A miniszterelnök viszont nem foglalkozik a lehetséges bukás gondolatával, ő egyelőre versenyben van a pártelnöki székért, és az a célja, minél jobban teljesítsen az általa vezetett kabinet.

Orban úgy tesz, mintha a honi politikai rendszer becsületességre, elvekre és nem érdekekre épülne, Cîţu pedig azt a látszatot kelti, hogy magabiztos miniszterelnök, akinek már a szavai is javítanak az életszínvonalon, épp a tegnap jegyezte meg, hogy Románia már nem a kis fizetések országa. Cél szentesíti az eszközt, s mindkét politikus bevet minden rendelkezésére álló eszközt, hogy szeptember 25-én megnyerje a liberálisok nagy meccsét.

A pártkongresszust követően a győztes ugyanis mindent visz majd, ezért e szinte példátlanul ádáz küzdelem. Az ellentmondások, sértegető nyilatkozatok sem számítanak, jó példa erre Ludovic Orban háromszéki, illetve Hargita megyei nyilatkozatai: előbb simulékonyan szólt a magyarországi gazdasági támogatásokról, utóbb már az etnikai összetétel megváltoztatását helyezte kilátásba, állami segédlettel. Szavait nem véletlenül hasonlította Ceaușescu retorikájához Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, ugyanis Orban valóban a diktátor aranykorszakát idézte meg, hiszen a magyar megyék etnikai összetételének módosításáról nemigen mert politikus ennyire nyíltan beszélni. Más kérdés, hogy a külföldi hitelekből élő államnak nem igazán nagy a mozgástere e tekintetben, éppen ezért nem érdemes túlzott jelentőséget tulajdonítani Orban felháborító nyilatkozatának. Ő maga is inkább a Hargita megyei liberálisoknak mutogatta a bicepszét, ennyi erővel akár színes léggömböket is fújhatott volna a pártszékházban.

A liberálisok nagy meccsében inkább az a lehangoló, hogy emiatt részben lebénult az ország, a két táborra szakadt pártban a felek az utolsó pillanatig vagdalkoznak és ármánykodnak majd. E pillanatban huszonkét megyei szervezet támogatja Cîţut, Orban mellett tizennégy megye áll, ám négy fontos térségben nem döntötték még el, kit válasszanak – nyilvánvalóan meghagyják maguknak a lehetőséget, hogy dallal üdvözölhessék az új vezetőt: „mi mindig a győztes mellett álltunk” –, további nyolc megyében pedig megosztott a helyi liberális szervezet. Semmi sem dőlt el még tehát, csupán annyi bizonyos, hogy a csatazaj egyre erősödik. Ez a csörte arra is emlékeztet, újólag, hogy politikai értelemben patthelyzethez vezet, amikor nem pártelnök a miniszterelnök.

Eközben a járványhelyzet lassan, de biztosan romlik, nem beszélve az ennél jóval súlyosabb gondokról: elbizonytalanodott oktatás, próbára tett egészségügy, komor jövőkép...