Olyannyira, hogy Temes megyében a helyi szervezet két ellentáborának tagjai még egy szerényebb tömegverekedéstől sem riadtak volna vissza a helyi vezér megválasztása alkalmából. Még jó, hogy rendfenntartók is előfordultak a környéken, akik elejét vették, hogy a politikus urak egymásnak essenek.

Balkáni, minősíthetetlen szint, amihez hasonlót láthattunk már, így nem is oly meglepő – mondhatnánk legyintve. Csakhogy a dolog messze nem ennyire egyszerű. A lépten-nyomon magát az ország páratlanul hatékony irányítójának mutató legnagyobb kormánypárt berkein belül ugyanis egyre durvább harc bontakozik ki az alakulat elnökségét megpályázó két jelölt – Ludovic Orban jelenlegi vezér és Florin Cîțu miniszterelnök –, valamint támogatóik között, amely során lassan semmi sem elég drága. A belháború most már eljutott odáig, hogy Orban belengette: a mélyállam egyes intézményei – „a karokat hátracsavarók” – is beleszólnak a választásba, és „csontvázakat szednek elő a szekrényekből”, utalva arra, hogy egyes őt támogató vidéki liberális bárók a korrupcióellenes ügyészség fókuszába kerültek. Természetesen Cîțu sem tétlenkedik, ha szükséges, miniszterelnöki tekintélyét is latba veti. Ha úgy adódik, helyzetbe hozza a lojális helyi liberális potentátok pereputtyát valamelyik tárcánál, vagy éppen a fővárosba rendel több tíz polgármestert, hogy (állítólag) helyi fejlesztésekről egyeztessen velük. Vélhetőleg kizárólag a polgárok érdekeit szem előtt tartva.

Rég tudjuk, hogy mocskos egy találmány a politika, művelői pedig különösebb aggályok nélkül undorító szintekre is képesek alámerülni, ha a helyzet úgy kívánja. A liberálisok iszapbirkózása sem új a maga nemében, láthattunk már hasonlót az ősellenség szociáldemokraták háza táján is, ha éppen valamelyik pártelnökük sürgős kiiktatása volt terítéken, vagy az alakulaton belül változtak meg az erőviszonyok. Az Orban-féle állítás sem éppen a fantázia terméke, korábban is felvetődött már a gyanú, hogy az árnyékszervezetek esetenként szeretnek beleszólni egyik-másik párt belső életébe, igaz, ezt egyértelműen bizonyítani senki sem tudta. Vélhetőleg Ludovic Orbannak is meggyűlne a baja, ha netán alá kellene támasztania állításait, de önmagában az a tény, hogy felvetődik eme lehetőség, fokozza az átlagember undorát.

Nekünk, a hatalmi „tápláléklánc” árnyékában üldögélőknek ugyanis ezek a harcok, csaták ismét csak azt üzenik, hogy teljesen mindegy, éppen melyik táborhoz tartozik, a román(iai) politikus/közszereplő archetípusa harminc éve sajnos szinte változatlan: egoista, opportunista, hataloméhes, gátlástalan és felelőtlen.