Higgadt és fegyelmezett, mint mindig. Nem az RMDSZ-t hibáztatja mellőzéséért, bár minden bizonnyal ők is, valamint egy, a Szociáldemokrata Pártból a liberálisokhoz átigazolt fiatalember is bekavart kissé helyzetébe, de valójában pártja volt megyei elnöke, Eugen Nicolăescu (amúgy egészségügyi miniszter) teremtett még augusztusban olyan helyzetet a helyi szervezetben, hogy a választmány nem állt ki jelölése mellett. Ekkor ajánlotta fel az országos pártelnök, Călin Popescu Tăriceanu, akit meglepett a dolgok alakulása, hogy induljon Bukarest kettes vagy hármas körzetében szenátor-, illetve képviselőjelöltként. Ezt visszautasította, egyrészt, mert programja Erdélyhez köti, kisebbségi kérdésre, a regionalizmusra alapozta azt, ami a fővárosban hatodrangú téma, másrészt olyan anyagi fedezettel sem rendelkezik, mely ebben a közegben szükséges lett volna a kampányhoz. Elkeseredett, mert időközben belső liberális pártberkekből kiszivárgott, hogy egy népszerűséget vizsgáló felmérésben Dorin Florea polgármester után ő következett a ranglistán. Tehát lett volna esélye.

Nem dühös, inkább egyfajta keserűség van benne, és kétely. Milyen eredményre vezethet az, hogy egyfajta láthatatlan, pártokon átívelő szövetség révén kirekesztik az új, más embereket a jelöltek közül? Hogyan lehetséges, hogy a képviselői, illetve szenátori helyre pályázók nem tiszta, nyílt mérkőzésként fogják fel a névre szóló választást, hanem régi módszerekkel működő politikai boszorkánykonyhának? És hogy közel húsz évvel a rendszerváltozás után a romániai politikusok képtelenek az ország és a lakosság valós érdekeit szem előtt tartva a megújulásért, megtisztulásért cselekedni.