A magyar–román határ Nagyszalonta és az Asztag 1655. magassági pontja közé eső, több mint 300 km-es szakaszára felzárkózott magyar csapatok szeptember 5-én, csütörtökön kezdték meg az átadásra kerülő erdélyi területek megszállását. A magyar rádió reggel 7 órakor harangzúgás kíséretében adta tudomásul, hogy a magyar honvédség ezekben a percekben lépte át a határt. A rádió ezután a Himnuszt, majd a Rákóczi indulót, végül az Erdélyi indulót közvetítette és bejelentette, hogy a trianoni határt átlépett honvéd csapatok most már ennek az indulónak a hangjai mellett menetelnek Erdély belseje felé.

Az első nagyobb város, melyet a IV. hadtest alakulatai még szeptember 5-én birtokba vettek, Szatmárnémeti volt. Az ünnepélyes bevonuláson Werth Henrik gyalogsági tábornok, a Honvéd Vezérkar főnöke és Bartha Károly szolgálaton kívüli viszonyban levő táborszernagy, honvédelmi miniszter kíséretében részt vett Horthy Miklós kormányzó, illetve kormányának néhány tagjával együtt Teleki Pál miniszterelnök is. A bevonuló csapatok díszmenetét Dömötör János tábornok, a 11. gyalogdandár parancsnoka vezette. Ugyanekkor a II. hadtest alakulatai Érmihályfalvára és Nagykárolyba vonultak be. A 3. hadsereg arcvonalszakaszán, Técsőnél elsőként a 19. gyalogdandár lépte át a határt. Miután e hadsereg seregtesteinek zöme a Falu­szlatinánál levő, az utászok által ideiglenesen helyreállított Tisza-hídon át kezdte meg erdélyi bevonulását, a torlódások elkerülhetetlenek voltak. A VII. és VIII. hadtest alakulatai az első napon Máramarosszigetre és Aknasugatagra érkeztek meg. A műszaki alakulatokra a bevonulás első és második napján különösen nehéz és megfeszített feladatok hárultak, hiszen számtalan útakadályt ás útzárat kellett eltávolítaniuk, hogy a csapatok menetét minél hamarabb elősegítsék.

Azokon az ünnepélyes bevonulásokon, melyeken Horthy Miklós kormányzó is részt vett, a csapatok számára külön rendszabályok voltak érvényben. Általában arra kellett törekedni, hogy a honvéd alakulatok díszmenetében legalább egy tüzérséggel megerősített gyalogezred vonuljon fel. Mind a katonai, mind a polgári biztonsági rendszabályokat úgy kellett életbe léptetni, hogy a kormányzó egy-két km távolságra az adott város szegélyétől 11 óra körül lóra szállhasson, illetve megindulhasson a főcsapat élén az ünnepélyes fogadtatás színhelye felé. „Azok a csapatok, melyeket a Kormányzó Úr Őfőméltósága személyesen vezet, minden olyan járművet, mely a díszmenet fényét, feszességét és fegyelmét zavarná, más után, vagy esetleg az elővéddel irányítsák előre olyan helyre, hol a díszmenet befejezése után könnyen egyesülhetnek. (…) Az ünnepélyes bevonulás ellenére sem szenvedhet késedelmet a folyamatos előnyomulás, ezért a hadsereg-parancsnokságok tegyék megfontolás tárgyává, hogy a díszmeneten a teljes seregtestek vegyenek-e részt, vagy pedig a bevonulás megtörténte után egyes alakulatokat más, kerülő utakon nem lenne-e célszerűbb előreirányítani.” – olvasható a szeptember 3-i fővezérségi hadműveleti iratban.

Harckocsik bevonulása Kézdivásárhelyre

Szeptember 6-án az 1. és a 2. hadsereg seregtestei a Nagyszalonta–Nagyvárad–Margitta–Tasnád (kizárva) – Nagybánya észak–Aknasugatag vonalat érték el. Ezzel egy időben a 3. hadsereg VII. hadtestével a Naszód– Óradna vonal felé, VIII. hadtestével pedig Borsa irányába nyomult előre, s az utóbbi várost birtokba is vette. A kormányzó ezen a napon a nagyváradi bevonuláson vett részt, ahova a Turán különvonattal érkezett meg. A honvédség ünnepélyes díszszemléjét a III. hadtest alakulatai hajtották végre. A Szent László téren elvonult a Markóczy János ezredes vezette „Erdélyi kiképző csoport” is, melynek 5000 fős – a második bécsi döntést megelőző időszakban Magyarországra átmenekült – erdélyi legénységű állományát Jutason, Hajmáskéren és Várpalotán képezték át. Szeptember 6-án és 7-én a honvéd alakulatoknak igen fárasztó és megerőltető meneteket kellett teljesíteniük. A Radnai-havasok gerincére egyetlen, nehezen járható útvonalon kellett felkapaszkodniuk, s menetüket a zord időjárás is hátráltatta. Miután e szinte lakatlan hegyvidékén elhelyezési lehetőség nem volt, a pihenés idejét is többnyire a szabad ég alatt kellett eltölteniük.

Szeptember 7-én Mezőtelegdet, Élesdet, Szilágysomlyót, Magyarlápost, Naszódot és Nagybányát szállták meg a honvéd alakulatok. Az utóbbi városba néhány IV. hadtestbeli seregtest vonult be, élükön Horváth László altábornagy, hadtestparancsnokkal. A gyorshadtest seregtestei ezen a napon érték utol s előzték meg a Szamos völgyében előrenyomuló gyalogsági alakulatokat. Mezőtelegden egy gyalogsági akna okozta útrobbanás során két magyar honvéd vesztette életét, három pedig megsebesült. A sajnálatos eset következtében nagy torlódás alakult ki a III. hadtest alakulatainak menetvonalán.

Szeptember 8-án a Királyhágó–Zsibó–Dés–Sajómagyarós–Beszterce vonalat, szeptember 9-én pedig a Bánffyhunyad–Hídalmás–Szamosújvár–Szászrégen és a Maros folyó összeszűkült völgyének vonalát érték el a honvéd csapatok. Szep­tember 10-én a magyar csapatok Bonchidára, Parajdra, Korondra és Marosvásárhelyre érkeztek meg, s birtokba vették a Gyergyói-medencét Gyergyószentmiklós városával együtt. A marosvásárhelyi ünnepélyes fogadtatásnak elsősorban a IV. hadtest lovassági és kerékpáros alakulatai lehettek részesei. Az ünnepségre megérkezett az egyetlen erdélyi származású hadseregparancsnok, Nagy Vilmos gyalogsági tábornok is, aki dési szálláshelyéről gépkocsin tette meg az utat, majd lóra szállva a magyar lakosság ünneplése közepette vonult be a fellobogózott város főterére. Kolozsvárott a város lakossága szeptember 11-én fogadta a bevonuló honvédcsapatokat. A 18. gyalogdandárral és a hadtest közvetlen tüzérséggel megerősített III. hadtest seregtestei érkeztek meg Erdély fővárosába, s a 2. hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv altábornagy fogadta a város polgári és egyházi elöljáróinak üdvözlő szavait. A javarészt gyorshadtestbeli alakulatok ezzel egyidejűleg a Székelyföldön Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyt, Székelykeresztúrt és Csíkszeredát szállták meg. Szeptember 12-én a gyorshadtest lovas- és gépkocsizó dandárai elérték a Barót–Nagybacon–Csíkszentgyörgy–Torja vonalat, majd szeptember 13-án Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Zágon és az Ojtozi-szoros birtokbavételével befejezték Székelyföld megszállását. Ezzel egy időben a bevonuló seregtestek bal szárnyán menetelő VII. hadtest Szászrégenig jutott el. A Honvéd Vezérkar főnöke a székelyföldi terület birtokbavétele idején egy 14 főből álló német, olasz, amerikai és spanyol újságírói csoport részvételét is engedélyezte.

Ünneplő lányok Kézdivásárhelyen

Az alig kéthetes időtartam alatt a magyar királyi Honvédség állománya több mint 43 ezer négyzetkilométernyi terület birtokbavételében vett részt. Ezernél is több visszacsatolt települést kellett megszállnia. A valós és valótlan okok, helyzetek által kiváltott fegyverhasználatok – számarányaikat tekintve – nem számítottak jelentőseknek. A honvédség alakulatai az Ördögkúton, Szilágyippen, Márkaszéken és Omboztelkén történt sajnálatos események ellenére fegyelmezetten, többnyire kilengésektől és incidensektől mentesen érték el szeptember 13-án az új-régi országhatáron belül fekvő legkeletibb települést, Sósmezőt. A nehéz hegyes terepen és gyakori esőzések közepette végrehajtott menetek igencsak megviselték a csapatokat, de kiváltképp a lóállományt. A naponta megszállandó területek mélysége látszólag nem tűnt nagynak, átlagban 25 km volt, bár némely helyen a 30–40 km-t is elérte. A csapatok azonban ennél jóval nagyobb menetekre kényszerültek, hiszen az elhelyezések szétszórtságából adódó menetvonalakat és az utak gyakori kanyarulatait is hozzá kellett számítani a menettávolságokhoz. Ennélfogva a gyalogsági alakulatok naponként átlagosan 40–45 km-t meneteltek, de voltak köztük olyan csapattestek is, melyek számára több napon át 60–80 km megtételét rendelték el. A legnehezebb viszonyok közepette azon seregtestek haladtak, melyeknek előrevonása az Iza völgyéből a Sajó völgyébe a Radnai-havasokon át vezető egyetlen keskeny és rossz állapotban levő útvonalon történt, majd a Sajó völgyéből Tekén keresztül szintén egyetlen járható úton jutottak el Székelyföldre. Az alig karbantartott, rossz állapotban levő utak közül észak-déli irányba kevés vezetett. E nehezen használható úthálózat a csapatok nagymérvű felvonulására sem elegendő, sem előkészíthető nem volt. A nagyobb erőknek egy útvonalra való felfűzése ezért természetesen gyakori súrlódásokkal járt, melyeket elsősorban a nagy meneteket teljesítő gyalogsági alakulatok éreztek meg. Különösen a Szamos völgyében, Máramarosszigetnél és Désnél adódtak bonyolult helyzetek. A menetnehézségeket kezdetben az is növelte, hogy a határtól 15–30 km mélységig telepített román útzárak és útszorítók a csapatokat folyamatos megállásokra kényszerítették.

Ezen kellemetlenségek a hátrább haladó alakulatok menetére is kihatottak. A határtól eltávolodva pedig az elhanyagolt, gyakorta leszakadó, alig használható fahidak akadályozták a menetet. Kolozsvár–Dés–Naszód vonalának elérése után a Székelyföld megszállása a gyorshadtest alakulataira várt. Hogy a visszakapott legtávolibb területeket időben elérhessék, a Szamos völgyében szabad utat kellett biztosítani számukra. Elkerülhetetlen keresztezések adódtak, melyek még inkább fárasztották a gyorsított menetekre utasított alakulatokat. Horthy Miklós kormányzó a visszatért terület birtokbavétele után közvetlenül – családtagjai, miniszterelnöke, a kormánytagok, illetve a honvédség felső vezetése kíséretében – Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, illetve a székelyföldi városokban rövid szemleutat tett. Az előbbi két nagyvárosban rendezett ünnepélyes fogadtatása során nem maradt el a helyben állomásozó honvédcsapatok díszfelvonulása sem. A kolozsvári – a korábbinál sokkal ünnepélyesebb és felemelőbb – fogadtatásra szeptember 15-én került sor. Az előre begyakorolt díszmenetet Jány Gusztáv altábornagy, a 2. hadsereg parancsnoka személyesen vezette. A díszelgés légi biztosításának érdekében a rendezvényen jelen voltak a tapolcai 4/1. nehézbombázó század, illetve az 1/II. vadászosztály egyik századának gépei is, miután Telbisz Loránd százados parancsnoksága alatt bravúrosan átkeltek a Királyhágó feletti sűrű felhőzeten. A „székely főváros” második nagyszabású rendezvényét és díszszemléjét szeptember 16-án tartották. A marosvásárhelyi ünnepélyes eseményen a kormányzó nagy szeretettel és meghatottsággal fogadta azt a küldöttséget, amely egykori tengerészei nevében köszöntötte őt. A rövid kormányzói szemleút a székelyföldi városok megtekintésével zárult, melynek során Horthy és kísérete gépkocsikon Szászrégenbe, Gyergyószentmiklósra, Csíkszeredába és Székelyudvarhelyre látogatott el. Az erdélyi falvak, városok magyar nemzetiségű lakossága nagy tömegben, felejthetetlen fogadtatásban, diadalkapuval, virágesővel, nemzeti színű lobogókkal és magyar nyelvű feliratokkal feldíszített épületekkel várta és ünnepelte a bevonuló honvéd alakulatokat.

Illésfalvi Péter – Szabó Péter