Ők pedig szorgalmasan gondoskodnak arról, hogy túl sok ideig még véletlenül se érezzük magunkat jól ebben az országban, mely mégiscsak a szülőföldünk. Nem mondunk újat azzal, hogy e számukra nemes feladat teljesítésében természetesen élen jár a szolgálatos uszító, gyűlöletkeltő szerepet önkéntesen magára vállaló Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), mely most éppen Marosvásárhelyen hozta formáját. Egy kis pártösszejövetel után vezéreik – Claudiu Târziu, valamint a nekünk, háromszékieknek túlontúl ismert Dan Tanasă – úgy gondolták, ha már a „nem létező, úgynevezett” Székelyföld fővárosában járnak, kapják csak elő a jól bevált magyar kártyát a hozzá tartozó közhellyel együtt.

Érkezett is menetrendszerűen az RMDSZ szapulása, mert tiszteletlen az alkotmánnyal, román állammal és román néppel szemben, miközben utóbbi nem csak toleráns, de egyenesen nagy szeretettel van az ország más nemzetiségei iránt, és kizárólag a harmonikus együttélést keresi. És mit érne egy jó kis riogatás, ha Magyarország ármányos céljaira nem világítana rá, melyek között előkelő helyet foglal el Erdély megszerzése befektetéssel, vásárlásokkal, támogatási programoknak álcázott terjeszkedéssel – hogy csak párat említsünk a két politikus által felsoroltakból. Nem maradhatott el természetesen a székelyföldi románság elnyomottsága vagy a román diaszpóra elhagyatottsága feletti kesergés, és a román állam is megkapta a maga részét a bírálatokból: túlzott jóindulat a magyar kisebbség és képviselete gyanús, sőt, államellenes viselt dolgai iránt, illetve vérszegény fellépés a külföldi (értsd budapesti) terjeszkedés-országrablás ellen, melynek köszönhetően mára Magyarország – Tanasă szerint – már társuralkodóként viselkedik Románia egyes területein.

Egy dolgot el kell ismerni, az „aranyos” párt vezérkara méltó utóda a Vadim–Funar kettősnek, éltanulókként sajátították el mindazt, amit a nagy elődök évekig szajkóztak sikerrel Erdély rögönkénti elhordásáról és a gonosz magyarokról, amint a példaértékű román kisebbségvédelemről szóló leckét is ügyesen bemagolták. Nagy kár, hogy utóbbi úgy hazugság, ahogy van, és a hangzatos harmóniát, a többség nagy szeretetét csak hellyel-közzel tapasztaljuk, és e ritka pillanatokért sem a román politikumot, az államot vagy éppen a nagy nemzetféltőket illeti dicséret. Erdély elrablása, Budapest honfoglalásának rémképe pedig – akárcsak eddig – szánalmas frusztrációkról árulkodik, melyeken a jelek szerint sokan képtelenek vagy jól felfogott érdekeik miatt nem hajlandóak túllépni. A gond csupán az, hogy ezen osztályelsők miatt nekünk a továbbiakban is acsarkodást, mély gyűlöletet, kirekesztést, lenézést és helyreutasítást kell elviselnünk még hosszú ideig az egyre csak gyarapodó, a focilelátókat is megtöltő tanítványaiktól is.