Hozzákezdett pihenni, de sokáig nem pihenhetett, mert egy éjjel a tűzvész mindenét elpusztította. Az öreg gazdaember egy szál ruhában menekült ki a lángok közül. Egyebe nem maradt, mint egy szalmakazla kint a határban.
Kiment az öreg gazdaember, s leült a kazal tövébe. Három nap, három éjjel üldögélt a kazal tövében, s gondolkozott, mitévő legyen, hogy valamicske pénzre tegyen szert.
A negyedik nap hajnalán a fejére ütött, mert hirtelen eszébe jutott, hogy a szalmából kalapot fon. Mindjárt hozzá is látott a munkához. Font harminc szalmakalapot, s elindult a piacra, hogy a kalapokat eladja.
Ment, ment, mendegélt. Sütött a nap kegyetlenül, s az öreg gazdaember elfáradt. Körülnézett, hogy hol lel árnyékot, hol pihenhet meg. Nem messze sűrű lombú fa állott. Gondolta, az alatt kedvére elnyúlik.
Amikor a fa alá ért, a kalapokat lerakta a földre. Ő maga nekivetette a hátát a fa törzsének, s nemsokára úgy belejött a pihenésbe, hogy elnyomta az álom. Még arra sem jutott ideje, hogy a kalapot levegye a fejéről.
Nem lett volna semmi baj, ha azon a sűrű lombú fán nincs éppen harminc majom. Az a harminc majom mind az öreg gazdát leste az ágak közül. Amikor látták, hogy alszik, szép csendesen lemásztak a fáról. Mindegyik majom vett egy szalmakalapot és föltette a fejére. Ezután mind a harminc majom visszamászott a fára.
Az öreg gazda aludt, aludt, aztán rájött a horkolás. A horkolással akkora lármát csapott, hogy fölébredt tőle. Fölébredt, körülnézett, kiverte a hideg veríték, mert a harminc kalapot nem látta sehol.
Mi mást tehetett volna, törni kezdte a fejét, hogy hova lehetett a harminc kalap. Három nap, három éjjel törte a fejét, de nem jutott semmire. A negyedik nap hajnalán fölnézett a fára. Hát látja, hogy a fán harminc majom ül, mindegyiknek a fején szalmakalap.
Megint törte a fejét három nap, három éjjel. Mit tegyen, hogy szerezze vissza a harminc kalapot a harminc majomtól? A negyedik nap hajnalán megint fölnézett a fára. A harminc majom visszanézett rá.
Az öreg gazda úgy gondolta, ha már ilyen jól ismerik egymást, illendő, ha üdvözli őket. Azzal megemelte a kalapját udvariasan. A harminc majom ugyancsak kalapot emelt.
Ekkor jutott eszébe az öreg gazdának, hogy annál okosabbat nem tehet, mint hogy a kalapját a földhöz vágja. Úgy is tett. Hát abban a pillanatban a harminc majom is földhöz vágta kalapját.
Az öreg gazda úgy megörült a harminc földhöz vágott kalapnak, hogy felkiáltott örömében. Akkorát kiáltott, olyan iszonytató erőset és harsogó hangosat, hogy az emberek mind a fa alá csődültek a városból.
– Kend miért kiabált? – kérdezték a városiak.
– Én azért – felelt az öreg gazda –, mert van harminc eladó szalmakalapom.
Meg is vették. Annyi pénzt adtak a harminc kalapért, hogy az öreg gazda három nap, három éjjel gyömöszölte a temérdek pénzt a zsebébe. Amikor mind begyömöszölte, megfordult, visszament a falujába, vett magának házat, földet, s ma is él, hacsak meg nem halt.