Tanulók és hozzátartozóik részvételével tartották a Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Középiskola közös iskolai évmegnyitó ünnepségét. A felszólalók úgy fogalmaztak, remélhetőleg idén nem kényszerülnek arra, hogy távoktatásban tartsák meg az órákat, hiszen az kevésbé hatékony, a találkozás hiánya pedig a lélekre is kihat.
Az előkészítő osztályosokat Csíki Réka fogadta, mondván: érthető, ha most kicsit meg vannak szeppenve, de úgy véli, hamar megszokják az új környezetet, és elkezdik felfedezni a betűk és számok világát. Haladásukat segítik a tanító nénik, akik számára a legnagyobb örömet diákjaik fejlődése jelenti – mondotta.
Benedek Erika, a Gaál Mózes Általános Iskola megbízott igazgatója üdvözölte az iskola kapuit először átlépőket, szüleiket pedig biztosította: Lázár Anikó és Csíki Réka kezében jó nevelésben részesülnek. Örömmel számolt be arról is, hogy az oktatást szolgáló épületek közül több is megújult, majd az új magyar, román, angol, matematika, történelem, rajz, polgári nevelés és testnevelés szakos tanárt köszöntötte, és kívánt egészséget a jó munkához. Benedek Erika reményét fejezte ki, hogy a három elképzelt forgatókönyv közül az fog megvalósulni, amely a legtöbb szabadságot adja, azaz a fertőzöttségi veszély miatt nem kell az elkülönítés szabályait alkalmazni.
Derzsi-Ráduly Kázmér, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója is üdvözölte a legkisebbeket, az idősebbeknek pedig köszönte, hogy az erdővidéki középiskolát választották a továbbtanuláshoz. Ígérte, a tanári kar mindent elkövet, hogy olyan tudáshoz jussanak, amivel bárhol a világban megállják helyüket.
Karda Ádám a tanfelügyelőség jókívánságait tolmácsolta: rögös az út, amíg a tudást megszerezzük, de érdemes megdolgozni érte, életünket szebbé, teljesebbé teszi. Kívánta, az idei tanév ne legyen olyan, mint az utóbbi másfél, amikor nem nézhettünk egymás szemébe, ha szólni akartunk egymáshoz, a számítógépek kis ablakain keresztül tehettük meg csak. A pedagógusoknak köszönetét fejezte ki, hogy a világ legnemesebb hivatását választották, azaz a tanításnak szentelik életüket.
Benedek-Huszár János, Barót polgármestere úgy fogalmazott: bár az oktatás a diákok, a tanárok és a szülők hármasában zajlik, de a háttérben ott van az önkormányzat is, hiszen feladata és felelőssége a megfelelő körülmények biztosítása ahhoz, hogy a tanulók olyan tudást szerezzenek, amellyel bármilyen hivatást is válasszanak, boldogulni tudnak. Reményét fejezte ki, hogy jövő ősztől az új, jól felszerelt épületet is birtokba veheti a diákság. A városvezető köszönetet mondott a szülőknek is, amiért bizalmat szavaztak az iskolának, és gyerekeiket ide járatják.
Tordai Árpád református lelkipásztor imájában kérést fogalmazott meg, de nem a tanulókhoz, tanárokhoz vagy a szülőkhöz szólt, hanem Istenhez: áldja meg az iskolaközösséget, hogy szeretetben haladhassanak és szerezzék meg azt a tudást, amire az életben boldoguláshoz szükség van.