Gáspár László Zsolt HEKE-elnök e csoport mozgatója, kovászembere, aki a sepsiszentgyörgyi gyermekeket, illetve szüleiket havi rendszerességgel vezeti a hegyi ösvényeken. Egy- vagy kétnapos túrákra indulnak, közeli és távolabbi helyekre egyaránt. Kicsiket s nagyokat egyaránt kimozdít megszokott, otthoni környezetükből, komfortzónájukból, s avat be a túrázás, a szabadban létezés nagyszerűségébe, rávillantva nemcsak a természetre, a hegyekre, az élőlényekre, hanem arra a tájra, térségre is, ahol élünk. Igényes nyelven honismeretnek hívják ezt. S hogy mekkora az igény az efféle kitörésre, pontosan tükrözi a kirándulásokon részt vevők magas száma: olykor kétszáznál is többen választják a hétvégi kint- és együttlétet. Sőt, mi több, olykor korlátozni is kell a túrákon részt vevők számát, rendszerint a kevés szálláshely miatt.

Most éppen azért lehetnek csupán hatvanan, mert a Keresztényhavas egy rejtettebb sziklafala alá indulnak, s az ottani terep ennél több túrázót egyszerre már nehezebben bírna el. Pedig jönnének jócskán, számosan várólistára kényszerülnek, s ha ürül két-három hely, arra tízen is jelentkeznek. Igazi sepsiszentgyörgyi különlegesség a kisbakancsos mozgalom, nem is csoda, hogy az Erdélyi Kárpát Egyesület más térségekben is próbálja meghonosítani. De a szentgyörgyiek, a háromszékiek előnye immár behozhatatlan.

A vasárnapi kirándulás azért is különleges, mert egy Brassópojánáról megközelíthető, a nyolcvanas években sziklamászók által kedvelt helyet, a Nagy Vánga (románul: Vanga Mare) nevű falat célozták meg. S bár sípályák érintésével egy jó darabig jelzett turistaúton kell haladni, később azonban eldugott ösvényen, kövek és sziklák birodalmában következik a folytatás. A helyszín nehezen megtalálható, avatott szem találja meg csak az utat, helyismeret nélkül szinte esélytelen lenne a próbálkozás. De a kisbakancsosok nem tévedhetnek el, mert Kertész Enikő avatottan irányítja őket. A nyolcvanas években egy brassói női sziklamászó klub tagjaként gyakran járt ide, amolyan szabadtéri edzőterem volt számára e hely, több mászóutat is jól ismer. A helyzet azért is egyedi, mert az édesanya mutatja az utat, és fia, Száraz Levente segíti majd a merészebb gyermekeket, hogy ismerkedjenek a sziklamászással s meg tudják tenni az első lépéseket a mészkőfalon.

Mert mindig az első lépések a legnehezebbek és a leginkább meghatározóak is egyben. És az apróságok, akik a felhős, borongós időben felkanyarodtak a Nagy Vánga alá, kifújják magukat, falnak egy keveset, s néhányan – fiúk és lányok egyaránt – lázasan készülődnek az első lépésekre a sziklán. Előbb Száraz Levente kiépíti, biztonságossá teszi a falat, majd a vállalkozó szellemű gyermekeket Gáspár László Zsolttal felváltva kötéllel biztosítják, s a próbálkozás után szép lassan visszaengedik mindazokat, akik izgalommal keresték a fogásokat és az állásokat, s próbáltak néhány méternyit felkapaszkodni.

A hatalmas fal alatt kisebb, rogyadozó menedékkunyhó, megszállott hegymászók alkalmi szállása. Szűkösebb teraszon húzódik az egész, olyan mint egy kis kert a sziklavilágban, túl sokan nem is férnek el rajta. S míg a kicsik a sziklán próbálkoznak, némelyek húst sütnek, beszélgetnek. Olyan a hangulat, mint egy családi napon, történetekkel, játékkal, kacagással. Még a nap is be-bekukkint a magas fák között, béke és meghittség honol, olykor zúg csak – bár ne tenné – néhány terepmotor.

És a kis, visszatérő sziklamászók, ha meggyötörtek is, de boldogak. Tekintetük sugárzik. Megtették az első, nehéz lépeseiket a falon, folyamatosan felfelé tekintve. Próbálkoztak, küzdöttek, de a siker fuvallata gyógyír a fáradtságukra, enyhíti semmihez sem hasonlítható kimerültségüket. Ők, a kis mászók a nap hősei. Most találkoztak legerőteljesebben a felfelé tekintés meghatározó élményével és szükségszerűségével. És visszafelé haladva, égig érő fenyőket maguk mögött hagyva hancúroznak, mókáznak, olykor megölelik egymást. Nemcsak a természettel ismerkednek, hanem egymással és az élettel is, lépésenként, játszva. Még nem is sejthetik igazán, mekkora ajándék egy-egy ilyen alkalom, s azt is csak később érzékelik majd, hogy ezek az élmények beépülnek sejtjeikbe: erőssé, bátorrá és kitartóvá teszik őket. És igen, az is megtörténhet – de ez már csak rajtuk múlik –, hogy közülük néhányan később is folytatják majd a kapaszkodást, sziklán vagy más, annál is keményebb meredélyeken, s hálával, elismeréssel emlékeznek majd azokra, akik az első lépéseknél a kezüket fogták…