William Somerset Maugham (1874, Párizs – 1965, Nizza) élete a lehető legrosszabbul alakult. Az ötödiknek született fiú alig tízévesen szeretett édesanyját vesztette el, majd röviddel ezután rákban meghalt az édesapja is. A négy jogász bátyja mellől serdülőként anglikán lelkész nagybátyjához került, nevelője azonban rideg természetével távol tartotta magától az árvát, sőt, az érzékeny lelkű fiúnak meg is tiltotta érzelmei kifejezését. Talán ezért is történhetett meg, hogy egy életre társául fogadta a nála tíz évvel idősebb J. E. Brooksot, akivel átélte az érzelmi mellett az érzéki kapcsolatot is.
Miután németországi egyetemen befejezte a filozófia és irodalom szakot – a családi hagyománynak tekintett jogászi pályát már csak dadogása miatt sem folytathatta –, nagybátyja tanácsára beiratkozott a londoni orvosi egyetemre is. 1898-ban Párizsba költözött, ahol orvosként dolgozott. Gyakorlata a kórházakban és a magánéletben közel hozta a szenvedés, a remény, a halál átéléséhez, ez adta igazi valóját, életfilozófiáját az írói ábrázoláshoz. Nincs sírja. Hamvát a „Maugham könyvtáránál” szórták el. Barátja halála után egy örökbe fogadott fiatalemberre hagyta vagyonát, házasságában született leánya és veje jogos haragja ellenére.
Írói sikerét Lambeth-i Liza című regénye, majd Lady Frederick című színdarabja hozta meg. Ekkor döntötte el, hogy felhagy az orvoslással és íróként éli tovább életét. Mesterművének a szakma önéletrajzi ihletettségű regényét (Örök szolgaság, 1915) ismeri el. Több sikeres regénye közül én Az ördög sarkantyúja (Gauguin élete, magyarul 1930-ban jelent meg) címűt olvastam. Onnan idézek: „Én hiszek abban, hogy némely ember nem az eredetileg neki szánt környezetbe születik. A véletlen vetette oda, ahol van, de állandó honvágyat érez az ismeretlen haza iránt.” Ezt valóban többszörösen tapasztalta a korai árvaság után ide-oda kanyargó élete során. Ő volt a franciás angol, és egyike az orvos íróknak, aki regényei alakjait, történeteit orvosi gyakorlatából (is) szerezte.
„Kevés férfi van, akinek a szerelem a legfontosabb a világon, és ezek nem is nagyon érdekesek. Még a nők is lenézik őket.” Maugham biszexuális élete, házassága, leánya, majd Brooks haláláig férfi barátja (társa intimitásban is) rárakódik orvosi tapasztalataira. A kórház – irodalmi témáit is gazdagítva – megismerteti a társadalom minden rétegével, a szegénységgel, az elhagyatottsággal, mindazon érzelemtöltetű tapasztalással, amire ifjabb korában nem volt lehetősége. Drámái közül néhány mozis emlékeinket idézheti fel – például a Csodálatos Júlia (1962, Lili Palmerrel és Charles Boyerrel) vagy a magyar színpadon is emlékezetes sikert aratott Imádok férjhez menni (1964, Váradi Hédivel, Darvas Ivánnal és Bodrogi Gyulával a főszerepekben).
