Szemétgyűjtő eszközt szereltek fel tegnap délelőtt az Olt folyó sepsiszentgyörgyi szakaszán két fővárosi környezetvédelmi szervezet képviselői. A hulladékgyűjtő gát elhelyezése része annak a projektnek, amely szeptemberben átfogó takarítási akcióban csúcsosodik ki, amikor a folyót forrásvidékétől Illyefalváig önkéntesek tisztítják meg a hulladéktól.
Az úszó szemétgyűjtő gát szerepe, hogy megállítsa, illetve összeterelje az Olt által hozott hulladékot. A 15 méter hosszú eszközt az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszán, az Oltmező úti autómosó, illetve az újonnan nyíló Merkúr üzlet mögötti részen feszítették ki a környezetvédelmi szervezetek képviselői – számolt be tegnap sajtótájékoztatón Toró Attila, a projekt egyik civil kezdeményezője. Jelezte, a felfogott szemétmennyiséget önkéntesek segítségével távolítják el a vízből. Ugyanakkor köszönetet mondott az eszközt kihelyező civil szervezeteknek, és mint fogalmazott, az tulajdonképpen egy ajándék az Oltnak, a helyi közösségnek.
Az eszközt áradások idején a partra húzzák, hogy ne károsodjon, télen pedig leszerelik – vázolta a sajtótájékoztatón Sándor László. A megyei vízügyi hivatal főmérnöke elmondta: azon a partszakaszon, ahová a szemétgyűjtőt kihelyezték, illetve az Olt és a Debren-patak találkozásánál azt tapasztalják, hogy a korábbi takarítási akció, a szemetelést tiltó táblák ellenére is sok hulladék gyűl fel, főként hétvégén, amikor sokan az Olt partjára kirándulnak. A legtöbb szemét a parton halmozódik fel – hívta fel a figyelmet. Jelezte, az Olt megtisztítását célzó akció keretében térfigyelő kamerákat is telepítenek a folyó mentén – eddig kilenc kritikus pontot térképeztek fel, ahová felszerelnék az eszközöket –, de úgy véli, további erőteljes tudatosító kampányokra lenne szükség ahhoz, hogy visszaszorítsák a szemetelést. Ugyanakkor úgy véli, hasznos volna, ha a folyó mentén piknikezőhelyeket alakítanának ki, ahol a hulladék összegyűjtésére alkalmas tárolókat is kihelyeznének a hatóságok. Sándor László úgy látja, a két hónapja lezajlott takarítási akció eredménye csupán időszakos volt, azóta többször is hátrahagyott szemétre bukkantak az Olt környékén.
Toró Attila szólt arról is, készülnek a folyó átfogó takarítására, a tervek szerint szeptember 11-én annak forrásvidékétől Illyefalváig, mintegy 140 kilométeren takarítják meg az Oltot Hargita és Kovászna megye 31 települése önkénteseinek részvételével. Eddig kilenc kisebb település, valamint Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy önkormányzata részéről érkezett pozitív visszajelzés az ügyben.