László Zsuzsa
Hurrá, megharapott egy kutya! Hát ez elég hülyén hangzik, de megmagyarázom, egyenesen több irányból. (Nem a kutya jött több irányból, egyből is elég volt, a magyarázatok érkeznek ekképp).
Mindig féltem a kutyaharapástól, most végre megtapasztaltam, nem volt kellemes, de túléltem, köszönöm szépen, itt vagyok. Szóval az első magyarázat az üdvrivalgásra, hogy ezentúl már ettől sem kell tartanom, egy újabb félelem kipipálva. A kutya különben igen szép, nagy is… és hát, komolyan veszi a házőrzői feladatait. Kedves barátaim tulajdona, ők elfelejtik elzárni, én elfelejtek beszólni, hogy ott vagyok a kapuban, és nagy bőszen, bátran benyitok. Szétvisítom a fejemet, barátaim rohannak, én majdnem kiájulok. A házban a család körülöttem forgolódik, én tűröm, mint egy szenvedő primadonna, istápolnak, ellátják a sebeimet, és irány a sürgősség.
Következik a tetanuszoltásra és újrakötözésre való várakozás, csevegés a többi várakozóval, tapasztalatcsere (van ott még egy kutyaharapásos). De aztán valaki elpanaszolja a baját, ami valamivel komolyabb, mint egy kutyaharapás. Mivel voltam magam is valamikor hasonló, akkor ijesztőnek tűnő állapotban, sikerül kicsit megvigasztalnom. Reményt ébresztgetek benne, hogy semmi pánik, megvan a megoldás a bajára, higgyen nekem, én csak tudom. Szóval, mégsem jártam ott hiába. A második magyarázat is kézenfekvő tehát, valakinek jól jött, hogy pont arra vetett a… kutya. És csak egy órába telik, amíg mindennel megvagyunk, ez semmi ahhoz képest, amire számítottam, teljesen rendben van. Mikor eljövök, már szinte egy összekovácsolódott kis közösséget hagyok hátra. Ez is egy tapasztalat…
A kedves barát hazaszállít, pontosabban hozzájuk haza, elvégre oda készültem. És erre az ijedtségre előkerül a jégbe hűtött vodka. Ma már úgysem tudok vezetni, autó itt marad. Persze, előtte meglesem az interneten, hogyan áll az oltás az ilyesmivel, és hál’Istennek – mértékkel! – belefér a történetbe. Hát most jól jön, az biztos. Némileg megkönnyebbülve megjegyzem, hogy még mindig jobban jártam, mintha egy medve futott volna szembe velem. Íme a harmadik érv a hurrá mellett! Mégiscsak jól jártam, lehetne rosszabb is. Szóval nem árt a háznál a pozitív gondolkodás, igaz?
Különben ezen a ponton szinte elszégyellem magam a poénkodásért, a medvetéma ugyanis már réges-rég nem vicces. Nem is értem, még meddig kell fajuljanak a dolgok ahhoz, hogy ne csak elképzelések, ígéretek szintjén tébláboljanak a megoldásokkal azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy tegyenek is végre valamit.
De ez már egy másik történet, komolyabb egy kutyaharapásnál.
