A baróti Lázár „Lazac” Lászlót a város fiatalok által leginkább kedvelt kocsmájának, a Mementónak a vezetőjeként ismerik leginkább, de jó ideje régi autók és motorkerékpárok restaurálásával is foglalkozik. Ami másnak roncs, meglehet, számára megmentésre érdemes kincs. A világban sokan vannak, akiknek fontos a klasszikussá öregedett autók megmentése, de itthon nincs akkora piacuk, úgyhogy csak ebből megélni nehéz lenne. De mivel úgy gondolja, nem a legújabb, legmodernebb gépkocsi a legjobb, hanem az, amelyet karban tartanak, ügyelnek rá, és célszerűen használnak, folytatja a hobbinak is kitűnő munkát.
Kocsi a kosárból
Autószerelőként és gépjárművezetőként dolgozó édesapja nem igazán hitte, hogy fia sikeresen leérettségizik, ezért némileg könnyelműen azt ígérte, ha a vizsgákon jól szerepel, vásárol neki egy autót. Az 1978-as kiadású Volkswagen Golfot szó szerint kosárban hozták el Marosvásárhelyről az autótól szabadulni akaró ismerőstől. Nyár volt, fesztiválok és motoros találkozók időszaka, de ő három hónapig nem ment sehova, inkább az alkatrészekből próbált újra autót fabrikálni.
Édesapjával felújították a motort, rendbe tették a karosszériáját, lekezelték az alját, visszatették kárpitját, de alig lett kész, amikor jelentkezett valaki, hogy négyszeres áron megvásárolná, így végül megváltak tőle. Az öreg Golf nem lett az övé, de Lazac nem bánta, mert mindenképp jó tanulóidőszak volt számára – ekkor tanult meg többek között hegeszteni is.
Trabantos gazda
Ezt követően több évig nem jött szóba a saját autó, ha pedig az egyetemről hazajött, az édesapjától kölcsönkapottat használta. Aztán egy ismerősétől hallotta, hogy Ürmösön egy bácsi olcsón eladná Ladáját. Gondolta, jó lesz az neki, mert a szovjet autók strapabíróak, éppen a mi útjainkra valók. Olcsó lett volna, de nem véletlenül: bár egyben volt, roncs volt a javából, sok helyen annyira rozsdás, hogy át lehetett látni rajta. De hogy ne menjen haza dolgavégezetlenül, átment a bácsi szomszédjába, ahol egy Trabantot árultak mindössze ötszáz lejért. Ez 2007-ben is igencsak kedvezményes ár volt, ezért elhozta.
Mivel sosem érdekelték a Trabantok, a kelet-németországi „gépjárműcsodák” mellett igencsak elkötelezett Vajda Györgytől kért segítséget. Gyuri bácsi pedig biztatta, nem kell félni, gond nélkül meg tudja szerelni. Szerzett egy donornak szánt Trabantot, szétvágta mindkettőt – az egyikük eleje a Memento falát díszíti azóta is –, a jónak vélt darabokat összehegesztette – a városi legendával ellentétben nem teljesen papundekli az autó –, felújította a motort, odafigyelt a felfüggesztésre és lefestette. A kárpitozás talán nem lett a legszebb, de a célnak az is megfelelt. És elkezdte használni. Hosszú évekig úgy járt vele, hogy csavart nem kellett meghúzni rajta, pedig nem kímélt. Eleinte Kolozsvárt járta meg vele gyakran, számtalanszor az Orbán Balázs-barlanghoz vezető utat, majd évek múlva a kocsi jelentős szerepet kapott a kocsma felújításában is, amikor mögéje utánfutó került, s hol cementes zsákot, hol az építkezés során keletkezett törmeléket szállították vele. „Jó és hálás kocsi, soha úton nem hagyott, ha mégis akadt valami apró baja, konyhakéssel megjavítható volt. Most éppen nem használom, annyi év után ráférne egy alapos felújítás, de sosem gondoltam arra, hogy eladjam vagy megszabaduljak tőle. Talán túlzás nélkül mondhatom, ettől az autótól sosem válok meg” – mondotta.
Roncs volt, érték lett
Egyik jött, másik ment
Aztán, mondhatni rövid idő alatt több autó ment át a kezén; mindegyiken javítani kellett, azaz mindegyik tanított valamit. Barátnője, Zsuzsa nagytatája vásárolt magának egy újabb autót, a régi Daciától szabadult volna, ezért elkérték. Nem sokat használták, mert időközben megszületett első gyerekük, s úgy gondolták, kényelmesebb, fűthető autóra lenne szükség. Kölcsönből Ford Kát vásároltak, de az nem lett hosszú életű, mert egy, az útra rosszul kiforduló bácsi Köpecen totálkárosra törte traktorjával. A biztosítótól néhány hónap várakozás után szép, a vártnál nagyobb kártérítést kaptak, amiből jóformán ki is jött az első amerikai kocsi, egy Chrysler ára. Ettől is meg kellett válnia – bár azt tartják, mindenki fél tengerentúli autót vásárolni, hamar elkelt –, mert lakást vásároltak, szükség volt minden pénzre.
A gépjárműpiac megismerése és az autók felújításában rejlő lehetőségek felismerése viszont arra serkentette, foglalkozzon az üggyel komolyabban. Úgy vélte, a környező megyék piacán akkora kereslet lenne a szép, esküvőkön a menyasszonyt és vőlegényt szállító autókra, hogy még a házfelújításhoz is bepótolna. Hitelt vett fel, és Temesvárról vásárolt egy igazi, luxuskategóriát képviselő, nyolcszemélyes, V8-as motorral rendelkező (4600 köbcentis, háromszáz lóerős…), kormánykapcsolásos Lincolnt. Olyan volt, mint a filmekben!
Be is jelentkezett az esküvőszervező cégekhez, azoknak tetszett az autó, és tetszett a szolgáltatásért kért ár is, ezért többen is jelezték, jövőtől vele dolgoznak. Mert Lazac mindent figyelembe vett piackutatása során, csak azt nem, hogy a megállapodásokat egy évre előre kötik… Szóval ettől az autótól is meg kellett válnia: az évi 8200 lejes (!) gépjárműadót egy jövedelmet nem hozó gépjárműért nem akarta kifizetni, miközben még zajlott a lakásfelújítás.
Legyen oldtimer!
Szakembert, akinek a segítségére lehet számítani, találni Erdővidéken, de inkább csak a motor és karosszériajavításra vannak ráállva, elektronikára jóval kevesebben. Előbbiben nagyobb segítségére van édesapja, utóbbiban apósa, aki szeret ilyesmivel bíbelődni. Ha valamit csak emelő segítségével lehet kicserélni, műhelybe viszi. Ő maga a világhálót bújja, hogy a hiányzó alkatrészeket a bontóktól beszerezze, de azzal foglalkozik legszívesebben, amivel az autó régi patinájából minél többet vissza tud adni. „Nem azt mondom, hogy a nehéz, koszos munkát nem szeretem, annak is megvan a maga bája, varázsa, de ha választhatok, inkább kifényezem az autókat, és helyükre teszem a kis kapcsolókat, a nikkelezett vékony alkatrészeket.”
Jelenleg egy harmincegy éves Audin dolgozik. A kívül-belül gyári festéssel rendelkező autót tavaly vásárolta, Brassóból pedig egy hátul csúnyán megütött, hasonlóan öreg autót szerzett be donornak. Bár meg volt ütve, a féktárcsák és a teleszkópok nagyon jó állapotban voltak, a kapcsolók mind hiánytalanok és a kárpitja is használható volt; pont azok az alkatrészei voltak meg, amelyek kellettek! Ez azért is fontos, mert az autót szeretné veterán autóként beíratni, annak pedig egyik alapfeltétele, hogy minél inkább megközelítse azt, ahogyan a gyárból annak idején kijött. Annak ellenére is lényeges ez, hogy Romániában azért sokkal inkább megengedőbbek a veterán autókat vizsgáztatók. Ismerőse mesélte: Ladát vitt vizsgára, s jóformán csak arra voltak kíváncsiak, hogy a színkódja megfeleljen, a kormány és a műszerfal típusazonos legyen, arra pedig ügyet sem vetettek, hogy a gumiszőnyegeken azt írta, hogy Dacia 1310…!
Érdemes az autókat oldtimernek minősíteni, mert nem kell utána adót fizetni, ami – mint azt a Lincoln példája is mutatta – igencsak sokba kerülhet, de szempont lehet az is, hogy a veteránként nyilvántartott autókért többet fizet a biztosító, ha valami baj történik. „Az Audi közel két év aprólékos felújítást követően most nagyon jól néz ki, esztétikailag és műszakilag is kiváló, mindössze még a kárpitját kell visszatenni és néhány apró, de bontóból beszerezhető díszítőelemet megvásárolni. Amennyiben a vizsgája is meglesz, nyereséggel lehet eladni: hiába harmincéves, de némi gondoskodással tíz évet simán elmegy, szóval aki megveszi, nem köt rossz vásárt” – mondotta.
Régi vasak
Kész csoda ez a motor!
Motorbiciklik is megfordultak tulajdonában. Nem kellett messzire mennie egyikért sem, mert Erdővidéken éppen elegen tudják, hogy mindenféle kacat, amin motor van, érdekli őt, ezért gyakran figyelmébe ajánlanak ezt-azt. A legérdekesebb története – és valószínűleg a legértékesebb is – egy 1982-es kiadású BMW-nek van. A bajor gyártó szinte kizárólag csak bokszermotoros motorkerékpárokat készített, de volt kivétel is. A hetvenes évek végén, talán nyolcvanas évek elején kötött szerződést a BMW és a Peugeot, hogy a 206-os ezer köbcentis motorjait a müncheniek készítsék. A motorok elkészültek, de a gyártók valamiért összerúgták a port, és nyakukon maradt egy halom motor. Mit lehet a készlettel kezdeni? – tették fel a kérdést maguknak a BMW-nél. A válaszuk az volt, hogy motorkerékpárra teszik, és eladják a német rendőrségnek. Úgy is lett, 1983-tól szép számban futkároztak ilyen motorral a sztrádákon. Ha csak 1983-tól, akkor a Lazacnál levő miként idősebb egy évvel? Úgy, hogy a vázszáma 0000063, azaz mondhatni, még prototípus.
Hogy egy ilyen különlegesség miként került anno Erdővidékre, erre a kérdésre még nincs válaszol. Az bizonyos, vásárló akadna rá. Egyszer kíváncsiságból a vásárlási ár kétszereséért meghirdette, s néhány órán belül öten jelentkeztek, hogy másnap indulnak érte. De egyelőre nem eladó. Mivel nem a megfelelő kerekek voltak rátéve, bizonytalan volt az úton, kicserélésükkel azonban ez megoldódott, a festék itt-ott megpattogzott, az még megerősítésre vár, de más baja nincs.
Húsz éve van a tulajdonában egy Nagybaconból vásárolt oldalcsónakos Dnyepr. Amikor a motorkerékpárt vásárolta, mindenki szidta, hogy miért csinál bolondságot, kinek kell manapság a szovjet ócskavas, miért gyűjti meg vele a baját. A teljes felújítás, illetve „ratmotorrá” alakítása – külalakja nemhogy nem lesz szép, hanem egyenesen rozsdásnak fog hatni, de műszakilag kivételesen jó lesz – időbe fog telni még, de nem siet vele, fő, hogy valamikor elkészüljön.
Krédó
Lazac szerint nem feltétlen az új autó a legjobb autó. Természetesen gyorsabb, kényelmesebb, s rengeteg látványos extrával van tele a gyár kapuján ma kiguruló gépkocsi, mint a húsz-harminc éves, de sok tekintetben nem olyan mély a szakadék a tegnap és a ma járműve közt. Az említett Audi például korszakának csúcsmodelljei közé tartozott, biztonsági szempontból rendesen fel volt szerelve, simán megy olyan gyorsan, mint a megengedett, akkor meg minek lecserélni? „Nem kell az új, a régebbitől talán csak a lámpa formájában eltérő, inkább javítsuk meg, figyeljünk oda azokra, amelyeket valaha több évtizedre terveztek. Jobban járunk mi is, és a természet is, ha nem kell a régebbiek ledarálásával járó szemétről gondoskodnunk” – fogalmazta meg hitvallását Lázár László.