A tanulmányúton tizenöt gazda és gazdasszony vett részt. Ez nem nagy létszám, de az ilyen eseményeken nem tömegre van szükség, hanem olyan résztvevőkre, akiket valóban érdekel a téma, fantáziát látnak benne, keresik az információkat, a kiindulópontot saját vállalkozás elindításához – hangzott el a vendégek érkezésekor. A látogatás a párbeszédre alapult. Kovács Zsigmond és felesége, Katalin készségesen válaszolt a vendégek kérdéseire, elmagyarázták a technológiát, megmutatták a zöldség és gyümölcsfeldolgozó kisüzemet, a kukorica-mélyfagyasztót, de még a sertések szállását is. Magunk során, Kovács Zsigmondot a gazdaság részleteiről, a kezdetekről, a jelenről, a tervekről kérdeztük.
 

Csak feldolgozott termék megy ki a kapun

Négy évvel ezelőtt indult a feldolgozó. A lakóépületük alatt nagy pince volt, zöldségraktárnak használták. Miután feladtak a zöldségtermesztéssel, nem akarták, hogy lomtárrá váljon. Körülnéztek a piacon, látták, hogy igény van a savanyúságra, dzsemekre, szörpökre – persze, ha ezek korabeli receptek szerint, hagyományos technológiával készülnek – kezdte a gazda.

– Hogyan indult a feldolgozás, manapság kik az ügyfeleik?
– Van egy unokatestvérünk Torockón, vendéglátó egységet működtet. Emberhiányban szenvedtek, így megkért, állítsak elő neki savanyúságot, dzsemet, szörpöt. Az első évben néhány száz befőttesüveggel szállítottunk. Egy részét Torockóra, másik részét magánszemélyeknek. Kovács-kamra néven szállítottunk, ezt a megnevezést meg is tartottuk. Ma a termelésünk hetven százalékát ők veszik át. Most hetente több mint három tonna végterméket szállítunk ki. Főként nagyobb kiszerelésben hozzuk forgalomba a termékeinket, van két-három nagy felvásárlónk, akiknek megrendelés alapján gyártunk. Értékelni kezdték a házi ízeket. Nem kell nagyban gondolkodni, de mindenki megunta a szupermarketes, sablonosan semmi ízeket, vágynak az egykori házira. Például Kata készített csípős hagymalekvárt, szószt, ami sült húsok mellé megy. Egy iași-i ügyfelünk kipróbálta, aztán az egész készletünket felvásárolta. Ma már ügyfeleink év elején küldik a rendelést, miből hány tonnát kérnek. Meggyőződésünk, hogy a gazdaságban megtermelt minden terményt feldolgozva kell kivinni a kapun, a hozzáadott érték jelenti a nagyobb bevételt. Ebben kellene többen gondolkodjanak.

– Mennyi volt a befektetés?
– Közel ötvenezer euró. Ebből húszezer eurót a Bethlen Gábor Alaptól nyertük el pályázaton, a többit zsebből tettük ki. Pályázatíró céggel készíttettük a pályázatot, nem is igen érdeklődtünk, de egy nap hívtak: megnyertük. Úgy alakítottuk a gépsort, hogy maximálisan kihasználható legyen. Palackozó, digitális pasztőröző kazán, főzőüst, vákuumozó, őrlő, gépi szeletelő, reszelő, hámozógép, passzírozó képezi az alapot, de még sok mindent beszereztünk.

Nyerő volt a csemegekukorica termesztése

– A csemegekukorica-termesztés megelőzte a feldolgozást. Mikor vágtak bele?
– Tíz évvel ezelőtt, fél hektáron kezdtük. Akkoriban zöldséget termesztettünk nagy területen, de a talajadottságok nem voltak optimálisak. Egyszer megmaradt fél hektárunk, úgy döntöttünk, csemegekukoricával vetjük be. Aztán egy hétre rá még kaptunk bérbe másfél hektárt, oda is csemegekukoricát vetettünk – igaz, nagyon későn. Augusztus végén kezdtük szedni a csöveket, a brassói piacra vittem. Egy hét alatt elfogyott a termés. Óriási volt az érdeklődés továbbra is, de csemege már nem volt, így a hagyományos kukoricából szedtünk tejes csöveket, azt is mind elvitték. Innen indult az egész. Könnyebb volt a kultúra, jó a piaca. Folyamatosan növeltük a területet, idén 26 hektárról adtunk el. Több éve dolgozunk együtt három családdal, tőlük is mi vesszük át a termelést, a szedést mi végezzük.

– Milyen befektetésre van szükség egy hektár csemegekukorica megtermelésére?
– A vetőmag drága, a vegyszer is duplája a takarmánykukoricához képest. Egy zsák mag mintegy ezer euró, ez nem egészen másfél hektárra elég.

– Most hol értékesítik a kukoricát?
– Egy időben több köztes kereskedővel dolgoztunk, de nem mindegyikük volt korrekt. Mindig próbálták leverni az árat, tudták, hogy a leszedett kukoricát képtelenek vagyunk sokáig tartani. Ezért építettünk mélyfagyasztó kamrát. Itt százezer csövet tudunk tárolni. Piacunk a Costinești–Mangalia tengerpartszakaszon van. Ott csak a mi kukoricánkat árulják. Van egy ügyfelünk, akihez szállítunk, ő végzi az elosztást az árusok felé. Csak a mi kukoricánkat árulják Branban, Rozsnyón, Slănic Moldován. Vannak más ügyfeleink is, akik például fesztiválokra vásárolnak.

– A feleségének állandó munkahelye is van az egészségügyben. Hogyan bírják erővel?
– Nem könnyű. Az eladás hullámszerű, mikor nagy a megrendelés csemegekukoricából, akár savanyúságból, dzsemből, akkor sok a munka. A kukoricánál 15 emberünk dolgozik. Legtöbbjük régről bedolgozik, jól bánunk velük, tisztességesen fizetünk. De arra kell gondolni, hogy egy évben úgy négy hónapot tart a hajsza. Ezen kívül szabadság van, a kukoricakultúra munkálatait kell csak végezni.

– Jövőbeli tervek?
– A meglévő tevékenységünket folytatni akarjuk, komolyabbra nem gondoltunk, de fel vagyunk készülve a bővítésre. Ha növelni kell a feldolgozó kapacitását, próbálunk lépni, ez jövőre esedékes. Addig is kislányunknak cukrászlabort építünk. Tervezzük a sarvalt káposzta nagyobb mennyiségben való előállítását. Csirkenevelésben is gondolkodunk, sertéseket is tartunk, ezek eszik fel a minőségen aluli kukoricát. De amit 25 év alatt megvalósítottunk a feleségemmel, az is bőven elég.

A látogatás végén a vendéglátók stílusosan főtt kukoricával, szörpökkel kínálták a vendégeket. Minden terméknek nagy sikere volt, a vélemény megegyezett: ez az igazi, a Kovács-kamra a régi ízeket hozza.