Magyarország az éremtáblázat 15. helyén végzett, Románia a 46. pozícióban fejezte be a nézők nélkül rendezett, maszkos olimpiát. Nagyon vissza kell tekinteni a múltba, hogy megtaláljuk azt a szereplést, amikor, igaz, csak két sportág, de stabilan szállította a román érmeket. A romániai küldöttség négy érmet, egy aranyat és három ezüstöt szerzett Tokióban. Az elmúlt 69 évet figyelembe véve a román sport a második leggyengébb szereplését könyvelheti el a nyári ötkarikás játékokon. Papíron jobb a tokiói szereplés, mint az öt évvel ezelőtti riói, ahonnan szintén négy érmet hoztak haza az olimpikonok: egy aranyat, egy ezüstöt, két bronzot. Ám ez látványos előrehaladásnak semmiképp nem nevezhető. A japán fővárosban mindössze két sportágban, evezésben és vívásban álltak fel románok is a dobogóra. 2016-ban Rióban a négy érem négy különböző sportágból – vívás, evezés, birkózás és tenisz – érkezett. 1952-ben Helsinkiben történt utoljára, hogy csupán két sportban születtek román érmek, akkor ökölvívásban és sportlövészetben, szintén négyszer álltak dobogóra.

Tagadhatatlan, hogy a romániai sport hanyatlásnak indult az elmúlt években, ezt pedig legjobban a riói és a tokiói olimpiai szereplés bizonyítja. Már öt esztendővel ezelőtt is látható volt, hogy rossz az irány, mégsem tett ellene senki semmit. Felesleges és értelmetlen lenne a sportolókat hibáztatni, ennél jóval összetettebb problémáról van szó, ugyanis a rendszer és a sporttámogatás is hibás. A magyarokhoz hasonlóan a romániai sportolók is rengeteget dolgoznak, mindent feláldoznak az olimpiai éremszerzés reményében, azonban az eredményességhez nem csak teljesítmény szükségeltetik, hiszen anyagi támogatás, megfelelő infrastruktúra és hozzáértő szakemberek nélkül a sikerre csekély az esély.

A legtöbb ország pénzjutalomban részesíti az olimpián érmet szerző sportolókat, nincs ez másként Romániában vagy Magyarországon sem. A Tokióban egyedüliként aranyérmet szerző női kétpárevezős, Simona Radiș és Ancuța Bodnar fejenként 70 ezer eurót kap, az ezüstérem 50 ezer eurót ér, a bronzért 30 ezer eurót fizet az állam. A romániai sportolók joggal lehetnek elégedetlenek, ugyanis összehasonlításképp Olaszországban csak az állam az aranyért 140 ezer eurót, az ezüstért 70 ezer eurót, a bronzért pedig 46 500 eurót fizet, míg Magyarország 105 ezer eurót ad az olimpiai bajnokoknak, az ezüstért 76 ezer euró, a bronzéremért pedig 61 ezer euró üti a sportolók markát.

Az országban a kiemelkedő sportteljesítmény díjazásától eltekintve sokkal inkább problémát jelent, hogy alapvetően hiányoznak azok az eszközök, amelyek a legmodernebb felkészülési lehetőséget biztosítják, kevés pénz jut a sportolók különleges táplálkozására, az edzésközpontok legtöbb esetben teljesen korszerűtlenek, azonban a legnagyobb hiánycikknek az edzők és az utánpótlás számítanak.

Az rfi.ro szerint a különböző sportszövetségek legjobb esetben 8–10 millió lejes éves költségvetéssel működnek. Ha a sportszövetségek összköltségvetését évi 110 millió lejre becsüljük, akkor egy olimpiai ciklus négy éve alatt ezek a szövetségek körülbelül 440 millió lejből gazdálkodhatnak – és ennyiből készülnek a sportolók az olimpiai játékokra. Ilyen költségkeret mellett, ha öt olimpiai éremmel számolunk, akkor Romániának egy olimpiai bajnok körülbelül 88 millió lejébe kerül, ami nagyon rossz hatékonysági mutatónak számít. Nyilván ebbe a keretbe más sikereket – Európa- és világbajnoki szerepléseket – is bele lehet kalkulálni.

Ha az állami kiadások és a sport százalékarányos költségvetését vesszük, Románia nem is áll olyan rossz helyen az európai statisztikákban: 2018-ban a közkiadások 0,8 százalékát különítették el a sportra, ami körülbelül az európai átlagnak felel meg. Ilyen szempontból Magyarország abszolút első az európai országok között, ugyanabban az évben a költségvetésük 2,1 százalékát biztosították ennek a területnek.

Várhatóan jövő év januárjától gyakorlatba ültetik a sportstratégiát és bevezetik a TAO támogatási rendszert, ami a romániai sport számára az első lépést jelentheti. Fontos, hogy a kormány is megértse: a sport nem kiadás, hanem befektetés. A szakértők szerint az országban a sport alulfinanszírozott, sőt, az elkülönített összeg nem jut el az éremesélyes sportágakhoz, ugyanis a mediatizált ágazatok elszippantják. A befektetés eredménye nem néhány hónap múlva mutatkozik meg, hanem évek elteltével, így türelmesnek kell lenni. Továbbá az is elengedhetetlen, hogy ellenőrizzék a sportra szánt pénz elköltését, hiszen a támogatásnak csak akkor van értelme, ha a sportoló fejlődését és felkészülését szolgálja.

Novák Károly Eduárd, Románia ifjúsági és sportminisztere számtalan bírálatot kapott a román sajtó részéről, amiért a magyar sportstratégiát használta példaként a román megalkotásához. Valószínű, Románia egyetlen paralimpiai bajnoka is úgy gondolkodott, hogy nem kell kitalálni a spanyolviaszt, elég alkalmazni azt, ami máshol bizonyítottan működik. Ha valakiben ezek után még mindig felmerül a kérdés, hogy miért pont a magyar sportstratégiából merítettek ihletet a román megírásához, akkor meg lehet mutatni neki a tokiói éremtáblázatot, ugyanis Magyarország követendő példa Románia számára, és nem csak!