A járványhelyzet miatt az elképzeléseknél szerényebbre sikerült rendezvényen Gazda Zoltán emlékeztetett arra, hogy a két kézdivásárhelyi férfit azért ítélték minden elfogadható indok nélkül, igazságtalan módon nehéz börtönévekre, mert kiálltak nemzetükért. Ügyükkel példát akart statuálni a román hatalom, meg akarta mutatni, hogy aki teszi a dolgát, az bármikor bebörtönözhető. Faggatására Szőcs Zoltán elmondta: napra pontosan tudja, hogy mikor kezdték figyelni, követni őt és egyetemista feleségét, de felhívták a szervezetükben (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban) tevékenykedő 14–15 éves kamaszok szüleit is, hogy vigyázzanak, gyermekeik továbbtanulási esélyeit veszélyeztetik – voltak is, akik emiatt léptek ki.

Felidézte, hogy 2006-ban ők szervezték az első Trianon-napi megemlékezést, és már akkor megdöbbentek azon, hogy a román sajtó mennyire eltorzítva mutatta be őket; ez történt később a Székely szigettel is. Még a karácsonyi ajándékgyűjtés és -osztás alatt is szó szerint a fenekükben ültek a követőik, és nyilván ez alkalommal is figyelmeztették a kommandói iskola igazgatóját (oda vitték az adományokat), hogy baj lesz, ha ők odamennek. Folyamatosan ellenséget láttak bennünk – magyarázta. Egyszer egy rovásírás-tanfolyamot szerveztek, teljesen nyíltan, meghirdették, bárki részt vehetett, és voltak is – ekkor azonban már őt is felhívták, hogy hagyja abba. Ezt ma sem érti: kit zavarhat egy rovásírás-tanfolyam? Nem hagyta abba, mert ,,tiszta volt a lelke”, és mindig úgy cselekedett, hogy ,,a kertet ne lépjük át” – de ,,ők áthúztak rajta”. Utólag tudatosult bennük, hogy volt egy beépített ember is köztük – vele azóta sem találkozott, de úgy véli, ,,csak az ellenségében nem csalódik az ember” –, de hangsúlyozta: nem egy titkos szervezet voltak, nem úgy dolgoztak, hogy jaj, nehogy kitudódjon valami, amit terveztek, minden nyíltan ment.

A börtönben elsősorban a család volt az, ami erőt adott, és a közösség, az, hogy folyamatosan voltak rendezvények értük, szerte a Kárpát-medencében. A napok hosszúak a négy fal között, s bár sokat olvasott, úgy is lassan telt az idő. Próbáljon valaki csak két napot a saját szobájában bezárva tölteni, telefon és minden elfoglaltság nélkül, de állandó zajban és zsúfoltságban, úgy kaphat egy kis ízelítőt – mondta. A többi elítélt tisztelte őket, mint ,,terroristákat”, nem kötöttek beléjük, és valahogy ott is együtt voltak a magyar rabok. Segített, ha az elődök szenvedéseire gondolt, akik éheztek és fáztak a háborúkban, messze a szülőföldtől – a feketehalmi börtönben azért volt meleg víz, fűtés és étel is. Márton Áron püspök példája is sok erőt adott, és az is, hogy olyan sokan támogatták őket anyagilag és erkölcsileg: a család, magánszemélyek, szervezetek, még a három erdélyi magyar párt is kiállt, összefogott értük, amit ezúton is megköszön. Sokat is tanultak ezalatt, arról, hogy hogyan kell kezelni az embereket, és meg kellett tanulni szemrebbenés nélkül hazudni is; ugyanakkor megtanulta értékelni a szabadságot, a csendet, a csillagos eget. A rehabilitálásukat illetően nem túl derűlátó: ügyük most Strasbourgban van, és Luxemburgban is próbálkoznak jogorvoslattal – eleinte még hitt is ebben a lehetőségben, de már elég sok csalódás érte, a magyarokat mindenhol támadják – vélekedett. Isten tudja, ki vagyok és mit tettem, a közösségem is tudja, másnak nem is nagyon akarok bizonyítani, habár jólesne, ha kimondanák, hogy igazságtalanul ítéltek el...

A visszailleszkedés sem volt zökkenőmentes, az első két éjjel aludni sem tudott, és úgy érzi, rettentően gyorsan telik az idő. Szinte három hónapja szabad, de mintha csak két hét lenne, szó szerint versenyt fut az idővel. Próbálja a vállalkozását működtetni, és minden hétvégén lakodalomba vagy keresztelőre hivatalos, többen is megvárták a nagy eseményekkel, hogy ott lehessen, nem csecsemőket keresztelnek, hanem nagyobb gyermekeket. Jólesik kimenni, beszélgetni az emberekkel, hiszen évekig csak egy szám volt, egy elítélt, aki megkülönböztetett figyelmet kapott a hatóságoktól – mindig több fegyveres kísérte őket, és a kezük hátra volt kötve, nem előre, mint másoknak –, és akinek a családja is megszenvedett. Az öccse egy március 10-ei napon reggeltől délutánig várt arra, hogy meglátogathassa, ám utólag 500 lejes bírságot kapott, mint rendbontó a Marosvásárhelyen megtartott Székely szabadság napján, ahol ott sem volt – idézte fel Szőcs Zoltán. Végül megköszönte a Moyses Márton kitüntető címet – amelyet Izsák Balázs SZNT-elnök adott át, miután Ferencz Csaba tájékoztatási alelnök felolvasta a laudációt –, és kijelentette: nem csupán őt illeti meg, hanem a családját és a közösségét, a nemzetét is, amit 15 éve szolgál.

Az emlékérme felirata Vétlenül az igazságért – közölte Gazda Zoltán, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel a jelmondattal Facebook-oldalt is létrehoztak, ahol a két kézdivásárhelyi férfi meghurcoltatásával kapcsolatos dokumentumok mind megtalálhatók, és másokat is feltöltenek majd, hogy legyen ezekről az ügyekről egy bárki számára hozzáférhető adattár. Ennek ellenére azt kívánta, hogy ez legyen az első és az utolsó ilyen díjátadás, ne legyen több igaztalanul meghurcolt embere a magyarságnak.

A rendezvény végén Ferencz Csaba röviden bemutatta Hegedüs Imre János Az ötödik kerék című regényt, amely Moyses Márton életéről szól (lapunk újságosbódéiban megvásárolható), majd oldott hangulatú beszélgetéssel zárult az est.