Katival és gyermekeivel, na meg nővérével, Zitával Zágonban találkoztunk. Kati éppen készülődött — természetesen lelkiekben — az aradi, majd a dévai útjára. Aradon férje, Krisztián szülei várják, Déván pedig a szurkolók tábora, élükön a vezérrel. Jó ezt hallani, hogy lám-lám, Déván nem feledkeztek meg róla, ma is szeretik, és látogatása valóságos eseményszámba megy. Déván, ahol tornászpályafutásának egy részét töltötte, ma sem felejtették el, ma is a város legnagyobbjai közé sorolják — nem úgy, mint Zágonban — anélkül, hogy egy krajcárt is letegyen a dévai sportmozgalom asztalára, rendkívüli tisztelettel, hódolattal veszik körül.

Déváról Zágonba tér vissza, s újabb napokat tölt szülőfalujában azok köré­ben, akiknek van korrekt értékskálájuk, akik tudják, mit jelent a világ legjobbjának lenni, akik tudják értékelni Kati rendkívüli eredményeit, tudják értékelni a Kati egyszerűsége, szerénysége mögött meghúzódó — nem fitogtatott — világnagyságot. Azt a világnagyságot, aki elmondhatja magáról, hogy az olimpiai játékok — ez nem keverhető össze a vadászegylettel — történetében négyen vannak, akik egy olimpián négy aranyérmet szereztek, köztük a zágoni Szabó Kati. Hogy tetszik-e ez a község korifeusainak vagy sem, ez az igazság!!!

Kati tegnap a magyarországi sportújságírók egy csoportját fogadta, na és természetesen a Háromszék munkatársát is, aki csak azért jött, hogy megnézze, a Mikes-kertben az egy hónappal korábban a Magyar Olimpiai Akadémia tagjai — köztük az olimpiai bajnok Varga János — által felállított tábla áll-e még... Áll, abban az állapotban, ahogy Vargáék felállították...

Azzal a szavakkal váltunk el, hogy találkozunk a hónap végén, természetesen itthon, Zágonban. S ha csak egy mód is lesz rá, Kicsid Gábor, Derzsi Ede társaságában. Tudják, mindketten olimpiai versenyzők, világ- és Európa-bajnokok, érmesek.