Fábián Ernőt, mert róla van szó, a magyar és az egyetemes szellem építői érdekelték. A magyar szellem országépítői – Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Apáczai Csere János, Széchenyi István, Eötvös József, Madách Imre, Szabó Dezső, Németh László – voltak műveinek „hősei”. Példájukkal üzent hozzánk, ő maga is eszméjük szerint élt és alkotott.

Álljon itt egy csokor gondolatműveiből. Önmagukért beszélnek. Ma is érvényesek és megszívlelendőek.

Nála olvashattuk csak annak idején Széchenyi gondolatait. Pl. „Hol a beszéd korlátos, ott rab a nyelv, s csak rabként szól.” A példaadás erkölcséből idéztem, melyet megjelenése után bezúzatott a hatóság (1984). Idejében megvásároltam, s így az enyém megmaradt. Az említett idézet nekünk, erdélyi magyaroknak sokat mondó volt, helyzetünket minősítette, s egyben tisztánlátáshoz is segített. Ébresztőleg hatott. Sok gondolatát még akkor melegében aláhúztam, ezekből válogattam az alábbiakat. Mindezeket írhatta volna ma is, annyira időszerűek!

„Az állandó vulgarizáció és manipuláció eltorzítja az egyén és a tömegek magatartását.”

„Illúziók és ködképek nélkül kapcsolódjunk korunk valóságához.”

„A jó tájékozódáshoz, a valóság megértéséhez, az értelmes cselekvéshez egyetlen út vezet: a tudományoknak anyanyelven történő elsajátítása.”

„Mert az írástudónak személyes példaadásával is szolgálnia kell a közös vállalkozásban fogant feladatokat.”

Pedagógusként Apáczai műveltségmodelljét állította saját maga elé is példaként: „A műveltség nem kizárólag az ismereteket jelenti, magában foglalja a gondolkodásmódot, magatartást, viselkedést.”  (Apáczai Csere János monográfia, 1975)

Majdnem mindenik könyvét dedikálta. Az Eötvös-monográfiát ekképpen: „Szabó Etelkának, egykori tanítványnak és kollégának azzal a hittel, hogy hagyományaink ismerésével lehetünk teljes emberek.” Ezt tanította nekünk. Hagyományaink nélkülözhetetlen batyuink az életbe lépéshez. Emberi teljesség nincs gyökerek nélkül. Örök érvényű axiómák.

Egyszerre volt a szó jó értelmében patrióta és világfi. Úgy volt kovásznai, hogy „kuckó”-jából kilátott és kiláttatott a nagyvilágra. A szülőföldtudat, a magyarságtudat nála jól megfért az egyetemes értékek tiszteletével. Ezért lehetett diákjai számára az emberi teljesség jelképe.

Mint pedagógus nem volt a módszerek embere. Az volt a módszere, hogy nem volt módszere. Nem is volt szüksége rá. Ő maga volt a módszer, mert mindig hiteles volt, mert önmagát adta. Ugyanakkor, amit közölt, azzal nemcsak értékes tudást adott, hanem nevelt is. A „példaadás erkölcse” volt tanári hitvallása. Németh László, Madách, Apáczai eszméi álltak össze sajátos, Fábián Ernő-i módszerré.

Büszke volt kovásznaiságára, ragaszkodott szülőföldjéhez. Kovászna is büszke lehet fiára. Felmérhetetlen kincseket hagyott ránk. Húsz év távlatából határozottan elmondhatjuk, hogy Fábián Ernő Kovászna legnagyobb szellemi öröksége.

Szabó Etelka, Kovászna