
2021-07-20: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Dragnea hagyatéka érintetlen

Egy évvel és négy hónappal korábban jött ki a börtönből Liviu Dragnea volt SZDP-elnök, mert a giurgiui törvényszék úgy látta, hogy megjavult. Ennek az elítélt mindjárt az első nyilatkozatával ellentmondott: továbbra is politikai áldozatnak tartja magát, akivel csúnyán elbánt a rendszer, amelyet nem tudott megreformálni.
2021-07-20: Közélet - Hecser László:

Tisztújítások sora következik (Székely Tanácsok)

Péntek délután Sepsikőröspatakon a református egyház nyári teraszán tisztújítást tartott a Sepsiszéki Székely Tanács vezetésével a helyi Székely Tanács. Elnöknek választották Zsigmond Sándor nyugalmazott iskolaigazgatót, alelnöknek Szép Zoltánt és titkárnak Barabás Erikát.