Ahhoz, hogy szembe tudjunk fordulni saját haragunkkal, először is fel kell ismernünk. Ha dühünkben földhöz vágunk egy tányért, ha megütünk valakit, akkor a bennünk lévő érzés láthatóvá lesz. Haragunk ilyen módon való levezetése azonban kétes kimenetelű, és általában elítélhető.

Segíthet, ha a haragot az egytől tízig terjedő skálán képzeljük el. A kilences vagy tízes fokozatnál már nem vagyunk urai magunknak, kimutatjuk a haragunkat. Ha ezt a haragot már az ötös fokozatnál nyakon tudnánk csípni, akkor nem fenyegetne az a veszély, hogy elveszítjük önuralmunkat.

Megkönnyebbülést okozhat, ha a mások iránti negatív érzéseinket elmondjuk. Esetleg annak is, akire éppen haragszunk. Ha tudjuk… De ez nem azt jelenti, hogy őt okoljuk azért, mert megharagudtunk. Nem mondhatjuk, hogy: „Megharagítottál. Te vagy az oka, hogy dühös lettem.” Ugyanis senki nem tud belénk haragot önteni. Az érzéseinkért mi vagyunk felelősek.

Sokkal szívesebben meghallgatnak és megértenek bennünket, ha haragos érzéseinkről sikerül nyugodtan beszélnünk, mint ha dühünkben vagdalkozunk magunk körül.

Amikor az ember mérgében szinte magánkívül van, nehéz lenne őszintén beszélnie azzal, akire haragszik. A másik arckifejezése, elhárító reagálása, de még saját hanghordozása is olaj lehet a tűzre, és tovább ronthatja a helyzetet. Az eredeti cél teljesen meghiúsul.

Nagyon nehéz visszavonni azokat a szavakat, amelyeket feldúlt pillanatainkban mondunk ki. Ezért hasznos lehet, ha leírjuk érzéseinket. A teleírt papírt el is téphetjük, és ha akarjuk, újra elölről kezdhetjük. Áthúzhatunk rajta, kijavíthatunk dolgokat, vagy pontosabban megfogalmazhatjuk a mondandónkat.

Azért is hasznos papírra vetni haragos gondolatainkat, mert az ember begyakorolhatja, mit is mondjon. Kipróbálhatja, hogy a megfogalmazás pontosan azt adja-e vissza, amit érez és amit mondani akar. Néha az is segíthet, hogy feljegyzéseit a javításokkal együtt elolvastatja azzal, akire haragszik, így az is láthatja, hogy mit érzett, amikor izzott a haragtól, és mi változott meg időközben. Észreveheti belőle igyekezetét, hogy már kiegyensúlyozottabban és kevésbé szemrehányóan próbál érvelni.

Ha túl egyszerűnek hangzik is, tulajdonképpen nincs jobb eszköz arra, hogy a harag öngerjesztő mivoltát legyőzzük, mint a jó öreg testmozgás. Ebből is az, ami úgy igazán megizzaszt. Ha haragosak vagyunk, izmaink görcsösek lesznek, egész testünk összehúzódik, gyönge és ziháló lesz a lélegzetünk. Megerőltető testmozgással addig a pontig űzzük légzőrendszerünket, ahol már kénytelen mélyen ki- és belélegezni. Így csökken a feszültség, görcsösségünk feloldódik.

Segíthet az is, ha megtanuljuk elterelni a figyelmünket. Ha egyetlen problémára fókuszálunk, igen nehéz valami másra gondolni. Gondolataink, akár a rossz hanglemezen a tű, ugyanazokat a köröket írják le, mindig ugyanoda térnek vissza: a fájdalomhoz, csalódáshoz vagy a minket ért sérelemhez.

Tudatosan kell keresnünk, hogy mi terelheti legalább átmenetileg más irányba a gondolatainkat. Talán nézzünk meg egy izgalmas filmet a barátainkkal. Vagy vegyünk elő egy jó könyvet, ami leköt. Mindegy, mi mellett döntünk, az a fontos, hogy egy időre elfelejtsük a bajunkat. Ezzel a probléma még nem oldódik meg, de negatív gondolataink legalább egy időre békén hagynak.

Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa

(folytatjuk)