Régóta az élete része irodalmi alkotások átültetése anyanyelvére és megosztásuk az olvasóközönséggel, ezért örömmel vette át a Romániai Írók Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókja és a Communitas Alapítvány különdíját „a román–magyar irodalmi kapcsolatok ápolásáért és román irodalmi művek hiteles magyar nyelvű tolmácsolásáért” – írta Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója közösségi oldalán. A szombaton átvett elismerésről kérdeztük az intézményvezetőt.
Amint lapunknak elmondta, a bizalom jele volt számára ez az díj, és külön örült annak, hogy a fordítói munkája mellett a román–magyar irodalmi kapcsolatok ápolásáért is kapta. Mert a kultúraszervezői munkát is szívügyének érzi, az elmúlt közel másfél évtized során elég sok román szerzőt látott vendégül a sepsiszentgyörgyi könyvtár. „A műfordítás maga is egyfajta kapcsolatrendszer éltetése, erősítése, kell tudnunk egymásról, hisz nagyjából ugyanazok a léttapasztalataink ebben a térségben, ugyanazt az élményvilágot reagálja le a magyar és román irodalom, talán egy picit más szemszögből” – fogalmazott Szonda Szabolcs.
A kilencvenes évek derekán jelent meg első fordításkötete, tehát immár bő negyedszázada foglalkozik műfordítással. Román mellékszakos lévén a bukaresti egyetem hungarológiai karán, szinte magától értetődő volt a román irodalom iránti érdeklődése, annál is inkább, mert a tanárai között olyan neves hazai írók voltak, mint Mircea Cărtărescu, Simona Popescu és mások. Kezdetben saját kedvtelésből fordítgatott, aztán kapott egy felkérést a budapesti Pont Kiadótól, így jelent meg első fordításkötete Simona Popescu verseiből, majd Exuvii című regényét is lefordította Vedlések címmel. Azok a szövegek vonzzák jobban, amelyek szoros kapcsolatban állnak a mindennapi élettel, vonzódik az erős történetek iránt, előszeretettel olvassa és fordítja a 80-as nemzedék íróit. Mintegy negyven szerzőtől fordított már, egyesektől csupán egy-két szöveget, másoktól egész köteteket.
A megjelent könyvek mellett néha irodalmi lapokban és az interneten sikerül elcsípnie egy-egy fordításra alkalmas szöveget, máskor a kiadó kéri fel vagy ajánl neki fordítanivalót. Az Alexandru Mușina fordítása úgy kínálkozott, hogy meghívta a könyvtárba a szerzőt egy író-olvasó találkozóra, és olyan nagy hatással voltak rá az ott felolvasott szövegek, hogy azonnal elkezdte lefordítani, még mielőtt kötetben kiadták volna ezeket. Aztán egy másik kötetet is lefordított a szerzőtől, melyek együtt jelentek meg tavaly a Macska-e a cica? című könyvben. Mint mondta, rendkívül gazdag a kortárs román irodalom, szíve szerint sok mindent lefordítana még, de a munkahelyi teendők miatt nem jut több ideje erre a munkára. Általában a délutánok, késő esték, hétvégék kínálnak alkalmat a fordításra, néha a pihenőszabadság is.
Verset, szépprózát, esszét, tanulmányokat is fordított már. A próza általában munkásabb, de nagyobb elégtétellel is jár, a vers akkor macerásabb, ha nagyon rímes, kötött a formája – magyarázza. Általában elég hálátlan a fordítói munka, az is előfordult már, hogy a fordító nevét kifelejtették a kötetből, pedig nem könnyű egy másik nyelven újraalkotni egy művet, kialakítani a szerző jellegzetes hangját, stílusát, megtalálni a módot, amivel jól át lehet vinni az eredeti szöveg hangulatát a célnyelvbe. Főként, ha nem éppen kézenfekvő szavakkal operál a szöveg, ha bizonyos rétegnyelvből, dialektusokból táplálkozik, vagy olyan szólelemények kerültek bele, amelyek lefordíthatatlanok, tehát úgy kell kitalálni ezeket, hogy a jelentésük és a hangulatuk is megközelítse az eredetiekét.
Még az is fontos ilyen szempontból, hogy legyen íve, folytonossága a szövegnek. Ha nagyobb kiesés van a fordítói munkában, megtörténhet, hogy a folytatás már nem lesz ugyanolyan, mint az első rész, így utólag rendkívül nehéz az összehangolás. Tehát nem könnyű munka a fordítás, „nehéz gúzsba kötve táncolni” – idézte Kosztolányi elhíresült mondását végezetül.
