Valahogy olyat ritkán látok, hogy férfiak szólnák le egymást. De hát, persze én nő vagyok, aki már indulásból csakis béna lehet vezetés közben. Pedig nem is vagyok szőke. Bocsánatot kérek a szőkéktől, nem én találtam ki a szőkeség diszkriminatív jelentését. Na mindegy, az ilyen pasiknak minden autót vezető nő szőke. Akkor is, ha történetesen nem az. Akkor is, ha netán, esetleg, teljesen véletlenül és természetesen ritkaságszámba menően legalább olyan ügyesen boldogul az autóval, mint ők. (Nem rólam van szó.) Hogy jobban? Tudom, tudom, olyan nincs, azért ne essünk túlzásokba!

Szóval az a helyzet, hogy én nagyon is szeretek nőnek lenni, nincs bennem semmiféle túlemancipálódásra való hajlam. Nem akarok semmilyen fontos tevékenységet kivenni a férfiak kezéből, vagy helyettük megcsinálni bármit is. Valószínűleg már céget sem fogok vezetni, nem mintha azt egy nő nem tudná megtenni. Van is rá néhány példa, ha nem tévedek. Nem forgattam cserepeket háztetőn, nem javítottam kerítést, de még csak autókereket sem cseréltem, nem tudok, nem is akarok. A legutóbbi vihar által megtépázott terasztetőmet sem én raktam vissza. Ezúton is hála és köszönet érte annak, akinek jár. Szóval, ami a férfiaké, az a férfiaké. Csak egyvalamit nem szeretek. Ha hülyébbnek néznek a kelleténél… merthogy nőből vagyok.

Kedves, drága férfiak, akinek nem inge, az istenért se vegye magára, cseréljétek a kerekeket, javítsátok a tetőt, vágjátok a tűzifát, óvjatok, védjetek, szükségünk van rátok!  De lehet, hogy legalább parkolni mi is tudunk, becsszó, nem kell türelmetlenül ránk dudálni, beszólni.

Ui. Ami azt illeti, ha őszinte akarok lenni, az autóm szépséghibáit parkolókban gyűjtöttem be… De nem mindig én voltam a ludas, akadt ott férfi delikvens is, szóval, ne türelmetlenkedjetek, kérlek! Én sem fogok, és előre is köszönöm.