Abban kétségkívül igaza van a tárcavezetőnek, hogy a közúti tragédiák elsöprő többsége mögött emberi mulasztás, hiba áll – de azért igencsak vastag bőrre vall úgy tenni, mintha a szakminiszternek, a kormánynak, az államnak semmi köze nem lenne ahhoz, hogy manapság egy néhány száz kilométeres belföldi utazás gyakorlatilag életveszélyes kalandnak számít.

Az egyik fő mulasztása az államnak a romániai infrastruktúra gyalázatos állapota. Az országot lefedő autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat hiányában minden főbb út túlzsúfolt, a sofőrök idegesek, ahol lehet tehát nyomják a gázpedált, gyakran túllépve a megengedett sebességhatárt és túl gyakran veszélybe sodorva a maguk és a többiek biztonságát. Tény és való, hogy autópályákat, gyorsforgalmi utakat egyik napról a másikra nem lehet megépíteni – a szabálysértések elleni fellépés azonban már igenis az állam feladata és kötelessége. Márpedig ismerjük el, európai viszonylatban is igencsak megengedő, a legkevésbé sem elrettentő a hazai szankcionálási rendszer. Általában ugyanazok a járművezetők, akik itthon 100–120 kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak át egy-egy településen, igencsak szabálytisztelővé válnak, amint átlépnek az országhatáron – és nem azért, mert otthonuktól távol igyekeznek jól viselkedni, hanem azért, mert nyugatabbra brutálisak a bírságok, ez pedig komoly elrettentő hatással bír. Nálunk azonban a kormányok – politikai színezettől függetlenül –  előszeretettel fagyasztják be a minimálbérhez kötött büntetőpontok értékét, így aztán – más országokhoz képest – viszonylag olcsón meg lehet úszni a szabálysértéseket. Az ellenőrzések fokozásával és szigorúbb szankciókkal is lehetne eredményeket elérni – a hétvégi tragédiasorozat után emellett érvelt Marian Godină sztárrendőr is, rámutatva, hogy a közúti balesetek száma összefügg a rendfenntartók által kirótt bírságok számával. Márpedig ehhez a döntéshozók – például Lucian Bode belügyminiszter – eltökéltségére és törvénymódosításra van szükség.

Van tehát felelőssége az államnak abban, hogy a statisztikák szerint egymillió lakosra vetítve nálunk hunynak el legtöbben közúti balesetekben – a 2019-es adatok szerint 96 áldozat a svédországi 22-höz képest –, és az ország vezetőinek éppenséggel eszközeik is lennének, melyeket használhatnának addig is, amíg csigalassúsággal építgetik az infrastruktúrát. Csak hát az adott helyzetben népszerűtlen döntések felvállalásához bátorság is kellene – nem egyszerűbb tehát a vétkes sofőrökre hárítani az összes felelősséget?