Amit Illyefalván csak terveznek, az már Kökösben javában zajlik: két nagy volumenű kavicskitermelés üzemel a határban a Háromszéki-medence bejáratának kellős közepén.
Óriás, zúgó kotrógépet, zakatoló futószalagot, nagy halmokban álló homokot, kavicsból épült rakodórámpát látni, alaposan feldúlt a határ, az eldózerolt termőtalaj alatti, Feketeügy és Olt összegyűjtötte hordalékba mélyen merül a kotrógép kanala. Pöfög a tolólemezes traktor, fél méter széles kereke kavicszáport zúdít maga mögé. A kitermelést alig pár ember, annál több gép szolgálja ki. A monstrumok mellett mászkáló kis hangyák mégis uralják a berendezést. Sorban állnak a rakodásra kész dömperek, kavarog a por a síkon felhőben vitorlázó két billenőkocsi mögött. Innen száztonnaszám szállítják már Brassó felé az építőanyagot. Amit a folyó évmilliók alatt őrölt meg és halmozott fel, belátható időn belül eltüntetik.
Terméketlen nádas
A kökösiek valahogy mindig előbb léptek, magának a községnek az utcaképén is jól látszik, a település ki tudta használni, hogy a Brassó és Szentgyörgy közötti élénk forgalom érinti, hogy a gazdasági konjunktúra központjához közelebb fekszik. Másutt legfeljebb ábrándoznak arról, hogy a belső utakat burkolják és pormentesítsék, Kökösben már az országútról leágazó kiváló aszfaltúton lehet behajtani a faluba. Külön értékeli ezt, aki Illyefalváról errefelé a képtelen gübbenőkkel, hepehupákkal küszködve verekedte át magát a különben aszfaltsima lapályon kígyózó, mégis rázós úton. Megjegyzendő persze, az utat, amióta hatalmas kavicsszállító dömperek használják, felszórták zúzott kővel, és iparkodnak karbantartani. Az igazi változást azonban az aszfaltozástól lehetne remélni.
Egyvalamiben azonban egyaránt osztozik a két település népe: mindkettőben a hagyományos mezőgazdasági értékrend határozta meg az emberek szemléletét, az átállás árát egy szélesebb kitekintésű piaci mozgékonyság felé nekik is drágán kellett és kell megfizetniük. Kökösben egy sajátos körülmény is közrejátszott a bányák megnyitásában: itt ugyanis azok kedvéért nem a határ legtermékenyebb részét kellett feláldozni, mint Illyefalván.
— Terméketlen nádas volt, valamikor a trágyalevet oda hordták a kollektívből és a komplexből — meséli Sánta Gyula polgármester —, amikor a földeket kimértük, nem kellett senkinek, így maradt a tanácsé. Törtük a fejünket, mit kezdjünk vele, s kisütöttük, létrehozunk ott egy madárrezervátumot. Madarak már éltek ott, de újabb tavakat akartunk ásatni. Pályáztunk, és nem nyertünk, mégis nekifogtunk, de leállítottak, mert nem volt engedélyünk. Nekiindultam engedélyeztetni, s ahogy a tavakat ástuk, rábukkantunk a kavicsra. Ez 1999-ben történt. Megszondáztattuk, s rájöttünk, kiváló a kavics, vastag a réteg, és könnyen kibányászható. Ha azt kitermelik, a tó magától létrejön. A talajvíz annyira fenn, és források is vannak, hogy azzal nem lesz gond, vizünk lesz, és ott turisztikai létesítményt hozhatunk létre, amolyan szabadidőközpontot.
Sok kis tó, egy turistaparadicsom
— Itt a térképen látszik, a tanács részén három kisebb tó is lesz, közben magánterületen is beindult a bányászat, ott is tavak lesznek. Mikor végeznek a bányászok, maradnak a tavak, s egyebet nem is kell tenni, benépesíteni halakkal, körbeépíteni házikókkal, egy turisztikai komplexumot létrehozni. A tervekben szerepel a csatornázás, a vízvezeték, és az, hogy a határrészt a faluval aszfaltos út fogja összekötni.
Sánta Gyula üdvösnek tartja, hogy a határban felugrottak az árak, aki újabban adta el a földjét, a korábbi ár sokszorosát kapta érte. Úgy tudja, három euró/négyzetméter itt is az ár. Nyereség továbbá, hogy ide telepedett a Viastein térkőgyár, ahonnan piskótakövek kerülnek ki hatalmas mennyiségben, s az üzem hamarosan megnyitja saját kitermelését is. Az eddigi két kitermelő közül az egyik a Babcoser brassói székhelyű kft., a másik Lőrincz András ismert vállalkozó tulajdonában van.
— Jött egy nagyvállalkozó is, aki mindjárt kétszáz hektárt akart felvásárolni, de annak nem jött össze. Nem mindenki akarja a sajátját eladni. Mi sem támogattuk, mert egy nagyobb bánya hatalmas gödröt ás, azt nehéz betemetni. Mi sok kis tavat szeretnénk: ha horgászni akarok, ezt választom, ha pihenni, a másikat.
A polgármester tudatában van annak, sok munkahelyre pillanatnyilag nem lehet számítani, a fontos nem is ez, hanem hogy ezáltal közelebb kerülnek az eredeti tervhez. A jövő, mondja, mindenképpen a turizmusban van. A Feketeügy holtágait ilyen tekintetben nem tudják hasznosítani, a mesterséges tavakat, reméli, igen. A homok öt éven belül elfogy, akkor kell lépnie a tanácsnak és a vállalkozónak. Az urbanisztikai tervek már készülnek, az útra is pályáznak már, a vízvezetéket pedig arra hozzák el. A faluban különben ötvenhat ipari vállalkozás telepedett le, ezzel messze kiemelkedik a többi háromszéki község közül. A bányáktól épületadót kap a község, területadót, a béradóból a rájuk eső részt, és az áfa egy részét is visszaosztja nekik a munkaügy és a pénzügy. Kész nyereség, hogy a kitermeléshez kapcsolódó feldolgozócégek közül a Viastein a székhelyével is ide települt.
Az illyefalvi tanulságok kapcsán külön kiemelendő, hogy a korábbi nádas tizenhárom hektárra terjedő területét a tanács nem adta el, az a sajátja maradt. A tóásó vállalkozóval kötött szerződése szerint a cég a kitermelésből származó hasznot a turisztikai létesítmény felépítése formájában forgatja vissza, a tavakat benépesíti hallal, és víkendházakat épít a partokra. A tanács, mint a terület tulajdonosa, üzlettársként vesz részt a vállalkozásban, az tehát állandó községi jövedelem forrása lesz, munkahelyet is terem. A vízi paradicsom kiegészül a vállalkozó által felvásárolt területekkel, melyeket hasonlóképpen fog kiaknázni a továbbiakban, úgyhogy Kökös határában pár év múlva két-három tucat hektárt felölelő szabadidőpark létesítése várható.
