Az adott időpontban a Ba­zalt vállalat termelési osztályának voltam a főnöke, miután megszüntették a főmérnöki posztot. Ebből kifolyólag én feleltem a vállalat lőszerkészletéért. A lőszert a hozzánk tartozó kőbányák kitermelésénél használtuk az érvényben levő szabályoknak megfelelően. Ezek betartásáért, az egységvezető, a lőmester és a munkavédelmi felügyelő tevékenységéért személyesen én feleltem. Minden egyes lépés – átvétel, raktározás, kivétel, felhasználás és esetleges visszatevés, valamint az erre létező külön raktárak védelme stb. – elvégzését külön jegyzőkönyvbe kellett venni.

A robbanás után megjelent két belügyes őrnagy egy bukaresti jelzésű kocsival. Bemutatkoztak mint ellenőrző szervek. Miután ellenőriztem a papírjaikat, rendelkezésükre bocsátottam a protokollban előírt aktákat. Egy teljes hétig voltak a vendégeink, ezalatt mindent leellenőriztek bent a vállalatnál és kint a bányákban. Nem mondták, hogy mit keresnek, megpróbáltak valami hiányosságot felfedezni, de nem találtak semmit. Szerencsére az előírásokat száz százalékban betartottuk, minden irat szabályosan, pontosan volt kitöltve, erre mindig ügyeltem, akárcsak a munkatársaim (bányafőnökök, raktárnokok, lőmester és munkavédelmis).

Egyhetes idegjáték volt. Kérdések: abban a bizonyos időben hol voltál?, hol a tanú, aki ezt bizonyítja? Szerencsére volt egy jó szokásom: amióta dolgozom, minden évben volt egy kalendáriumom (határidős naplóm), amelybe óráról órára beírtam minden tevékenységemet. Így pontosan tudtam válaszolni minden kérdésre. A robbanás idejét a kérdésekből tudtam meg. Az alibim megtámadhatatlan volt, ugyanis egy termelési értekezleten vettem részt, ahol az ő belső emberük is ott volt, aki ezt tanúsíthatta. Így az égvilágon semmit sem tudtak találni ellenem, de az eddigiekből talán lehet következtetni arra, hogy mi volt a küldetésük célja.

Dukrét Lajos nyugalmazott építészmérnök