A liberálisok szájtépve ítélték el a politikusok átállását is egyik pártból a másikba, de csak akkor, ha saját párttársaik hagyták ott őket, mert az már nem számít vándormadár árulónak, aki hozzájuk csatlakozott. (A tagok egy része csak akkor hagyja el a pártot, mint patkányok a süllyedő hajót, ha a következő választások előtt rájönnek, hogy vesztésre állnak.) Az is lehet, hogy nincs elég gyanún felüli emberük fontos pozíciók betöltésére, azért igazi jó szakembereket átvesznek más pártokból is, mert ugyebár nekik a szakértelem a legfontosabb. Az oktatási miniszter is csak 2020-ban lett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagja. A vadonatúj pénzügyminiszter, Dan Vîlceanu is pártvándor (jó)madár. Voltak némi gyanús ügyei, de szerencsére őt is sikerült tisztára mosni. Ő a dagadt ruhát és a családi vállalkozást másra (a mamára) hagyta, és maga ment fel a magasba, a miniszteri székbe.

Mivel így felvitte dolgukat a Jóisten legújabb vezéreinknek, kissé el vannak rugaszkodva a földi rögvalóságtól. A miniszterelnök nem tudja, mennyibe kerül egy vekni. Utólag magyarázta meg kenyérár-tudatlanságának okát. Azt tudniillik, hogy most nem úgy van, mint a kommunizmusban, amikor csak egyféle mindennapi volt, most már olyan sokféle létezik, hogy se szeri, se száma, és ugyebár egy miniszter feje sem káptalan, hogy mindegyik árát észben tartsa. A frissen kinevezett pénzügyminiszter viszont azt sem tudja, mennyi a nettó minimálbér. Azt állította, hogy körülbelül 1600 lej. (Különben 1386 lej.) Főnöke, Cîţu, aki szintén pénzügyminiszter volt korábban, azzal mentegette, hogy az új tárcavezető optimista, és ha a gazdaság megengedi, lesz még szőlő s lágy kenyér, és a minimálbér 1600 lej. A gazdasági miniszter, Raluca Turcan viszont azt nem tudta megmondani, mekkora villanyszámlát fizet.

Az emberek nagy többsége azonban tisztában van az árakkal és bérekkel, mert az Avangarde legfrissebb közvélemény-kutatásából nyilvánvalóvá vált, hogy nálunk tíz közül négy válaszadó jelölte meg az alacsony fizetéseket mint az elvándorlás lehetséges okát, és sokan elégedetlenek a romániai életszínvonallal, a kilátástalan jövővel, a politikai osztály minőségével és a korrupció miatt. A baj ott kezdődik, hogy a politikusok nagy része azt hiszi, a minimálbérből meg lehet élni. Azt is mondta a pénzügyminiszter, tárgyaltak arról, hogy a minimálbért a minimális fogyasztói kosárhoz kössék. Lehet, hogy ez nem valósul meg, mert ha az infláció úgy nő, mintha húznák, és ha az energiaárak ilyen ütemben emelkednek, ahogy nekilendültek, akkor talán meg kellene duplázni.

Azt valószínűleg tudják a miniszterek, akik korábban honatyák és honanyák voltak, hogy egy képviselő 12 000 lej körüli összeget visz haza. De lehet, hogy a pénzügyminiszter fel sem vette ezt, mert otthonról a családi vállalkozásból a mama annyi zsebpénzt adott neki, hogy a képviselői illetményre már nem is volt szüksége, és feláldozta a haza oltárán.

Régebb úgy tartották, hogy a kutyát és a papot a szájáért tartják, és most azt gondolhatnánk, a honatyák legfőbb dolga, hogy a parlamentben ugassanak azok érdekeiért, akiket képviselnek. De megszámolták azokat, akik ott egy árva szót sem vakkantottak, és 37-et találtak. Ők utoljára tavaly december 21-én szólaltak meg, amikor letették esküjüket. Lehet, akkor egyben némasági fogadalmat is tettek, mint a néma levente, vagy tartják magukat a mondáshoz: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

És igazuk lehet, mert lám, mihelyt megszólalnak, beléjük köt a sajtó, ha hülyeségeket beszélnek.

Legtöbben a Nemzeti Liberális Párt soraiból kussoltak, mégpedig 12-en. A szociáldemokraták közül kilencen, az USR–PLUS-ból nyolcan hallgattak, mint a sír. De a mi magyarkáink sem állnak sokkal jobban. Nekünk kevés képviselőnk van, és a húszból hatan viselkedtek úgy, mint az orosz partizánok a vallatáson. (A mi képviselőink közül Kulcsár-Terza József, Gál Károly és Könczei Csaba szerepel a listán.)

Szerencsére, amikor hazamennek (vagy -jönnek), akkor bő­beszédűen tudják ecsetelni áldásos tevékenységüket.