Egy héttel a németországi szövetségi parlamenti választás után, vasárnap kezdi el a győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a következő kormány megalakítását szolgáló tárgyalásokat – jelentették be tegnap Berlinben. Lars Klingbeil főtitkár tájékoztatóján elmondta, hogy vasárnap délelőtt a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), este pedig a Zöldek küldöttségét fogadják.
A szociáldemokraták hatfős tárgyalódelegációját Olaf Scholz kancellárjelölt, a négy ciklus után a politikából visszavonuló Angela Merkel kormányának pénzügyminisztere vezeti. A kormányalakítási folyamat első szakaszában úgynevezett szondázó, előzetes megbeszéléseket folytatnak a kiszemelt partnerekkel, azzal a céllal, hogy megállapítsák, érdemes-e egyáltalán belevágni a hivatalos koalíciós tárgyalásokba. Azzal kapcsolattal, hogy az SPD az eddigi koalíciós partnerrel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével is alakíthatna parlamenti többségre támaszkodó kormányt, a főtitkár hangsúlyozta, hogy nincs „B terv”, az uniópártokkal nem tárgyalnak, csak a Zöldekkel és az FDP-vel kívánnak együttműködni. Kiemelte: a szociáldemokratákat nem zavarja, hogy a liberálisok először nem velük, hanem a CDU/CSU-val tárgyalnak, már szombaton. Nem az a lényeg, hogy mely politikai erő kezd elsőként tárgyalni, hanem az, hogy melyik hoz tető alá egy koalíciós szerződést – mondta.
Angela Merkel a választás másnapján, hétfőn gratulált Olaf Scholznak választási sikeréhez. Levélben gratulált Olaf Scholznak a CDU/CSU sikertelen kancellárjelöltje, Armin Laschet CDU-elnök is. Két másik levélben, amelyeket a CSU elnökével, Markus Söder bajor tartományi miniszterelnökkel írt, tárgyalásra invitálta a Zöldek társelnökeit – Annalena Baerbockot és Robert Habecket –, illetve az FDP elnökét, Christian Lindnert.
A vasárnapi Bundestag-választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékával végzett az első helyen. A CDU/CSU története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban. A két párt folytathatná a 2013-ban kezdett közös kormányzást, azzal a különbséggel, hogy nem az SPD, hanem a CDU/CSU lenne a kisebbik koalíciós partner. Ezt egyikük sem szorgalmazza, ezért a szociáldemokraták és a CDU/CSU is a 14,8 százalékkal a harmadik helyen álló Zöldeket és a 11,5 százalékkal negyedik FDP-t próbálják megnyerni koalíciós partnernek. Ez lenne az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.