Kora reggel gyülekeztek a kijelölt búzatábla mellett az aratócsapatok Maros és Hargita megyéből, valamint Háromszékről is. Az aratás a kijelölt parcellák mentén kezdődött, a jókedvet népi zenekar muzsikája biztosította. Öt méter széles, húsz méter hosszú sávot kellett betakarítania minden csapatnak, kalangyába rakva a kévéket. A munkavégzés nem volt időhöz kötve, a szervezők a lényeget az aratás hagyományának – és átadásának – szentelték. Voltak csapatok, melyekben matuzsálemek húzták a kaszát, kötötték a kévét, de fiatal „aratóbandák” is forgolódtak a búzatáblánál, nekik lehetőségük volt ellesni az aratás nem egyszerű menetét.

A sikeres aratás és az azt követő bőséges reggeli után az aratócsapatok a csernátoni Erzsébet parknál gyülekeztek, onnan vonultak a múzeum udvarára. Elöl a kévékkel megrakott szekér, utána a bandérium a zenészekkel, majd az aratókoszorút vivő pár, az aratócsapatok, résztvevők.

A díszes társaságot fúvószene fogadta a múzeumkertben. A székely himnusz ritmusai mellett húzták fel az aratózászlót, majd helyezték el központi helyen az aratókoszorút, a búzakoszorút egyházi méltóságok áldották meg.

A továbbiak során a színpadon ünnepi program zajlott – beszédekkel, tánccal, énekkel –, a színpad mellett pedig a muzeális értékű gépsor csépelte-rostálta a learatott gabonát. Záróakkordként került sor az új kenyér szentelésére és megszelésére – szimbolikusan ez a jelenet képezte a székelyföldi aratás-cséplés befejezését. A magyar himnusz zárta az eseményeket, majd az arató-cséplők és a résztvevők közös ebéd mellett pihentek meg. Az apróbb és fontosabb részletekről a holnapi Gazdakörben számolunk be.