Fekete Réka
Már megszoktuk, hogy a magyar diákok vizsgaeredményeit lerontja a román írásbeli. Már szinte úgy kezeljük ezt a helyzetet, mintha rendjén lenne, holott cseppet sincs úgy, mert lám, az angolt, németet meg tudják tanulni a székely gyermekek is, csupán a románnal nem boldogulnak kellőképpen, ami nem csoda, mert anyanyelvi szinten kérik tőlük számon.
Idén ugyan először vizsgáztak a nyolcadikosok megkülönböztetett román tételek szerint, és ők lesznek az elsők, akik az érettségin is más feladatokat kapnak, mint a román tannyelvű osztályok végzősei, de az eredmények azt mutatják, a nagydobra vert áttörés nem történt meg. Nem vált be sem a tananyag, sem a módszertan, arról nem is szólva, hogy a tankönyvek minden évben késtek, a pedagógusok pedig, a könnyebb utat választva a régi ösvényeket taposták. Így aztán minden bajnak eredőjét rá lehetett fogni a rendszerre.
Hogy mégsem csak a rendszer a hibás, arra rávilágítanak a kilencedikes felvételi kapcsán közzétett tanulmányi eredmények, mert azt mégsem gondolhatja komolyan senki sem, hogy az a diák, aki az V–VIII. osztályt kilences átlaggal végezte el, nem tud megírni egy négyest sem matematikából, de románból és anyanyelvből is éppen csak bukdácsol. Márpedig ez ott áll fekete-fehéren a háromszéki diákok felvételi általánosának rangsorát feltüntető listán, ami mindenki számára elérhető és tanulmányozható. Tán meg is teszik az érintett iskolák pedagógusai – és tán tanulnak is belőle. Elgondolkodhatnak mindazok, akik kilences médiával kényeztették diákjaikat, főként falusi iskolákban – ugyanezek a tanulók írtak kettest, hármast most a vizsgán.
Miért csapjuk be önmagunkat, diákjainkat, a szülőket, az egész társadalmat? Valljuk be: ennyit tudunk, ennyire vagyunk képesek felkészíteni gyermekeinket a megmérettetésekre. Érdemfizetést, érdemfokozatot – amelyek évekre szólóan biztosítanak magasabb havi bért – nem csalással lehet elérni, hanem következetes munkával, őszinte szembenézéssel az elért teljesítménnyel, ami akkor is lehet értékes, ha a kicsiről indulva jutunk többre és még többre.
Valljuk be, aki nyolcas-kilences általánossal küld felkészületlen tanítványokat a küzdőtérre, az nem pedagógus, hanem csaló. A magyar diákoknak amúgy sem kedvező hazai oktatási rendszerben erre van a legkevesebb szüksége. Ha nem tudunk segíteni, legalább ne ártsunk gyermekeinknek. Talán akkor tudni fogják, mit kell még bepótolniuk, a pillanatnyi hátrányból pedig versenyelőny lehet. Ez legyen a közös célunk.
