Legalábbis Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter eltökéltnek látszik e tekintetben, egészségügyi miniszter kollégájával, Ioana Mihăilă asszonnyal tegnap be is mutatták a két tárca közös rendeletét, mely a legújabb járványügyi iskolai szabályozásokat tartalmazza. Amely persze még mindig nem tekinthető véglegesnek, ugyanis a dokumentumot még el kell látnia kézjegyével a Raed Arafat által irányított országos katasztrófavédelmi bizottságnak is. Persze, a tanévkezdés közeledtével jogos a kérdés, miért nem egységesen támogatott, minden illetékes intézmény által jóváhagyott határozattal állnak elő, miért kell hagyni mindig egy-egy kiskaput.

Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest annyival jobb a helyzet, hogy a jelenlegi tanügyminiszter határozottan kiáll a tantermi oktatás mellett, s csak azokon a településeken térnek majd át távoktatásra, amelyeken hat ezrelék fölé emelkedik a fertőzöttségi ráta. Elképzelései tekintetében Sorin Cîmpeanu kétségkívül különbözik hivatali elődjétől, a tavaly ilyenkor regnáló, siralmas teljesítményt nyújtó Monica Anisie miniszter asszonytól, aki – szembefordulva az európai gyakorlattal – hónapokon át zárva tartotta az iskolákat. Mostanra annyiban változott a helyzet, hogy az online oktatás rutinosabbá vált, ám vidéki, szegényebb környezetben élő diákok számára továbbra is nehezen vagy egyáltalán nem elérhető. Másrészt, ha az átoltottsági mutatók nem is olyanok, amilyenekre a hatóságok számítottak, a pedagógusok körében – legalábbis a miniszter közlése szerint – mégis jónak tekinthetők. E tényezők miatt várhatóan jóval kevesebb iskola ajtajára kell majd lakatot tenni, s ha igen, remélhetőleg csak rövid ideig, ugyanis az oktatási rendszerben a járványhelyzet már eddig is nehezen pótolható veszteségeket okozott.

Márpedig, figyelve a járványügyi lehetőségeket is, mégiscsak az lenne a cél, hogy az oktatási folyamat visszakerüljön a megszokott medrébe. Persze, továbbra is számos a bizonytalanság, például a mostani forgatókönyv szerint a két tárca csupán javasolja, hogy a diákok orvosi maszkot viseljenek, míg korábban az egészségügyi miniszter erről kötelezettségként beszélt. Ioana Mihăilă egyébként oktatási témakörben egyáltalán nem következetes és nem is meggyőző, inkább rapszodikus, igaz, egészségügyi téren is meghaladja a miniszteri feladat. Nézetei sem az oktatási folyamat, sem az egészségügyi rendszer javulásához nem vezetnek, ám ennél jóval aggasztóbb, hogy pillanatnyilag kizárólag formai kérdések kötik le a figyelmet, s a tartalomról, a lényegről, az oktatás, illetve az egészségügy milyenségéről, a szükséges változtatásokról, reformokról alig vagy egyáltalán nem esik szó. Örülünk, hogy egyáltalán elkezdődhet az iskolai oktatás, aztán csak lesz valahogy.