Farcádi Botond
Felemelő, megható, hihetetlen, elképesztő, fantasztikus – csak szuperlatívuszokban lehet körülírni azt az élményt, amit az István, a király székelyföldi nagyprodukció hozott sokaknak, és talán még ennél is nehezebb megfogalmazni, mit jelent egy ilyen grandiózus előadás a résztvevők, a város, a térség számára. Mégis, meg kell próbálnunk megtalálni a megfelelő szavakat, hogy ne csak emlékezetünkben maradjon nyoma e többnapos csodának, de hogy lássuk, tudatosítsuk magunkban: erre a teljesítményre építkezni is lehet.
Sok nemzedék kedvence a Szörényi Levente és Bródy János által írt rockopera, nagyszülők és unokák egyaránt szinte kívülről tudják a teljes szöveget, aligha találunk olyan magyart, aki bár egy-két részletet ne tudna eldúdolni belőle. Olyan remekmű ez, amely kiállta az idő próbáját, és amelyet éppen ezért rendkívül kockázatos színpadra vinni, hiszen – kis túlzással – csak elrontani lehet. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott produkció esetében azonban pillanatig sem érzi ezt a veszélyt a néző: a rendező és az előadók mindvégig alázattal és tisztelettel viszonyulnak a műhöz, a koreográfia bővelkedik remek megoldásokban, a zenekar vérprofi, az előadók kiválóak, a kórus tökéletesen rá tud erősíteni egy-egy monumentális jelenetre, a táncosok dinamizmusa szinte észrevétlenül vonja be, teszi az események részesévé a közönséget – hidegrázás, katarzis, az élmény hatása alatt pedig csak kapkodjuk a fejünket: Úristen, mennyi tehetséges előadóművész, zenész, énekes él közöttünk!
Mert ez bizony egy vegytiszta helyi produkció, a mintegy 400 résztvevőből mindenki székelyföldi, a zenészektől az előadókig, a táncosoktól a kórus tagjaiig, a rendezőtől az önkéntesekig. És erre mindannyian büszkék lehetünk, és legyünk is büszkék, és merítsünk erőt e fantasztikus teljesítményből, mert lám, bebizonyosodott, csodálatos dolgokra vagyunk képesek, ha elhisszük ezt magunkról, és ha megdolgozunk érte. Mert – és ez nem kevésbé fontos – a tehetség mellett iszonyú munkára volt szükség a rockopera színpadra viteléhez, a járványügyi korlátozások miatt ugyanis fokozottan nehéz körülmények közepette készült a produkció, sok száz résztvevő hozott áldozatot a sikerért.
Éppen ezért hatalmas kár lenne, ha a mai előadással véget érne a székelyföldi István, a király története, csak remélni tudjuk, hogy lesz folytatás, a szervezők és a helyi önkormányzati vezetők elképzelése valóra válik, más városokba is eljut, és a következő években minden augusztus 20-án bemutathatják itt a rockoperát. Ez egyrészt fokozhatná a helyi előadók elismertségét, megbecsültségét, másrészt a város rangját, a térség ismertségét növelné, mindennek pedig komoly vendégforgalmi, gazdasági hatása is lenne. A művészeti élményen túl pedig legalább ennyire fontos a produkció közösségformáló, a nemzeti összetartozás érzését erősítő szerepe. Az elmúlt napokban ugyanis tényleg zengett az örömünk: jó volt sepsiszentgyörgyinek és magyarnak lenni.
