Szellemi elöljáróink megértették, miért szükséges írótársuk felhívására azonnali cselekvéssel válaszolni. „Emberekre volt szükség, emberek kellettek a föld fenekéről, hogy alakjukba belekapaszkodhasson a közbizalom” – írta Szentimrei Jenő. Az anyaországból hazatérő Benedek Elek író, lapszerkesztő épp annak az írói közösségnek volt tagja, akik hittel igyekeztek pártfogolni az itthon maradottakat. Példaképem lelkületével vallom: ha erkölcsileg magasabb szintre szeretném emelni tanítványaimat, kötelező módon magyar meséből kell merítkeznem, mert annak minden tanítása a krisztusi törvények betartására késztet.
Ennek az értékrendnek a megéléséhez azonban csodaváró lelkületre van szükség. Sokszor épp a reám bízottaktól jön felelet az élet nagy kérdéseire. A szegény ember szőlője című népmese részleteinek megrajzolása kiváló alkalomnak mutatkozott a valós élethelyzetek feltárására. Amikor a mese különböző szereplőiről beszélgettünk, szóba került a szegény ember legkisebb fia, aki jószívű volt, mert kenyeret adott a békának. „Jótett helyébe jót várj!” – hangzott a válasz. A népmese legkisebb fia nem csak a békának tett jót, sokkal inkább önmaga gazdagodott, hiszen a Jóisten teremtményét ismerte fel útitársában. Földi emberekként mi naponta hányszor ismerjük fel a nélkülözőket? Egyáltalán: figyelünk-e őreájuk? E népmesei jelenet az Úr Jézus képét láttatja. Aki „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok”. (2Kor. 8,9) Teszünk-e valamit azokért, akik egy szelet kenyérért nyújtják kezüket? Tudnunk kell, hogy legtöbbször még a kimondott szavunk is lágy kenyérként szolgálhatna.
Egy következő kép, amely nem kerülheti el a keresztény tanító figyelmét, az, ahol a legkisebb fiúra irigy testvérek – amikor megtudták, hogy öccsük is jól látta a három csodát – lebontották a kerítést, majd az ólat, sőt, a háztetőt is. E részek láttán az ószövetségi Józsefről szóló bibliai képek is felidéződtek bennem.
Egyik tanítványom kedvenc mesejelenete a palotába való bevonulás. Egy nyolcéves gyermek, aki ekképp fogalmaz, „annak lelkében még égő tűz a bizalom” (Magyari Lajos) a szép értékek iránt. Nagyon áthallásosnak véltem ezt a képet. Az Úr Jézus Jeruzsálembe való bevonulásával hoztam összefüggésbe a kisfiú észrevételét. A mese végén immár díszes öltözetben tündöklő lovagot akkorra már a kíváncsiskodók ünneplő közönsége várja a királyi udvarban. Egyetlen vitéz sem hasonlított hozzá, aki képes lett volna a három próbatételnek eleget tenni. S mindez azért nem sikerült nekik, mert hiányzott belőlük az önzetlenség. Az élet megpróbáltatásait csakis jóindulattal lehet megvívni. Türelemmel, odafigyeléssel és nagy alázattal.
Észrevételeimet csak gondolati síkon idéztem magam elé, ám hivatásomból fakadóan fontosnak véltem megosztani. A népmese napjának környékén tovább kell keresnünk, hogyan lehetünk jók. Nyitottaknak kell lennünk tehát a lelki értékek felbecsülésére s azok haladéktalan gyakoroltatására!
Jakab Anna tanító, Kilyén
